17./1. A rossz oldal.

Köszönöm a commikat pipákat és a facen-való kedves üzeneteket! <3 Következő rész (ennek a második fele) már az évadzáró lesz! De a többit leírom annál a résznél :)


Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, előszór a Niall ügy nem hagyott nyugodni, de mivel egyetlen egy értelmes választ sem találtam a gondolataim átszaladtak egy korábbi eseményre. Bármennyire is próbáltam nem gondolni a csókra annál inkább szivárgott be minden egyes másodperc a fejembe. Először próbáltam kibogozni, hogy Luke mért tette, de már annyira ideges lettem a gondolatra is, hogy magamat kezdtem el ostorozni, hogy milyen buta voltam, hogy hagytam neki. És akkor eszembe jutott, hogy nem mondtam még el a könyves sztorit.
- Ahhj Istenem! - nyögtem, majd az ágyra vetettem magam.
Szóval holnap muszáj lesz elmondanom mindent, pedig legszívesebben ezt tenném, sőt szerintem ezzel ő is így van..

*Luke szemszöge*

Idegesen trappoltam le a lépcsőn majd, amint kiértem az iskolából azonnal feltéptem az autóm ajtaját. Azonnal el is indultam és a nem rég történteken jártak a gondolataim. A kormányt pedig idegesen szorongattam.
- Idióta! - motyogtam magam elé.
Ezzel az hülye tettemmel nem csak, hogy magam, hanem az egész bandát is veszélybe sodrom.
- A fenébe! - káromkodtam amikor a lámpa pirosra váltott előttem. Idegesen csaptam a kormányra majd a hajamba túrtam.
- Átkozott egy idióta vagyok!
Tudtam, hogy sehogy sem tudnám lenyugtatni magam így Michael-höz vettem az irányt. Tudtam, hogy ő az egyetlen aki eltudja viselni a dührohamaimat.
Az ajtaja előtt állva már úgy gondoltam ez még se lesz annyira jó ötlet, de mielőtt  meggondolhattam volna magam a kezem már az ajtót ütötte.
Michael fura tekintettel nyitott ajtót, de amint meglátta az arckifejezésemet szó nélkül beengedett.
- Na mi a helyzet? - kérdezte, nekem pedig nem is kellet több.
- Megcsókoltam...
- A fenébe is! Megcsókoltam!
Úgy éreztem muszáj nyomatékosítani a szavaimat. Talán még én sem értettem meg igazán, hogy mit tettem. Mostanáig!
- És ezzel pontosan mi is a gond? - kérdezte.
Az ujjaim lassan belemélyedtek a bőrkanapéba idegességemben. Rohadtul tudta, hogy miért baj, tudja pontosan...
Nem válaszoltam a kérdésére csak fújtattam egyet.
- Nem a csók zavar téged, hanem az, hogy kedveled őt és Zoella miatt..

 - Ne merd befejezni! - szakítottam félbe.
Tudja, hogy egyetlen egy téma van, amit nem hozhat fel az pedig Zoella.
- Nem! Ez alkalommal nem! - jelentette ki.
- Nem kedvelem és nem is kedvelhetném! - emeltem fel a hangom.
- Mert? - bámult rám.
Még jobban felakar húzni. Tudtam, hogy ez a célja és lassan sikerül is neki.
- És ne merd azt mondani, hogy azért mert más. Már Zo előtt is barátok voltunk és a történtek után teljesen megváltoztál, amit eddig a napig soha nem hoztam fel neked, de már biztos vagyok benne, hogy szükséged van valami "másra". - mondta keményen.
Éreztem, ahogy az ideg végig szalad a testemen és már rázkódtam tőle, de félő ha most megmozdulok Mick nem marad egy darabban.
Próbáltam lenyugodni ezért mély levegőket vettem.
- Egyáltalán semmi köze a régi ribanchoz, sőt miről is beszélek? - ráztam meg a fejem.
- Nem számít nekem semmit Lenna. - mondtam nyugodtan.
- Ezt még te se veszed be. - hördült fel majd belekortyolt a nem rég öntött whiskyjébe.
Tudom ,hogy ő a legrégebbi barátom, de most egy ütéssel kirepíteném az ablakon.
- Tulajdonképpen miért is jöttél? Talán, hogy meggyőzzelek, hogy nem jelentett neked semmit ez a csók? Vagy azért, hogy azt mondjam el, hogy Zoella megjelenése nem zaklatott fel? - vonta fel a szemöldökét.
- Bazd meg Michael! - köptem oda neki, majd kiszáguldottam az ajtón és becsaptam magam után.
A kocsiba ismét dühösen szálltam be és ismét a kormányra csaptam. Utálom, hogy ez a színes hajú mindig olyanokat mond, amin mindig elgondolkozom... De még ha igaza is lenne nem gondolhatok rá.
Tépelődve lassan elindultam majd a házamhoz vettem az irányt.

~másnap~
*Lenna szemszőge*

Alig bírtam este elaludni végig a tegnapi napon járt az eszem, hogy mi a fenét akarhatott Niall és, hogy muszáj beszélnem ma a könyvről Luck-nak.
Ujjaimmal gyorsan végigszántottam a fejemen lévő fészken majd felvettem a kiválasztott ruhát, ami egy egyszerű ujjatlan pólóból és egy hosszú fekete farmerből állt, a cipőmet gyorsan megkötöttem majd már szaladtam is a buszhoz.
**
Amint beértem a kapun, a tekintetem megakadt Luke-on, de nem volt egyedül. Zoellával tárgyalt, ahogy nézem...
Valamiért, annyira idegisitett az a lány, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Észre se vettem, de a kezem ökölbe szorult, amit szép lassan ellazítottam majd felsiettem az osztályterembe, mert ez nem tűnt a legalkalmasabb időnek a Lukal való társalgáshoz.

A második óra után sem láttam ezért úgy döntöttem elkezdem megkeresni. A folyosó végén megpillantottam Calum-ot és sietősen felé vettem az irányt.
- Szia! - köszöntem neki, ő pedig rám emelte a tekintetét a telefonjából.
- Szia! - üdvözölt ő is.
- Nem láttad Luke-ot "véletlenül"?
- Amm... - már mondani akart valamit, de helyette a fejével a hátam mögé biccentett.
És a szóké fiú tényleg  közelített felénk és ahogy látom nincs éppen jó kedvében. Bár mikor igen?
Ahogy a szemébe néztem rőgtön eszembe jutott a tegnapi könyvtári esett és éreztem, ahogy az egész testem felforrósodik ( nem jó értelemben) és inkább el is kaptam a tekintetem. Lassan kifújtam a bennmaradt levegőt és próbáltam a fontosabb dolgokra koncentrálni.
- Luke beszélnünk kell! - álltam elé.
- Én is épp ezt akartam mondani.
Ha azt hittem ennél idegesebb már nem lehetek akkor tévedtem, vagy százféle oldalról elképzeltem vajon, hogyan fog lecseszni Luke- amiatt, hogy nem mondtam el, hiszen tudom, hogy tud valamit, de mi van ha már tényleg kezdek becsavarodni.... Erre meg most közli, hogy ő is beszélni akar velem. Miről? Ohh istenem vajon miről?
Bólintottam majd követtem őt egy csendesebb részhez.
- Én kezdem! - jelentette ki határozottan.
A pupilláim kitágultak és ha akartam se tudtam volna elrejteni, hogy még most is meglep, hogy hogyan képes ilyen gyorsan a hangulatváltásra.
- Én mondtam előbb, hogy beszélnünk kell.
- Nem számít, akkor is én kezdem!
- De..
- Erre most nincs időm vagy meghallgatsz... -, tartott drámai szünetet.
- Vagy meghallgatsz. - fejezte be.
Idegesen morogtam és a szememet forgattam, de hagytam, hogy ő kezdje bármennyire is nem akartam.
- Azt akarom mond.... - félúton abbahagyta és a szeme megakadt a vállamon a tekintette pedig nem mozdult onnan. 

A szemöldökömet össze ráncolva pillantottam az előbb említett testrészre. A ruhám idegesítő pántja lecsúszott a karomra.
Én pedig fújtatva ráncigáltam ismét a helyére. Ahogy ismét rám kapta a szemét egy pillanatra megpillantottam a szemében egy a különös csillogást, amit már oly régóta szeretnék megfejteni, de eddig sikertelenül. Nem bírtam tovább ránézni ezért a különös karkötőmet kezdtem birizgálni. A torkát megköszörülte majd ismét beszélni kezdett.
- Szóval.. - kezdett bele, de egy női hang félbeszakította.
Zoella nagy léptekkel közelített felénk majd kezét Luke vállán helyezte el.
Hitetlenül néztem a jelenetet, de nem hagytam, hogy az arcom bármiféle érzelmet kimutasson.
- Francba. - hallottam meg Luke halk sutyorgását.
- Pont téged kerestelek. - nézet rám szemet rebegtetve.
- Engem? - ráncoltam össze a homlokom.
- Pontosan. - bólintott, majd a körmeit kezdte vizsgálgatni.
- Csak gondoltam szólók, hogy .... ummm hogy is mondjam... áhh meg van. Ahogy már korábban mondtam  elsőkből lesznek az utolsók. . - miután befejezte a mondatát egy ördögi mosolyra húzta a száját. És amikor a szemembe nézett, egyből megértettem mire célzott, de addig nem akartam elhinni, amíg Luke szájából nem hallom.
- És utolsókból pedig az elsők- folytatta.
- Drága vagy, hogy eddig vigyáztál a helyemre és Luke- ra is, de innen vissza veszem a helyem. Mától ismét én vagyok a királynő. - húzta még szélesebbre a mosolyát.
Isten tudja miért, de miután kimondta ezt a néhány szót és miután Luke nem tiltakozott, kedvem lett volna elszaladni. Mintha egy borzasztó nagy fejbe csapás ért volna, de nem is értem miért, nem kedvelem Luke-ot.. Nem kedvelhetem, kicsit sem!
Megráztam egy picit a fejem majd ismét farkasszemet néztem a lánnyal.  Ha azt hitte sírva rohanok el akkor nagyot tévedett, nem hagyom, hogy győzzön.
-  Hál Istennek! Legalább nem kell vele lennem akaratom ellenére és úgy tűnik felszabadul a mai estém, hiszen úgy látcik már nem kell mennek a végzős búcsúztató bálba. Egy kamu széles mosolyt öltöttem magamra majd kicsatoltam a karkötőm és Luke tenyerébe nyomtam amikor elsétáltam mellettük. De miután már a hátam mögött hagytam őket még is egy kellemetlen csalódást éreztem bármennyire is ki nem állhatom bevallani magamnak. De ezt betudtam egy pillanatnyi gyengeségnek
*Luke szemszöge*
- Most boldog vagy? Sikerült a színjátékod. - söpörtem le undorral a lány kezét a vállamról.
- Felettébb. - vigyorgott Zoella.

Amilyen gyorsan csak tudtam ott hagytam és siettem a termem felé és közben végig győzködtem magam, hogy ez volt a helyes döntés, de az agyam legmélyén motoszkált bennem az a gondolat is, hogy nem csak miatta tettem sőt inkább azért, hogy bizonyítsak Michaellnek, hogy kicsit se kedvelem Skyt. A fejemet megráztam majd beültem a teremben a leghátsó padhoz, de bárhogy is próbáltam kizárni az előző pillanatok mind lejátszottak a fejemben.
Amikor Zoella oda jött hozzám szünetben és elmondta, ha nem lesz megint ő a királynő elintézi Sky-t. Tudtam, hogy amíg a karkötő rajta van addig semmit sem tehet, de Niall képes volt valahogy még is megtámadni Sky-t és ez idegesíttet nagyon is. Megmondtam neki, hogy engem nem fenyegethet, előbb megölöm, minthogy egy lépést is tenne, de ismét elő vette az ördögi vigyorát, ami tudtam semmi jót nem jelenthet. És akkor beavatott a kis titkába, hogy, mondjuk úgy Niall tartozik neki egy szívességgel... Szóval tettem, amit kért.
Viszont Lenna viselkedése meglepet, fenébe is, rohadtul zavar amiket mondott miután Zoella bejelentette a kis "öröm hírt".
Bár nem is értem mit vártam. Jól tettem, amit tettem, még ha talán nem is a biztonságáért. Így legalább nem lesz útban, csak gyengévé tett még ha nem is látszott, de akkor is. Még egyszer nem leszek gyenge!