17.\2. Lehull a lepel! (évadzáró)

Sziasztok! <3 Hááát itt lenne az előző résznek a második fele, ami egyben az ÉVADZÁRÓ rész is. Mindenképp szeretném folytatni a blogot (egyértelműen). De lehet jövő nyárig nem tudom folytatni, mivel hétfőtől kezdem a nyári munkám és hétvégente pedig el kell kezdenem átnézni/tanulni a sulira... De még meglátjuk. A csoporthoz még mindig érdemes csatlakozni, mert bármi van/lesz többségében oda írom ki a dolgokat. :) ---> https://www.facebook.com/groups/713847638697143/

 Ismét köszönök minden vissza jelzést <333 Sokat jelent nagyon! Remélem élvezni fogjátok a részt! Jó olvasást és élvezzétek ki még ezt az egy hónapot! Ha kérdésetek van akkor pedig nyugodtan írjatok nem harapok! :D

Idegesen viharoztam ki az utolsó órámról és már csak arra vártam, hogy minél előbb kikerüljek erről a pokoli helyről!
- Basszus! - motyogtam. Sikeresen neki mentem valakinek.
- Ne haragudj! - mondtam, majd végre megpillantottam az áldozatomat.
Michael volt.
- Látom nagyon sietsz. - vigyorodott el, ami nála nem mindennapos dolog.
- Uhhm igen. - motyogtam kicsit megilletődve.
A szeme hirtelen megakadt a csuklómon és, ahogy az arckifejezését láttam biztos meglepődött, hogy a karkötő nem volt rajtam.
A kezemet rögtön el is bujtattam a zsebembe, így ismét rám szegeződőt a figyelme.
- Akkor én megyek is. - lőttem felé egy apró mosolyt. De ahogy elindultam csuklón ragadott én pedig megtántorodtam.
- Remélem azért a bulin látjuk egymást. - mosolyodott el ismét.
- Nem vagyok végzős szóval nem hinném... - nyögtem ki.
Mick mellet nem tudtam normálisan beszélni, annyira rejtélyes és kellókép ijesztő is a fiú.
- Ezzel nincs gond, meghívlak. - vont vállat. Majd ott is hagyott.
- De... - kiáltottam utána. De ő nem fordult vissza csak intett nekem..
Fújtattam majd kiléptem végre a kaput és elhagytam ezt a szörnyű helyet.
*
Nagy sóhaj közepette az ágyra vetettem magam és azon agyaltam, hogy a fenébe ússzam meg ezt a party-t, ha nem megyek el, másnap kitudja mit fog tenni Mick. Bármit kinézek belőle. És az a tudat, hogy Luke és Zoella is ott lesz, a teljes kiakadásomhoz vezet.
- Ahhhj. - dühöngtem a párnába.
Félóra után úgy döntöttem bármi is legyen én el nem megyek, de valami mégis motoszkált a fejem legalján.
Elképzeltem Luke fejét, amint meglát engem ott, és egy ördögi mosollyal az ajkaimon felpattantam az ágyról majd a szekrényemhez siettem.
- Akkor kezdődjön a buli!
*
Éppen indulni akartam, amikor valaki bekopogott az ajtómon. A kilincsre tettem a kezem majd meglepődve tártam szét az ajtót.
- Féltem, hogy még se jössz. - vont vállat Michael, miközben apró mosolyra húzta a száját, ami nem hazudok, ijesztő volt!
- Hát itt vagyok. - mutattam végig magamon majd én is elmosolyodtam.
- Azt látom. - bólintott.
Majd megindultunk a taxi felé és mindketten beültünk a hátsó ülésre.
Néma csönd volt, de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.
- Mért engem hívtál el? - kérdeztem.
- Ehhez volt kedvem. - vigyorgott ismét.
A válaszán kicsit sem lepődtem meg hiszen ő Mick, talán az egyetlen ember a földön, aki még Luke-nál is kiszámíthatatlanabb.
Sóhajtottam egyet majd úgy döntöttem hagyom a témát, mert nem igen fogok kihúzni belőle semmit.
- Itt vagyunk. - szólt a sofőr majd mindketten kuszáltunk, de előtte a fiú kifizette őt.
Már majdnem beléptünk a terembe, de Mick megragadta a csuklom, én pedig összehúzott szemöldökkel néztem rá.
- Nem bírom azt a ribancot és látni akarom a képét, amikor meglát téged.  Ez a válaszom a kérdésedre. A játéknak még nincs vége drágám. - kuncogott majd miután elengedte a kezem elindult a terembe.
Kicsit lefagytam, de én is követtem. Nem tudtam mit gondoljak Michaelről, de egy biztos, már van egy közös ellenségünk.
A zene csak úgy tombolt, de a múltkorihoz képest ez inkább disco zene volt és kétszer olyan hangos mint akkor. A zöld hajú fiúval egymásra bólintottunk majd szétváltunk. Én egyből az italbárhoz mentem és egy kellemes ízű puncsot választottam magamnak.
- Te meg mit keresel itt? - szólt egy recés hang a hátam mögül.
Lassan megfordultam majd megpillantottam a szőke srácot. Nem mondtam semmit csak széles mosolyt öntöttem magamra és belekortyoltam az italomba.
- Ide csak végzősök jöhetnek. - folytatta, de már kevésbé nyugodt hangerőn.
- Van meghívom. - vontam vállat és megmutattam neki, amin a nevem ott szerepelt Mick kísérője ként.
Egy pillanatra élidőzőt a szeme a fiú nevén, de nem is hagytam neki időt, hogy megszólalhasson.
- De most mennem kell. Viszlát Luke! - kortyoltam bele ismét az italomba majd elsétáltam mellette.
Fogalmam se volt, hogy hova mennyek, de hirtelen megpillantottam Ash-t, aki bár nem volt végzős még is ott állt a terem közepén. Elgondolkoztam rajta vajon ő kinek a kísérője, de ez sem foglalkoztatott sokáig, mert eszembe jutottak az emlékek, amik aznap történtek, amikor Niall elém vetítette a régi emlékeket. Sóhajtottam egyet majd folytattam felé az irányt. Eldöntöttem, hogy most már ideje beszélnünk.
Amint meglátott elakart sietni, de én megragadtam a kezét és elé siettem, hogy megállítsam.
- Ash várj! Beszélnünk kell!
- Nincs miről beszélnünk rázta a fejét, de nem nézett a szemembe.
- Ashton én... - nem tudtam befejezni mert valaki félbe szakított.
- Ne erőlködj, ahogy látod Irwin nem akar veled dumálni. - gúnyolódót Luke.
- Ne szólj bele! - morogtam, de éppen csak egy pillanatra fordultam felé és Ash kitépte a kezét a csuklom közül és elviharzott.
- Ashton várj! - ordítottam utána.
De utána indulni már nem sikerült, mert Luck szorosan tartotta a kezemet.
- Azonnal engedj el! - mordultam rá, de ő csak vigyorgott.
- Ha nem engedsz el sikítok, te idióta.
- Kedves, de azt bármikor hallhatom. - vigyora kiszélesedett.
- Annyira utállak! - ordítottam a képébe.
- Valami új? - húzta fel a szemöldökét.
- Luke! - hallottam meg egy, éles hangot és amint elfordítottam a fejem Zoellával találtam szembe magam.
Pont erre a kis figyelem elterelésre volt szükségem, és minden erőmet összeszedve kitéptem a karomat a kezei közül majd Ash után siettem, a folyosón pedig utol is értem.
- Ash!
- Ne! - fordult felém.
A düh csak úgy áradt a testéből és féltem, hogy felém irányul.
- Beszéljük meg jó?
- Már mondtam nincs miről beszélnünk, érted?
Már én is nagyon ideges voltam és a kezemet ismét ökölbe szorítottam. Nem fogok neki könyörögni.
- Istenem! Ashton Irwin mi a bajod? - sóhajtottam idegesen.
- Hogy mi a bajom? Hogy mi a bajom? - lépet közelebb.
- Te vagy a rohadt bajom és az, hogy nem tudod megérteni, hogy nem bírlak és nem akarok se a barátod, se semmid lenni.
Megtántorodtam a szavai pofonként értek. Az ökölbe szorult ujjaim lassan leereszkedtek és remegni kezdtek.
- Jobb is, hogy elszakítottad a karkötőm. - köpte a szavakat.
A szemöldökömet szorosan össze húztam majd úgy néztem fel rá.
- Mi? Én nem... - ráztam a fejem. - Luke szakította el, nem én. - mondtam még mindig értetlenül.

- Az a ... Tudnom kellet volna. - kezdte masszírozni az orrnyergét.
- Azt hitted én voltam?
- Ő mondta, meg hogy nem beszélhetek veled vagy bántani fog téged.- nézet el rólam - És hidd el Luke ilyenekkel nem viccel.

- Elég! - ráztam a fejem.  Nem hiszem el, hogy minden mögött Luke áll. Az agyamat teljesen elsötétítette a düh. És Ash-t otthagyva sittem vissza megkeresni Luke-ot. Végig pásztáztam a helyet, míg megpillantottam nekem háttal állva. Dühösen megindultam felé majd megragadtam a kezét és úgy fordítottam magam elé. Majd rögtön lendült a kezem, hogy arcon vágjam, de ő elkapta a csuklómat és szorosan tartott.

- Na-na mi ez a viselkedés? - vigyorodott el.

- Beszéltem Ashtonnal. Tudok mindenről te szemét! Gyűlöllek!

A mosolya lehervadt, de nem mondott semmit.

- Eressz el te utolsó féreg! Gyűlöllek! - vergődtem a kezei között.

Ismét egy apró mosoly kúszót a szájára, amit végkép nem értettem, amíg el nem  lökőt. Sikítani akartam, de hirtelen elkapott a derekamnál, majd magához rántott, és megcsókolt. Olyan gyorsan történt minden, hogy azt se tudtam hol vagyok és lefagytam  miközben az ajkait éreztem az enyéimen.  Próbáltam eltolni magamtól, de sehogy sem sikerült és akkor valami elszakadt bennem. Éreztem, ahogy a könnyek kezdik csípni a szemem. Utáltam magam. Utáltam magam, mert ebből az egészből nem vettem észre semmit. Utáltam magam, hogy hagytam, hogy megcsókoljon a könyvtárban, ha még egy pillanatra is. Utáltam magam, hogy miatta mentek tönkre a barátságaim és így már csak ő maradt "nekem". De legföképp utáltam  magam, hogy ilyen gyenge vagyok. 

Éreztem, ahogy hirtelen beleharap az alsó ajkamba én pedig levegő után kaptam, így a nyelve könnyen bejutott a számba. Egy pillanatra elgyengültem és Luke ezt mosollyal díjazta, de nem volt időm arra, hogy magamat ostorozzam. Erősen beleharaptam az ajkába majd minden erőmet összeszedve ütöttem rá a mellkasára. És ez a párosítás volt a tökéletes kulcs arra, hogy kiszabaduljak.

- Rohadj meg! - ordítottam rá.

Majd, amilyen gyorsan csak tudtam elszaladtam, de nem jutottam sokáig. Éles körmök szúródtak bele a karomba én  pedig felszisszentem.

- Nem meg mondtam, hogy szállj le róla? - nézett rám dühösen Zoella majd elkezdett ráncigálni, de olyan gyorsan, hogy alig tudtam felfogni, hogy mi történik éppen.

- Eressz már el! - mordultam rá.

majd olyan erővel vágott a falnak, hogy azt kívántam bárcsak ne mondtam volna, hogy engedjen el. Ahogy lassan felültem észre vettem, hogy ugyan abban a kis teremben vagyok, mint amikor Niall megtámadott és ettől megborzongtam.

- Te normális vagy? - rivalltam rá. 

De abban se voltam biztos, hogy meghallott mert szinte láttam, ahogy a szemei szikrákat szórtak. Lassan feltápászkodtam, de ő ismét megszólalt.

- Én figyelmeztettelek. - mondta majd kinyújtotta felém a kezét. Én pedig csak annyit éreztem, hogy a talajtól elváltak a lábaim  és a hátam  a falnak csapódik. Amikor kinyitottam a szemem Zoella már nem volt ugyanaz.  A haja csak úgy szált a levegőben, a szemei pedig feketék voltak.

- Uram Atyám! - nyögtem ki remegő ajkakkal. 

A szemei... a szemei tényleg feketék voltak, de nem csak az íriszei az egész. a hátam sajgott, de azon kívül, hogy lecsúsztam a  falmentén mást nem tudtam tenni. A kezét ismét felém nyújtotta én pedig sikítani kezdtem. Utána pedig már levegőt is alig kaptam. A kezemet a torkomhoz kaptam, de semmi sem történt, valami ugyanúgy szorongatta a torkomat. Próbáltam kiabálni, de semmi hang nem jött ki belőlem.

- Úristen! - ordította Ash amikor meglátta Zoellát majd engem.

Próbált Zoella közelébe menni, de a lány a másik kezét felé irányította és Ash a falhoz repült.

 Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ez tényleg megtörténik, de azt még inkább nem, hogy így fogok meghalni. Istenem! 

Már alig láttam és az ájulás szélén voltam, de akkor még egy alak betoppant. Luke. Aki kevésbé volt meglepve Zoella látványától.

- Zoella állj! - mondta élesen, a lány egy pillanatra rá pillantott majd nála is bepróbálkozott a falhoz vágós trükkel, de Luke jobbra emelte a kezét mintha csak elakarná hárítani, sőt így is tett. De még így is odébb  csúszott. Láttam a szemén, ahogy őrlődik, majd rám pillantott és mintha eldöntött volna valamit úgy indult a lány ellen. Tudtam, hogy már nem sokáig bírom, de próbáltam kitartani, amíg csak lehet. Luke is kinyújtotta a kezét és az ő szemei is feketébe borultak, egy intést tett és Zoella már is a terem másik oldalán hevert, én pedig köhögve kapkodtam levegő után. Luke rám pillantott majd az éj fekete szemei vissza változtak az eredeti színébe.

 A lélegzetem pedig elállt.

Ohh istenem, mibe keveredtem?