17.\2. Lehull a lepel! (évadzáró)

Sziasztok! <3 Hááát itt lenne az előző résznek a második fele, ami egyben az ÉVADZÁRÓ rész is. Mindenképp szeretném folytatni a blogot (egyértelműen). De lehet jövő nyárig nem tudom folytatni, mivel hétfőtől kezdem a nyári munkám és hétvégente pedig el kell kezdenem átnézni/tanulni a sulira... De még meglátjuk. A csoporthoz még mindig érdemes csatlakozni, mert bármi van/lesz többségében oda írom ki a dolgokat. :) ---> https://www.facebook.com/groups/713847638697143/

 Ismét köszönök minden vissza jelzést <333 Sokat jelent nagyon! Remélem élvezni fogjátok a részt! Jó olvasást és élvezzétek ki még ezt az egy hónapot! Ha kérdésetek van akkor pedig nyugodtan írjatok nem harapok! :D

Idegesen viharoztam ki az utolsó órámról és már csak arra vártam, hogy minél előbb kikerüljek erről a pokoli helyről!
- Basszus! - motyogtam. Sikeresen neki mentem valakinek.
- Ne haragudj! - mondtam, majd végre megpillantottam az áldozatomat.
Michael volt.
- Látom nagyon sietsz. - vigyorodott el, ami nála nem mindennapos dolog.
- Uhhm igen. - motyogtam kicsit megilletődve.
A szeme hirtelen megakadt a csuklómon és, ahogy az arckifejezését láttam biztos meglepődött, hogy a karkötő nem volt rajtam.
A kezemet rögtön el is bujtattam a zsebembe, így ismét rám szegeződőt a figyelme.
- Akkor én megyek is. - lőttem felé egy apró mosolyt. De ahogy elindultam csuklón ragadott én pedig megtántorodtam.
- Remélem azért a bulin látjuk egymást. - mosolyodott el ismét.
- Nem vagyok végzős szóval nem hinném... - nyögtem ki.
Mick mellet nem tudtam normálisan beszélni, annyira rejtélyes és kellókép ijesztő is a fiú.
- Ezzel nincs gond, meghívlak. - vont vállat. Majd ott is hagyott.
- De... - kiáltottam utána. De ő nem fordult vissza csak intett nekem..
Fújtattam majd kiléptem végre a kaput és elhagytam ezt a szörnyű helyet.
*
Nagy sóhaj közepette az ágyra vetettem magam és azon agyaltam, hogy a fenébe ússzam meg ezt a party-t, ha nem megyek el, másnap kitudja mit fog tenni Mick. Bármit kinézek belőle. És az a tudat, hogy Luke és Zoella is ott lesz, a teljes kiakadásomhoz vezet.
- Ahhhj. - dühöngtem a párnába.
Félóra után úgy döntöttem bármi is legyen én el nem megyek, de valami mégis motoszkált a fejem legalján.
Elképzeltem Luke fejét, amint meglát engem ott, és egy ördögi mosollyal az ajkaimon felpattantam az ágyról majd a szekrényemhez siettem.
- Akkor kezdődjön a buli!
*
Éppen indulni akartam, amikor valaki bekopogott az ajtómon. A kilincsre tettem a kezem majd meglepődve tártam szét az ajtót.
- Féltem, hogy még se jössz. - vont vállat Michael, miközben apró mosolyra húzta a száját, ami nem hazudok, ijesztő volt!
- Hát itt vagyok. - mutattam végig magamon majd én is elmosolyodtam.
- Azt látom. - bólintott.
Majd megindultunk a taxi felé és mindketten beültünk a hátsó ülésre.
Néma csönd volt, de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.
- Mért engem hívtál el? - kérdeztem.
- Ehhez volt kedvem. - vigyorgott ismét.
A válaszán kicsit sem lepődtem meg hiszen ő Mick, talán az egyetlen ember a földön, aki még Luke-nál is kiszámíthatatlanabb.
Sóhajtottam egyet majd úgy döntöttem hagyom a témát, mert nem igen fogok kihúzni belőle semmit.
- Itt vagyunk. - szólt a sofőr majd mindketten kuszáltunk, de előtte a fiú kifizette őt.
Már majdnem beléptünk a terembe, de Mick megragadta a csuklom, én pedig összehúzott szemöldökkel néztem rá.
- Nem bírom azt a ribancot és látni akarom a képét, amikor meglát téged.  Ez a válaszom a kérdésedre. A játéknak még nincs vége drágám. - kuncogott majd miután elengedte a kezem elindult a terembe.
Kicsit lefagytam, de én is követtem. Nem tudtam mit gondoljak Michaelről, de egy biztos, már van egy közös ellenségünk.
A zene csak úgy tombolt, de a múltkorihoz képest ez inkább disco zene volt és kétszer olyan hangos mint akkor. A zöld hajú fiúval egymásra bólintottunk majd szétváltunk. Én egyből az italbárhoz mentem és egy kellemes ízű puncsot választottam magamnak.
- Te meg mit keresel itt? - szólt egy recés hang a hátam mögül.
Lassan megfordultam majd megpillantottam a szőke srácot. Nem mondtam semmit csak széles mosolyt öntöttem magamra és belekortyoltam az italomba.
- Ide csak végzősök jöhetnek. - folytatta, de már kevésbé nyugodt hangerőn.
- Van meghívom. - vontam vállat és megmutattam neki, amin a nevem ott szerepelt Mick kísérője ként.
Egy pillanatra élidőzőt a szeme a fiú nevén, de nem is hagytam neki időt, hogy megszólalhasson.
- De most mennem kell. Viszlát Luke! - kortyoltam bele ismét az italomba majd elsétáltam mellette.
Fogalmam se volt, hogy hova mennyek, de hirtelen megpillantottam Ash-t, aki bár nem volt végzős még is ott állt a terem közepén. Elgondolkoztam rajta vajon ő kinek a kísérője, de ez sem foglalkoztatott sokáig, mert eszembe jutottak az emlékek, amik aznap történtek, amikor Niall elém vetítette a régi emlékeket. Sóhajtottam egyet majd folytattam felé az irányt. Eldöntöttem, hogy most már ideje beszélnünk.
Amint meglátott elakart sietni, de én megragadtam a kezét és elé siettem, hogy megállítsam.
- Ash várj! Beszélnünk kell!
- Nincs miről beszélnünk rázta a fejét, de nem nézett a szemembe.
- Ashton én... - nem tudtam befejezni mert valaki félbe szakított.
- Ne erőlködj, ahogy látod Irwin nem akar veled dumálni. - gúnyolódót Luke.
- Ne szólj bele! - morogtam, de éppen csak egy pillanatra fordultam felé és Ash kitépte a kezét a csuklom közül és elviharzott.
- Ashton várj! - ordítottam utána.
De utána indulni már nem sikerült, mert Luck szorosan tartotta a kezemet.
- Azonnal engedj el! - mordultam rá, de ő csak vigyorgott.
- Ha nem engedsz el sikítok, te idióta.
- Kedves, de azt bármikor hallhatom. - vigyora kiszélesedett.
- Annyira utállak! - ordítottam a képébe.
- Valami új? - húzta fel a szemöldökét.
- Luke! - hallottam meg egy, éles hangot és amint elfordítottam a fejem Zoellával találtam szembe magam.
Pont erre a kis figyelem elterelésre volt szükségem, és minden erőmet összeszedve kitéptem a karomat a kezei közül majd Ash után siettem, a folyosón pedig utol is értem.
- Ash!
- Ne! - fordult felém.
A düh csak úgy áradt a testéből és féltem, hogy felém irányul.
- Beszéljük meg jó?
- Már mondtam nincs miről beszélnünk, érted?
Már én is nagyon ideges voltam és a kezemet ismét ökölbe szorítottam. Nem fogok neki könyörögni.
- Istenem! Ashton Irwin mi a bajod? - sóhajtottam idegesen.
- Hogy mi a bajom? Hogy mi a bajom? - lépet közelebb.
- Te vagy a rohadt bajom és az, hogy nem tudod megérteni, hogy nem bírlak és nem akarok se a barátod, se semmid lenni.
Megtántorodtam a szavai pofonként értek. Az ökölbe szorult ujjaim lassan leereszkedtek és remegni kezdtek.
- Jobb is, hogy elszakítottad a karkötőm. - köpte a szavakat.
A szemöldökömet szorosan össze húztam majd úgy néztem fel rá.
- Mi? Én nem... - ráztam a fejem. - Luke szakította el, nem én. - mondtam még mindig értetlenül.

- Az a ... Tudnom kellet volna. - kezdte masszírozni az orrnyergét.
- Azt hitted én voltam?
- Ő mondta, meg hogy nem beszélhetek veled vagy bántani fog téged.- nézet el rólam - És hidd el Luke ilyenekkel nem viccel.

- Elég! - ráztam a fejem.  Nem hiszem el, hogy minden mögött Luke áll. Az agyamat teljesen elsötétítette a düh. És Ash-t otthagyva sittem vissza megkeresni Luke-ot. Végig pásztáztam a helyet, míg megpillantottam nekem háttal állva. Dühösen megindultam felé majd megragadtam a kezét és úgy fordítottam magam elé. Majd rögtön lendült a kezem, hogy arcon vágjam, de ő elkapta a csuklómat és szorosan tartott.

- Na-na mi ez a viselkedés? - vigyorodott el.

- Beszéltem Ashtonnal. Tudok mindenről te szemét! Gyűlöllek!

A mosolya lehervadt, de nem mondott semmit.

- Eressz el te utolsó féreg! Gyűlöllek! - vergődtem a kezei között.

Ismét egy apró mosoly kúszót a szájára, amit végkép nem értettem, amíg el nem  lökőt. Sikítani akartam, de hirtelen elkapott a derekamnál, majd magához rántott, és megcsókolt. Olyan gyorsan történt minden, hogy azt se tudtam hol vagyok és lefagytam  miközben az ajkait éreztem az enyéimen.  Próbáltam eltolni magamtól, de sehogy sem sikerült és akkor valami elszakadt bennem. Éreztem, ahogy a könnyek kezdik csípni a szemem. Utáltam magam. Utáltam magam, mert ebből az egészből nem vettem észre semmit. Utáltam magam, hogy hagytam, hogy megcsókoljon a könyvtárban, ha még egy pillanatra is. Utáltam magam, hogy miatta mentek tönkre a barátságaim és így már csak ő maradt "nekem". De legföképp utáltam  magam, hogy ilyen gyenge vagyok. 

Éreztem, ahogy hirtelen beleharap az alsó ajkamba én pedig levegő után kaptam, így a nyelve könnyen bejutott a számba. Egy pillanatra elgyengültem és Luke ezt mosollyal díjazta, de nem volt időm arra, hogy magamat ostorozzam. Erősen beleharaptam az ajkába majd minden erőmet összeszedve ütöttem rá a mellkasára. És ez a párosítás volt a tökéletes kulcs arra, hogy kiszabaduljak.

- Rohadj meg! - ordítottam rá.

Majd, amilyen gyorsan csak tudtam elszaladtam, de nem jutottam sokáig. Éles körmök szúródtak bele a karomba én  pedig felszisszentem.

- Nem meg mondtam, hogy szállj le róla? - nézett rám dühösen Zoella majd elkezdett ráncigálni, de olyan gyorsan, hogy alig tudtam felfogni, hogy mi történik éppen.

- Eressz már el! - mordultam rá.

majd olyan erővel vágott a falnak, hogy azt kívántam bárcsak ne mondtam volna, hogy engedjen el. Ahogy lassan felültem észre vettem, hogy ugyan abban a kis teremben vagyok, mint amikor Niall megtámadott és ettől megborzongtam.

- Te normális vagy? - rivalltam rá. 

De abban se voltam biztos, hogy meghallott mert szinte láttam, ahogy a szemei szikrákat szórtak. Lassan feltápászkodtam, de ő ismét megszólalt.

- Én figyelmeztettelek. - mondta majd kinyújtotta felém a kezét. Én pedig csak annyit éreztem, hogy a talajtól elváltak a lábaim  és a hátam  a falnak csapódik. Amikor kinyitottam a szemem Zoella már nem volt ugyanaz.  A haja csak úgy szált a levegőben, a szemei pedig feketék voltak.

- Uram Atyám! - nyögtem ki remegő ajkakkal. 

A szemei... a szemei tényleg feketék voltak, de nem csak az íriszei az egész. a hátam sajgott, de azon kívül, hogy lecsúsztam a  falmentén mást nem tudtam tenni. A kezét ismét felém nyújtotta én pedig sikítani kezdtem. Utána pedig már levegőt is alig kaptam. A kezemet a torkomhoz kaptam, de semmi sem történt, valami ugyanúgy szorongatta a torkomat. Próbáltam kiabálni, de semmi hang nem jött ki belőlem.

- Úristen! - ordította Ash amikor meglátta Zoellát majd engem.

Próbált Zoella közelébe menni, de a lány a másik kezét felé irányította és Ash a falhoz repült.

 Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ez tényleg megtörténik, de azt még inkább nem, hogy így fogok meghalni. Istenem! 

Már alig láttam és az ájulás szélén voltam, de akkor még egy alak betoppant. Luke. Aki kevésbé volt meglepve Zoella látványától.

- Zoella állj! - mondta élesen, a lány egy pillanatra rá pillantott majd nála is bepróbálkozott a falhoz vágós trükkel, de Luke jobbra emelte a kezét mintha csak elakarná hárítani, sőt így is tett. De még így is odébb  csúszott. Láttam a szemén, ahogy őrlődik, majd rám pillantott és mintha eldöntött volna valamit úgy indult a lány ellen. Tudtam, hogy már nem sokáig bírom, de próbáltam kitartani, amíg csak lehet. Luke is kinyújtotta a kezét és az ő szemei is feketébe borultak, egy intést tett és Zoella már is a terem másik oldalán hevert, én pedig köhögve kapkodtam levegő után. Luke rám pillantott majd az éj fekete szemei vissza változtak az eredeti színébe.

 A lélegzetem pedig elállt.

Ohh istenem, mibe keveredtem?

17./1. A rossz oldal.

Köszönöm a commikat pipákat és a facen-való kedves üzeneteket! <3 Következő rész (ennek a második fele) már az évadzáró lesz! De a többit leírom annál a résznél :)


Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, előszór a Niall ügy nem hagyott nyugodni, de mivel egyetlen egy értelmes választ sem találtam a gondolataim átszaladtak egy korábbi eseményre. Bármennyire is próbáltam nem gondolni a csókra annál inkább szivárgott be minden egyes másodperc a fejembe. Először próbáltam kibogozni, hogy Luke mért tette, de már annyira ideges lettem a gondolatra is, hogy magamat kezdtem el ostorozni, hogy milyen buta voltam, hogy hagytam neki. És akkor eszembe jutott, hogy nem mondtam még el a könyves sztorit.
- Ahhj Istenem! - nyögtem, majd az ágyra vetettem magam.
Szóval holnap muszáj lesz elmondanom mindent, pedig legszívesebben ezt tenném, sőt szerintem ezzel ő is így van..

*Luke szemszöge*

Idegesen trappoltam le a lépcsőn majd, amint kiértem az iskolából azonnal feltéptem az autóm ajtaját. Azonnal el is indultam és a nem rég történteken jártak a gondolataim. A kormányt pedig idegesen szorongattam.
- Idióta! - motyogtam magam elé.
Ezzel az hülye tettemmel nem csak, hogy magam, hanem az egész bandát is veszélybe sodrom.
- A fenébe! - káromkodtam amikor a lámpa pirosra váltott előttem. Idegesen csaptam a kormányra majd a hajamba túrtam.
- Átkozott egy idióta vagyok!
Tudtam, hogy sehogy sem tudnám lenyugtatni magam így Michael-höz vettem az irányt. Tudtam, hogy ő az egyetlen aki eltudja viselni a dührohamaimat.
Az ajtaja előtt állva már úgy gondoltam ez még se lesz annyira jó ötlet, de mielőtt  meggondolhattam volna magam a kezem már az ajtót ütötte.
Michael fura tekintettel nyitott ajtót, de amint meglátta az arckifejezésemet szó nélkül beengedett.
- Na mi a helyzet? - kérdezte, nekem pedig nem is kellet több.
- Megcsókoltam...
- A fenébe is! Megcsókoltam!
Úgy éreztem muszáj nyomatékosítani a szavaimat. Talán még én sem értettem meg igazán, hogy mit tettem. Mostanáig!
- És ezzel pontosan mi is a gond? - kérdezte.
Az ujjaim lassan belemélyedtek a bőrkanapéba idegességemben. Rohadtul tudta, hogy miért baj, tudja pontosan...
Nem válaszoltam a kérdésére csak fújtattam egyet.
- Nem a csók zavar téged, hanem az, hogy kedveled őt és Zoella miatt..

 - Ne merd befejezni! - szakítottam félbe.
Tudja, hogy egyetlen egy téma van, amit nem hozhat fel az pedig Zoella.
- Nem! Ez alkalommal nem! - jelentette ki.
- Nem kedvelem és nem is kedvelhetném! - emeltem fel a hangom.
- Mert? - bámult rám.
Még jobban felakar húzni. Tudtam, hogy ez a célja és lassan sikerül is neki.
- És ne merd azt mondani, hogy azért mert más. Már Zo előtt is barátok voltunk és a történtek után teljesen megváltoztál, amit eddig a napig soha nem hoztam fel neked, de már biztos vagyok benne, hogy szükséged van valami "másra". - mondta keményen.
Éreztem, ahogy az ideg végig szalad a testemen és már rázkódtam tőle, de félő ha most megmozdulok Mick nem marad egy darabban.
Próbáltam lenyugodni ezért mély levegőket vettem.
- Egyáltalán semmi köze a régi ribanchoz, sőt miről is beszélek? - ráztam meg a fejem.
- Nem számít nekem semmit Lenna. - mondtam nyugodtan.
- Ezt még te se veszed be. - hördült fel majd belekortyolt a nem rég öntött whiskyjébe.
Tudom ,hogy ő a legrégebbi barátom, de most egy ütéssel kirepíteném az ablakon.
- Tulajdonképpen miért is jöttél? Talán, hogy meggyőzzelek, hogy nem jelentett neked semmit ez a csók? Vagy azért, hogy azt mondjam el, hogy Zoella megjelenése nem zaklatott fel? - vonta fel a szemöldökét.
- Bazd meg Michael! - köptem oda neki, majd kiszáguldottam az ajtón és becsaptam magam után.
A kocsiba ismét dühösen szálltam be és ismét a kormányra csaptam. Utálom, hogy ez a színes hajú mindig olyanokat mond, amin mindig elgondolkozom... De még ha igaza is lenne nem gondolhatok rá.
Tépelődve lassan elindultam majd a házamhoz vettem az irányt.

~másnap~
*Lenna szemszőge*

Alig bírtam este elaludni végig a tegnapi napon járt az eszem, hogy mi a fenét akarhatott Niall és, hogy muszáj beszélnem ma a könyvről Luck-nak.
Ujjaimmal gyorsan végigszántottam a fejemen lévő fészken majd felvettem a kiválasztott ruhát, ami egy egyszerű ujjatlan pólóból és egy hosszú fekete farmerből állt, a cipőmet gyorsan megkötöttem majd már szaladtam is a buszhoz.
**
Amint beértem a kapun, a tekintetem megakadt Luke-on, de nem volt egyedül. Zoellával tárgyalt, ahogy nézem...
Valamiért, annyira idegisitett az a lány, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Észre se vettem, de a kezem ökölbe szorult, amit szép lassan ellazítottam majd felsiettem az osztályterembe, mert ez nem tűnt a legalkalmasabb időnek a Lukal való társalgáshoz.

A második óra után sem láttam ezért úgy döntöttem elkezdem megkeresni. A folyosó végén megpillantottam Calum-ot és sietősen felé vettem az irányt.
- Szia! - köszöntem neki, ő pedig rám emelte a tekintetét a telefonjából.
- Szia! - üdvözölt ő is.
- Nem láttad Luke-ot "véletlenül"?
- Amm... - már mondani akart valamit, de helyette a fejével a hátam mögé biccentett.
És a szóké fiú tényleg  közelített felénk és ahogy látom nincs éppen jó kedvében. Bár mikor igen?
Ahogy a szemébe néztem rőgtön eszembe jutott a tegnapi könyvtári esett és éreztem, ahogy az egész testem felforrósodik ( nem jó értelemben) és inkább el is kaptam a tekintetem. Lassan kifújtam a bennmaradt levegőt és próbáltam a fontosabb dolgokra koncentrálni.
- Luke beszélnünk kell! - álltam elé.
- Én is épp ezt akartam mondani.
Ha azt hittem ennél idegesebb már nem lehetek akkor tévedtem, vagy százféle oldalról elképzeltem vajon, hogyan fog lecseszni Luke- amiatt, hogy nem mondtam el, hiszen tudom, hogy tud valamit, de mi van ha már tényleg kezdek becsavarodni.... Erre meg most közli, hogy ő is beszélni akar velem. Miről? Ohh istenem vajon miről?
Bólintottam majd követtem őt egy csendesebb részhez.
- Én kezdem! - jelentette ki határozottan.
A pupilláim kitágultak és ha akartam se tudtam volna elrejteni, hogy még most is meglep, hogy hogyan képes ilyen gyorsan a hangulatváltásra.
- Én mondtam előbb, hogy beszélnünk kell.
- Nem számít, akkor is én kezdem!
- De..
- Erre most nincs időm vagy meghallgatsz... -, tartott drámai szünetet.
- Vagy meghallgatsz. - fejezte be.
Idegesen morogtam és a szememet forgattam, de hagytam, hogy ő kezdje bármennyire is nem akartam.
- Azt akarom mond.... - félúton abbahagyta és a szeme megakadt a vállamon a tekintette pedig nem mozdult onnan. 

A szemöldökömet össze ráncolva pillantottam az előbb említett testrészre. A ruhám idegesítő pántja lecsúszott a karomra.
Én pedig fújtatva ráncigáltam ismét a helyére. Ahogy ismét rám kapta a szemét egy pillanatra megpillantottam a szemében egy a különös csillogást, amit már oly régóta szeretnék megfejteni, de eddig sikertelenül. Nem bírtam tovább ránézni ezért a különös karkötőmet kezdtem birizgálni. A torkát megköszörülte majd ismét beszélni kezdett.
- Szóval.. - kezdett bele, de egy női hang félbeszakította.
Zoella nagy léptekkel közelített felénk majd kezét Luke vállán helyezte el.
Hitetlenül néztem a jelenetet, de nem hagytam, hogy az arcom bármiféle érzelmet kimutasson.
- Francba. - hallottam meg Luke halk sutyorgását.
- Pont téged kerestelek. - nézet rám szemet rebegtetve.
- Engem? - ráncoltam össze a homlokom.
- Pontosan. - bólintott, majd a körmeit kezdte vizsgálgatni.
- Csak gondoltam szólók, hogy .... ummm hogy is mondjam... áhh meg van. Ahogy már korábban mondtam  elsőkből lesznek az utolsók. . - miután befejezte a mondatát egy ördögi mosolyra húzta a száját. És amikor a szemembe nézett, egyből megértettem mire célzott, de addig nem akartam elhinni, amíg Luke szájából nem hallom.
- És utolsókból pedig az elsők- folytatta.
- Drága vagy, hogy eddig vigyáztál a helyemre és Luke- ra is, de innen vissza veszem a helyem. Mától ismét én vagyok a királynő. - húzta még szélesebbre a mosolyát.
Isten tudja miért, de miután kimondta ezt a néhány szót és miután Luke nem tiltakozott, kedvem lett volna elszaladni. Mintha egy borzasztó nagy fejbe csapás ért volna, de nem is értem miért, nem kedvelem Luke-ot.. Nem kedvelhetem, kicsit sem!
Megráztam egy picit a fejem majd ismét farkasszemet néztem a lánnyal.  Ha azt hitte sírva rohanok el akkor nagyot tévedett, nem hagyom, hogy győzzön.
-  Hál Istennek! Legalább nem kell vele lennem akaratom ellenére és úgy tűnik felszabadul a mai estém, hiszen úgy látcik már nem kell mennek a végzős búcsúztató bálba. Egy kamu széles mosolyt öltöttem magamra majd kicsatoltam a karkötőm és Luke tenyerébe nyomtam amikor elsétáltam mellettük. De miután már a hátam mögött hagytam őket még is egy kellemetlen csalódást éreztem bármennyire is ki nem állhatom bevallani magamnak. De ezt betudtam egy pillanatnyi gyengeségnek
*Luke szemszöge*
- Most boldog vagy? Sikerült a színjátékod. - söpörtem le undorral a lány kezét a vállamról.
- Felettébb. - vigyorgott Zoella.

Amilyen gyorsan csak tudtam ott hagytam és siettem a termem felé és közben végig győzködtem magam, hogy ez volt a helyes döntés, de az agyam legmélyén motoszkált bennem az a gondolat is, hogy nem csak miatta tettem sőt inkább azért, hogy bizonyítsak Michaellnek, hogy kicsit se kedvelem Skyt. A fejemet megráztam majd beültem a teremben a leghátsó padhoz, de bárhogy is próbáltam kizárni az előző pillanatok mind lejátszottak a fejemben.
Amikor Zoella oda jött hozzám szünetben és elmondta, ha nem lesz megint ő a királynő elintézi Sky-t. Tudtam, hogy amíg a karkötő rajta van addig semmit sem tehet, de Niall képes volt valahogy még is megtámadni Sky-t és ez idegesíttet nagyon is. Megmondtam neki, hogy engem nem fenyegethet, előbb megölöm, minthogy egy lépést is tenne, de ismét elő vette az ördögi vigyorát, ami tudtam semmi jót nem jelenthet. És akkor beavatott a kis titkába, hogy, mondjuk úgy Niall tartozik neki egy szívességgel... Szóval tettem, amit kért.
Viszont Lenna viselkedése meglepet, fenébe is, rohadtul zavar amiket mondott miután Zoella bejelentette a kis "öröm hírt".
Bár nem is értem mit vártam. Jól tettem, amit tettem, még ha talán nem is a biztonságáért. Így legalább nem lesz útban, csak gyengévé tett még ha nem is látszott, de akkor is. Még egyszer nem leszek gyenge!

16. Kutatás

Uhhhh... Sajnálom a csuszást, de sajnos ez most így alakult :/. 

Köszönök minden visszajelzést <3

Jó olvasást!

Sikoltva ébredtem fel és rögtön felültem az ágyon majd hirtelen levegőt is alig kaptam, amint megláttam valakit a székemen ülni.
- Luke? - kérdeztem hunyorogva.
- Nem, Calum vagyok.
- M..mit keresel itt?
Miközben kérdeztem a gondolatok örvényként száguldoztak a fejemben és lassan minden eszembe jutott a tegnap estével kapcsolatban. De az utolsó emlékem az az, ahogy Luke felkap és megkérdezi mi történt velem. Szaporábban vettem a levegőt és hitetlenül ráztam a fejem, amint a tegnap esti eseményekre gondoltam.
- Sky! hallasz?
Hirtelen ismét Cal-ra összpontosítottam és bólintottam.
- Hol van Luke? - vágtam a szavába.
Összehúzta a szemét majd az órájára pillantott.
- Lassan az iskolában. - vonta meg a vállát.
- Ahh. - sóhajtottam, majd vissza dőltem az ágyra.
- Te tudod mi történt velem, igaz?
- Ha a tegnap estére gondolsz akkor csak annyit tudok, amennyit Luke elmesélt.Szerinte sokat ittál, és már ájultan talált rád a szertárnál. És az előző kérdésedet megválaszolva azért vagyok itt mert megkért, hogy maradjak veled, amíg ki vagy ütve.
- Ohh az a szemét! - morogtam magam elé. 

Még, hogy én sokat ittam meg, hogy ájultan talált rám, ohh csak kapjam a kezeim közé, kinyírom!
Mérgesen ismét felültem az ágyon majd azonnal magyarázni kezdtem Calumnak.
- Akkor ideje indulnunk. - mondtam.
- Mégis hova? - nézett rám hitetlenül.
- Hát az iskolába. - borzoltam össze a haját és mielőtt megállíthatott volna már a fürdőben voltam.
A forró cseppek kényeztették a bőröm, míg én még mindig a tegnap estén agyaltam. Egyszerűen nem hittem el, ami történt, ilyen nincs, de, ami még jobban felzaklatott..vagyis inkább felidegesített az Luke kamu szövege volt. Ha azt hiszi, hogy kérdések nélkül megússza, akkor óriásit téved.
Prüszkölve fordultam a samponhoz majd elkentem a vizes hajamon. Az idióta emlékek már megint a fejembe kúsztak és lehetetlen volt nem rájuk gondolni. Hiányzott a régi barátságom Calummal és Ash-el is. Bár az utóbbit próbálom a lehető legjobban ignorálni. Viszont Calum nem igazán tett semmit.
Sóhajtva zártam el a csapot majd a törölközőért nyúltam.
**
Nagy veszekedések árán rávettem Calumot, hogy mennyünk suliba, most pedig a busz ablakon bámulok kifelé és azon gondolkozom, hogyan is szedjek ki mindent Luke-ból.
- Itt vagyunk. - bökött meg Mr.Sötétbarna haj, majd besiettünk az épületbe. Luke-ot még nem láttam, bár furcsálltam mert általában ilyenkor mindig itt van az előtérben. Viszont egy másik ismerős kék szem engem vizslatott. A tegnapi lány volt az. Zoella. Gyilkos tekintettel méregetett, amit ismét nem tudtam sehova se tenni, de ő volt most a legkisebb problémám, bármennyire is idegesített a lány. 

Míg ezen agyaltam a tekintetem végre megakadt a szőke hajú fiún. Amint odaért hozzánk nem hagytam szóhoz jutni azonnal letámadtam.
- Luke beszélnünk kell. - néztem rá dühösen.
- Szerintem nincs miről beszélnünk. - vetette oda majd Calumhoz fordult.
Egy pillanatra lefagytam majd a csuklójánál fogva elrángattam Cal-tól és a kisebb tömegtől, ő pedig kitágult íriszekkel bámult felém. De mielőtt rá kezdhetett volna a monológjára ismét megelőztem.
- Mond el mi történt tegnap. - mondtam szigorúan, ő pedig csak vigyorgott, amivel még jobban felidegesített ő pedig ezt jól tudta.
- Calum már tájékoztatott úgy tudom.
- Mi? - szűkült össze a szemem.
- Nem vagyok hülye Luke , rohadtul nem ittam sokat sőt nem is ittam semmit.
- Hát persze. - forgatta a szemeit.
- Tudom.., hogy valami nem oké Niall-el és azt is tudom, hogy te ismered őt. - nyeltem nagyot.
- Magyarázd el mi a fene folyik itt Luke!? - próbáltam lenyugtatni magam, de nem igazán ment.
Láttam, ahogy az arca egy pillanatra megfeszült, de azonnal alább is hagyott.
- Nem tudom miről beszélsz. - mondta monoton hangon, majd meg
fordult, de az kizárt, hogy hagyom, hogy elmenjen.
- Jó! - horkantottam. - Akkor majd megkérdezem Niall-t. - ordítottam utána. Ő pedig megfeszült, majd lassan visszafordult felém. Hirtelen olyan közel jött, hogy az arcomon éreztem a mentolos leheletét és a kék szemei engem fürkésztek, mintha egy megfejthetetlen rejtvény lennék.
- Buta lány. - mormogta.
Összehúztam a szemöldököm, de figyelmen kívül hagytam a mondatát, vagyis csak majdnem mert kivételesen ő előzött meg a beszédben.
- Rohadtul nem kell tudnod semmit, de ha annyira érdekel menny csak beszélj Niall-el hátha sikerül még nagyobb veszélybe sodornod magad. - szűrte ki a fogai közül majd a lépcső felé indult.
Ismét lefagytam és csak ez a mondat járt a fejemben " hátha sikerül még nagyobb bajba sodornod magad" . Remegve,lassan fújtam ki a levegőt majd azonnal utána eredtem.
A könyvtár előtt megállítottam és lihegve ismét beszélni kezdtem.
- Hogy érted ezt? Milyen veszélybe?
Az ajakpiercingjét beszívta és a szemöldökét is ráncolni kezdte. Tudtam, hogy őrlődik.
- Csak szállj le a témáról és tegyél úgy mintha a tegnap meg sem történt volna.
A szavakat olyan nyugodtsággal formálta meg, én pedig ettől teljesen frászt kaptam.
- Ne merd ezt mondani nekem! Érted? - a düh már teljesen felemésztett és ordítani kezdtem. És mind két tenyeremmel lökdösni kezdtem, de ő meg sem moccant.
- Niall nem ember, rohadtul valamit csinált velem és tegnap arra se volt erőm, hogy.... - mielőtt befejezhettem volna megragadta mind két csuklom és behúzott az üres könyvtárba.
- Mi a...? - ismét nem hagyta, hogy befejezzem.
- Rohadtul ne merj rám ordítani! Azt hittem már megtanultad. - lépet egyet közelebb.
Hálát adtam az égnek, hogy tiszta ideg vagyok, így figyelmen kívül tudom hagyni a fenyegető szavait.
- Ne tereld kérlek a témát. - ráztam a fejem.
- Pontosan tudom mi történt emlékszem mindenre, szóval ne próbáld beadni nekem, hogy sokat ittam. - mérgelődtem.
Majd sóhajtottam és folytattam mielőtt közbe vághatott volna.
- Tudom, hogy mi történt.... csak...csak nem értem. Nem értem, hogy lehetséges, amit ő tett. É..én nem értem és össze vagyok zavarodva. - halkultam el, de még mindig ingerült voltam. - De te...ahh te semmit se mondasz. Ja, de persze egy valamit igen, hogy veszélyben vagyok, hát kösz!- néztem ismét a szemébe, bár lehet, hogy nem kellet volna. Túl közel állt hozzám, viszont azt meglepődve tapasztaltam, hogy nem mérges, bár nála semmiben nem lehet biztos az ember.
Vártam a válaszát, vagy akármit, de nem szólt egy szót se csak engem fürkészett. Majd lassan mosolyra húzta a száját és nevetni kezdett én pedig csak tágult pupillákkal bámultam őt.
- Te hallod magad?  - szólalt meg rekedtes hangján.
- Azt mondod, hogy nem ember? - nevetett megint.
Ismét feldühödtem majd meglöktem és kiszaladtam a könyvtárból.
- Utállak! - mormogtam.
Amint kiértem szembe találtam magam Zoellával, aki egy percre furán nézett rám, de amint meglátta Luke-ot kijönni mögülem egyértelműen gyűlölet ült ki az arcára. Ismét semmi kedvem nem volt foglalkozni vele bár az még mindig idegesít, hogy nem tudom ki ő valójában.
Fujtatva siettem el és kerestem meg a termet, ahol órám lesz.

Természetesen képtelen voltam figyelni és azon agyaltam végig, hogy derítsem ki mi is ez az egész. Egy kicsit elbizonytalanodtam, ahogy Luke nevetésére gondoltam, de éreztem, hogy csak megjácca magát.
**
Dühösen baktattam ki a teremből és már indulni készültem a következőhöz, de a kék szemű lány elém állt én pedig kénytelen voltam lefékezni. Kérdően pillantottam rá, de ez sem tartott sokáig mert rögtön beszélni kezdett.
- Jobb lenne, ha leszállnál Luke-ról. Nekem elhiheted csöppet sem vagy az esete mosolygott.
Nagyon fura fejet vághattam, mert a mosolya csak nőt.
Sóhajtottam egyet majd arra gondoltam nem foglalkozom vele és otthagyom, de a végén meggondoltam magam.
- Ép a királynővel beszélsz kedvesem, úgy néz ki mégsem ismered annyira Luke stílusát. - most már én is vigyorogtam viszont az ő arcáról ez már nem volt elmondható.
Közelebb lépdelt hozzám majd a fogai közül kezdte el kiszűrni a szavakat.
- Ohh hát én is voltam királynő...helyesbítek én voltam az első. - mosolygott ismét.
- Hát az utolsókból lesznek az elsők. - mondtam majd kikerültem és a teremhez siettem.
- Elsőkből pedig az utolsók. - hallottam meg a távolodó hangját.
**
A nap végére arra jutottam, ha már a szőke fiútól nem tudok meg semmit akkor valahol utána kell néznem ennek a "látó" dolognak. És hol máshol lehet a legjobban keresni, ha nem a könyvtárban.
Alig volt egy-két ember így nyugodtan tudtam kutakodni.
Már az ötödik könyvet hoztam az asztalomhoz és futottam át rajta, de semmi használhatót nem találtam.

 

Csak látnok és hasonlok.... Bosszúsan álltam fel ismét, majd még két könyvet magamhoz vettem.
- Mit csinálsz? - éreztem meg egy meleg leheletet a fülem mellet.
A hirtelen hangtól megugrottam és rögtön megfordultam.
- Luke. - fújtattam.
- Csak nem megijesztettelek? - ismét az az idegesítő vigyor kúszott a szájára.
A szememet forgattam rá majd vissza fordultam a polchoz hátha találok még hasonló jelentésű könyveket.
- Szóval mit keresel? - kérdezte.
A csípősnél csípősebb mondatok csak úgy keringtek  a fejemben, de akkor egy jobb ötletem támadt. Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára. Na most kiderül, hogy mennyit is tud valójában.
Egy győztes mosolyra húztam a számat majd válaszoltam a kérdésére.
- Ohh semmi érdekeset csak egy-két könyvet a látokról meg ilyesmi.
Amint befejeztem a mondatom ismét felé fordultam. És ártatlanul mosolyogtam rá. Viszont láttam ahogy a kezeit ökölbe szorítja és úgy döntöttem tetézem még egy kicsit.
- Esetleg nem tudod hol érdemes még keresni?  - bambultam a kék szemébe. Olyan vicces volt így látni
- Nem igazán. - vont vállat, bár most nem sikerült annyira nyugodtan kiejteni a szavait, hallatszott az él belőlük.
- És te mit csinálsz itt? - kérdésem közben ismét visszafordultam a könyvek sokaságához.
- Semmit. - mondta
Na ez aztán a válasz.

 Miközben egy könyvet akartam kihúzni eszembe jutott Zoella kirohanása így úgy döntöttem megemlítem a szőke fiúnak hátha kitudok deríteni valamit a lányról.
- Örülnék, ha leszállna rólam a csajod.
Nem láttam az arcát, de így is éreztem, hogy összeszűkített szemekkel vizslat engem.
- Zoellára gondolok. - válaszoltam  a gondolatban tett kérdésere.
Horkantott egyet majd beszélni kezdett.
- Hidd el, ő minden csak nem a csajom. - az utolsó szavakat már undorodva mondta ki.
- Uhum, bizonyára. - mondtam, miközben még mindig kutakodtam.
- Csak nem féltékenyek vagyunk? - a hangjából rögtön kihallottam a vigyorát. Meg akartam fordulni és valami jó kis vissza vágást neki vágni, de ő ekkor már a szekrénysornak dőlt, szoval csak jobbra kellet fordulnom.
- Nem igazán. - mondtam egyszerűen.És így is gondoltam, csak kiakartam deríteni, hogy mi köze van Luke- hoz, de ha ezt egyenesen megkérdezem a fiútól, biztosan úgy érezné, hogy számít nekem valamit....
- Nekem nem úgy tűnik. - lépet közelebb.

ohh, ezt a játékot ketten játsszák Luke. - gondoltam magamban.
- Arra nem gondoltál, hogy csak idegesít a csaj? - léptem én is közelebb. De a szívem akkor már kétszer olyan gyorsan dobogott.
- Lehet. - harapott rá a piercingjére. Gyűlöltem ezért, de tényleg sexy volt.

Éreztem, ahogy ő is szaporábban veszi a levegőt. A kezemet a mellkasára tettem, hogy véget vessek a játéknak, de ő nem hagyta, hogy eltoljam.
- Francba! - káromkodott majd csuklom segítségével még közelebb rántott magához és az ajkait az enyéimre tapasztotta.
Amilyen hirtelen jött a csók olyan hamar is ért véget. Egy pillanatra megmerevedtem és az ujjaimat a duzzadt területen húztam végig. Nem hittem el, hogy tényleg megtette. De mire észbe kaptam ő már el is ment.
Gyorsan visszapakoltam a könyveket majd lesiettem a lépcsőn. Magamban azt mondtam, hogy csak azért megyek ilyen sebességgel, hogy időben haza érjek, de legbelül én is tudtam, hogy utol akartam érni Luke-ot. A suli már teljesen kihalt volt ilyenkor, így esélytelen volt, hogy sietségemben  valakit fellökjek.
Viszont amint a földszintre értem lefagytam. Niall állt ott a korlátnak támaszkodva én pedig hátrálni kezdtem. Azonnal megfordultam, hogy vissza sietek a könyvtárba, ahol még van egy-két ember, de mielőtt megtehettem volna már előttem termett. Ijedtemben a levegő a tüdőmbe szorult, de nem álltam meg. Visszafordultam az eredet irányomba és futni kezdtem, de valahogy elkapta a lábam és a földön találtam magam. Hason feküdtem, de ő hirtelen a hátamra fordított. Felnyüszítettem, ahogy a gerincem találkozott a kemény talajjal. Mielőtt bármit tehettem volna ő már rám ült lovagló ülésbe és egyik kezével befogta a számat a másikkal pedig fejem fölé fogta a kezeimet.
- Milyen fogadtatás ez, kedves? Még azt se tudod mit akarok, de már elrohansz...? Hát ez szép. - rázta vigyorogva a fejét.
- Valamit elfelejtettem megnézni múltkor, ígérem gyors leszek. - suttogta  a fülembe. A fejemet ráztam és vergődtem, de nem hatot semmit. Ismét közre fogta az arcom és a szemembe bámult.
Most olyan volt az egész mintha egy egyenes alagúton haladnánk, tudtam, hogy tényleg valami után kutat. Majd megláttam magam, ahogy anyám szobájában állok és észre veszem a földön heverő könyvet.
Nem, nem nem láthatja mi van benne. Hogy a fenébe tudtam elfeledkezni a könyvről? A fenébe is!. Idegesen szorítottam össze a fogaimat.
- Zárd ki, Zárd ki! - ismételgettem magamban és elképzeltem, hogy csak falakat lát, amin képtelenség átjutni.
Niall kezei elengedtek és hátra tántorodott.
- Te..te ki tudsz zárni. - motyogta maga elé.
- De az lehetetlen. - rázta hitetlenül a fejét, majd köddé vált.
Lihegve ültem fel a földről és csak bámultam magam elé. Tudtam, hogy meglátta a könyvet, de szerencsére nem látta mit tartalmaz.
Tudtam, hogy holnap muszáj mindent elmondanom Luke-nak és neki is van mit mesélnie az is biztos.
Még mindig kicsit ziháltan tápászkodtam fel.

- Mi a fene volt ez? - suttogtam magam elé.