13. Tudatlanul.

Hát itt lenne az új rész! Köszönöm mindenkinek a kitartást!!!! <3 Remélem azért maradt még pár olvasom :p :)  Nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást :*!


A faházak mellet haladtam el és már a kilincsre helyeztem az átfagyott kezemet, amikor egy óriási csattanást hallottam valamelyik faház felől. Egy hangos ordítás követte ezt. Sokféle válasz keringett a fejemben, hogy ki és miért hangoskodik így, de kérdésemre a választ hamarabb meg kaptam, mint gondoltam volna.

Ekkor már az ajtó túlsó felén voltam, de még épp láttam ahogy a szőke kék szemű dühöng magában.

- Szóval ő volt. - suttogtam magamnak. Különösebben nem érdekelt, hiszen a fejem olyan volt, mint egy időzített bomba, és a fáradtság sem segítette az érdeklődésemet. Meg persze ő Luke , kiszámíthatatlan.

Vettem egy gyors fürdőt majd azonnal a meleg paplan alá bújtam.

**

Reggel a borzasztó hangos kopogtatásra ébredtem.

- Ajjjj hagyd már abba! - húztam a fejemre a takarót.

- Van tíz perced elkészülni vagy itt hagyunk. - ordított be az ismerős hang.

- 10 perc? Pattantak ki a szemeim és a paplant is lelöktem magamról. Azonnal elindultam, hogy felöltözzek és mindent összepakoljak.
Miután végeztem mindennel az ebédlő felé vettem az irányt, ahol az utoljára reggelizünk együtt a csoporttal.
**
Másnap reggel
Az idő nem éppen tett a kedvemre, a szél majdnem elfújt és az eső állandóan az arcomba dőlt bármennyire is próbálkoztam kivédni a cseppeket sehogy sem jött össze. Általában szerettem az esőt, de ez nem az a nap volt. A kapu elé érve nehézségek árán, de sikeresen sikerült összecsukni az esernyőmet. Egy sóhaj kíséretében az ajtóra támaszkodtam, hogy sikerüljön megtolni a nehéz ajtaját. Amint beértem rögtön megcsapott a meleg levegő, ami egy apró mosolyra késztettet. A maradék vizet leráztam az ernyőmről majd végigszántottam a kusza tincseimen, ezzel egy időben felpillantottam a pilláim alól. Zavarodott tekintetek fogadtak és az alaphangú duruzsolások is elhallgattak már csak néhányan mertek oda súgni egy-két szót a mellettük lévő embernek. Nem értettem  mi ez a felhajtás, mármint, mi a francért bámul mindenki? Ennyire csak nem nézhetek ki rosszul,ugye? De még el sem késtem, nem értem mi ez az egész.

Sóhajtottam egyet, majd lassan elkezdtem beljebb lépkedni. A kínos csöndet a csengő idegesítő hangja zavarta meg. Bár most az egyszer örültem neki.
Az osztályteremben elfoglaltam a középső sor harmadik padját. A tanár még nem érkezett meg úgyhogy pont maradt még időm a kipakolásra.

Miután végeztem egy sóhaj kíséretében kihúztam magam és megigazítottam az asztalomon lévő tolltartót. Amint felnéztem hirtelen megrázkódtam. Mindenki engem nézett, ismét. Félelmetes volt,de még mindig nem értettem miért. Tovább próbálkoztam volna gondolkozni még ezen, de a tanár recés hangja és az ajtó csukódás félbeszakított. A szívem már így is hevesen dobogott a zavaró tekintetek miatt,de az rá tett még egy lapáttal amikor az ajtó kivágódott.

Azonnal oda kaptam a fejem és Ashton állt ott. A harag azonnal belém mart és idegesen préseltem egy vonalba az ajkaimat. A tanárra ügyet se vetve ült le mögém ami arra késztetett,hogy még jobban kihúzzam magam.

**

Miután kicsöngettek én voltam az első aki kisietett hiszen nem akartam látni Ashtont. Az azonnali távozásom miatt kaptam némi fura pillantást,de ezt csak hozzá adagoltam az előzőkhöz. A lépcsőhöz siettem, hogy minél előbb leérjek a büféhez, a fordulóhoz érve azonnal lefagytam. A levegőt élesen szívtam be és egyenesen azokba az idegesítően fénylő kék szemekbe bámultam. Ahogy észre vett egy alig látható vigyor keletkezett a szája szélén. Rögtön ráeszméltem,hogy a telhetetlenségem okozta az apró örömét így azonnal kihúztam magam, de még mindig nem mozdultam. Nekem is arra kellet mennem ahol ő áll,de rá se akartam nézni viszont,ha vissza megyek a terembe akkor vagy követni kezd vagy azt hiszi, hogy félek tőle, de sosem akarom, hogy azt gondolja hatalma van felettem, így gyors léptekkel elindultam lefelé a lépcső aljához ahol ő állt. Végig engem bámult, viszont egy másodperc alatt tűnt el a vigyor az arcáról. Ajkait egy vonalba préselte és a szeméből is elveszett az a halvány csillogás,sötétbe burkolóztak az íriszei.

Egy pillanat alatt változott meg. Vajon, hogy képes erre? 

Úgy tűnt mintha valamire ráeszmélt volna, bár nála sosem lehet tudni.

Már mellé értem és a teste egy pillanatra megfeszült, így a fekete inge tökéletesen ráfeszült az izmaira. 

Arra számítottam, hogy megállít, de még rám sem nézett egyenesen bámult a lépcső tetejére ahonnan érkeztem.

Talán örülnöm kéne annak, hogy nem figyel rám, de még is frusztrál, annyira kiismerhetetlen....

Ahogy ránéztem hirtelen rám pillantott és amint rátaláltam a sötét szemeire egyszerre visszaemlékeztem mindenre. Az elmúlt napok eseményi filmként játszódtak  le  bennem. Ahogy rám ordított, hogy ne hívjam Lucas-nak és a tekintete. De nem csak ezek. Hirtelen szaporábban vettem a levegőt. Elkezdtem hátrálni. Észrevettem, hogy mindenki minket nézz, ismét Luke-al találtam szembe magam és megértettem. Rájöttem mért bámult ma mindenki és miért sutyorogtak reggel az emberek amikor beértem. Az egész a királynős dolog miatt van. Hihetetlen, nem is értem, hogy tudtam elfelejteni.
Talán mert ma még nem láttam Aly-t, vagy talán közre játszik a másnaposságom is...

Szemei felcsillantak ahogy rájött, hogy végre minden világossá vált számomra. Hirtelen a kezemhez kapott és már csak egy apró kattanást hallottam majd elment. A csuklómra pillantottam amin egy fekete karkötő volt, ami egy tűz jelzésű képpel volt díszítve. A szememet össze szűkítettem és úgy vizslattam az ékszert. Eddig is vagy ezer megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben, de ez még rá tett egy lapáttal. Ugyan olyan volt a karkötő mint amit Ashtontól kaptam leszámítva azt, hogy a tűz jelképe ékeskedett rajta.

Vajon miért adta ezt nekem? Alynek sem volt. Egyszerűen nm tudok kiigazodni már semmin. Minden annyira bonyolult. 

Mire  feleszméltem a csengő már hangosan "sípolt " ezzel jelezve, hogy ideje be mennem a terembe.  Elfoglaltam a helyem majd hirtelen Aly két csatlósa ült elém és hátrafordultak majd beszélni kezdtek, hogy ők mennyire sajnálják ami történt és hasonlok.. Annyira lefagytam, hogy a végén már arra eszméltem fel, hogy az egyik a hajammal játszik a másik pedig mögém ült és masszírozott. Hazudnék ha azt mondanám nem tetszett mert jól esett egy kis lazítás bár nem éppen erre gondoltam. Úgy döntöttem hagyom, hogy ezt csináljak majd később lerázom őket.Ez már így is túl sok nekem egy napra.

 Egész órán azt a karkötőt nézegettem egyszerűen nem értem miért adta ezt nekem Luke. Semmi értelme, de talán Luke-nál semminek sincs értelme.
Az óráknak hamar vége lett és Luke-ot sem láttam a nap többi részében , szóval most haza felé tartok az iskola buszon..

** 

Másnap.

Ismét az iskola ajtóval küszködök és nagy nehezen bejutok rajta. Az árgus szemek ismét engem fikszíroznak, de már nem zavar annyira. Alig teszek pár lépést amikor Aly lerohan. Rögtön ordibálni kezdet és hisztériázott. Na most már tényleg mindenki minket bámult. Egyszerűen csak beakartam valamivel tömni a száját, hogy hallgasson már el végre. Úgy döntöttem figyelmen kívül hagyom a viselkedését és inkább elsétálok a termemhez, de a keze csuklom köré fonódott és nem eresztett, itt viszont már betelt a pohár.

-  Mi van, megijedtél? -bámult rám. A karomat azonnal kitéptem az övé közül és kitágult pupillákkal bámultam rá.

- Már nem te vagy a királynő, fogad el és kész. - mondtam lassan a szavakat ezzel kiemelve mindet.

Láttam ahogy a düh eluralkodik rajta és a tenyere az arcom felé közelit, de megállítottam. Erősen szorítottam a csuklóját. Életemben nem voltam még ennyire ideges. Leakartam ordítani a fejét vagy egyszerűen letépni azt, ahh nem is tudom, de mielőtt bármit is mondhattam volna, vagy tehettem volna megjelent Stella és Bell.( Alynek követői.) Azt hittem mellé állnak vagy hasonló, de pont ellenkezőleg. Stella a jobb oldalamra míg Bell a másikra állt. Furán éreztem magam, de ami még furább volt az az, hogy már nem plasztik ruhában voltak hanem...hanem olyan átlagosban ahogy én szoktam öltözni kivéve talán azt, hogy a ruhájuk sokkal színesebb volt mint az enyém. Míg ezen gondolkoztam Bell hangja ébresztett fel a gondolataimból.

- Mi lenne Aly ha elhúznál? 

- Pontosan! - helyeselte Stella. 

Nem értettem őket, ezentúl most kedvesek lesznek velem mert én vagyok a királynő vagy mi?

Ahogy látom nem csak én lepődtem meg, Aly arcáról is leolvasható volt minden. De ismét nem volt időm realizálni, sem kiélvezi a helyzetet mert Luke és Calum megjelent.

Azonnal rájuk kaptam a tekintetem, míg ők lassan közeledtek egyikünk sem szólt egy szót sem, de a vérem pezsegni kezdet mint az izzó parázs. Luke szóra nyitotta ajkait, de nem engedtem, hogy befejezze, addigra elvakított a bosszú vágy. Kiléptem a két lány mellöl és Luke elé sétáltam. Őszintén, magam se tudom mit teszek, de a gyűlölet uralja az egész testem. Talán még senkit sem utáltam ennyire mint ezt a lányt. Csak egy dologban voltam biztos, hogy olyan fájdalmat akarok neki okozni amit ő okozott nekem csak azzal a különbséggel, hogy ő ezt sosem fogja elfelejteni. A gondolataimra elmosolyodtam. Amint Luke elé értem a jég kék szemeivel találtam szembe magam. De mielőtt tovább gondolhattam volna a tervem, a jobb kezemet a tarkójára csúsztattam majd magamhoz húztam és megcsókoltam, a férfias illata azonnal megcsapott és kicsit megborzongtam tőle. Minden olyan gyorsan történt, hogy arra sem emlékszem, hogy megleptem-e. Visszacsókolt és az egyik kezét a csípőmre helyezte az ujjait pedig a bőrömbe mélyesztette. Calum tekintete leragadt rajtunk. Iriszei kitágultak mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezt a szituációt valaha is látni fogja, de ezzel nem volt egyedül. Aly sűrűn kapkodta a levegőt és az arca vörösödni kezdett. 

Amint elhúzódtam, Luke keze lassan lecsúszott a testemről, ami égető nyomott hagyott maga után. 

semmiféle érzelmet nem mutatott, bár a szemében volt valami furcsa csillogás, de olyan hamar eltűnt, hogy már azt hittem képzelődök.

- Te ribanc! - ordította Aly majd felém sietett. Én is közelebb akartam lépni,de Bell megelőzött. Elém állt majd a lány szemébe nézett.

- Jól hallottad , lejárt az időd, Aly. - drámai szüntetett hagyott a lány neve előtt. Aly szeme már fátyolos volt, de nem sírta el magát, kihúzta a megrogyott hátát aztán elsétált mintha semmi sem történt volna. Luke lassan megfordult és egy apró vigyorral rám nézett. Majd közelebb hajolt hozzám a gyors tettétől pedig ismét megrezzentem.

- Tudom, hogy vonzódsz hozzám, bár ezt a mostani színjátékot csak a szőke Aly volt képes bevenni. - forgatta a szemeit.
 - Azt tanácsolom legközelebb hitelesebben játszd a szereped. - a fülembe suttogott, de így is érzékeltem a hangjában azt az idegesítő vigyorát.

 Mire visszavághattam volna ő már elhúzódott és elindult az ellenkező irányba.

És már el is tűntek, Luke és Calum is, de Stella és Bell türelmesen engem várt. 

- Mit csinálunk ma délután? - kérdezte Bell. A szemeim pedig kicsit kitágultak.

-Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza. 

- Am Alyvel.. Am mi mindig csináltunk valamit - mondta halkan.

- Áh értem. - bólintottam. Eszem ágában sem volt velük bárhol is mutatkozni lehet ,hogy most kedvesek és igen szembe szálltak a szőkeség ellen. De ez már igazán túlzás lenne, ha velük mennék bárhova is. Nem felejtettem el mit tettek a múltban.

- Sajnos a mai nap nem igazán jó... Inkább máskor oké? - néztem rájuk.

- Oh, oké. - mondta Bell.

Szerencsére a csöngő megmentett a további kínos programok tervezésében. Én a kémia terembe siettem, míg ők azt hiszem irodalomra mentek. Egy kicsit megnyugodtam, hogy egy órára megszabadulhatok tőlük.

 Leültem a harmadik padba és vártam a tanár érkezését. 

Cipő kopogás hallatszott majd belépett a tanár, a szemem viszont kicsit összeszűkült, mert ő nem a kémia tanárunk volt hanem a matek tanár. Körbe tekintettem, hogy biztosan jó terembe jöttem-e be, de a válasz igen volt. Mielőtt sokat őrlődhettem volna ezen, a tanár beszélni kezdett.

- Jó reggelt diákok! Mivel a kémia tanár Miss. Lucy hiányzik ezért én leszek a helyettesítő tanár az órán. De mivel nem erre a tantárgyra szakosodtam úgy döntöttem ,hogy lemegyünk az udvarra.

A kijelentése után mindenki ujjongani kezdett majd elindultunk a kiszemelt helyre. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, hogy ma kihagyhatom a borzasztó kémiát. De a mosolyom hamarosan el is tűnt az arcomról.

Persze, hogy épp akkor volt foci edzése Luke csapatának.

-Átkozott nulladik óra! - szitkozódtam. 

Szerencsére nem vett észre és , hogy ezt el is kerüljem felsietem a nézőtér tetejére. Érdekes most a csapat nem egyedül volt a pályán. Másik team is volt akik vörös mezt viseltek. Úgy tűnik amerikai foci meccs hamarosan elstartol. Sőt a lelátok is kezdtek feltöltődni. Eddig fogalmam sem volt arról ,hogy reggel is tartanak meccseket. De legalább a nézők között köddé tudok válni.

*

A meccs már húsz perce ment az állás pedig egyenlő volt. Igazából ez is a mai nap érdekességei közé tartozott, mivel mi mindig nyerünk mert senki se mer szembe szállni Lukkal és a csapatával, de inkább a szőke fiú ennek az oka.

A labda Lukenál volt és egy vörös mezes megindult felé és neki rontott. Luke a földre esett, de azonnal fel is tápászkodott. Mindenki lélegzett visszafojtva nézte az eseményeket. Azt hiszem ilyen még soha, de soha nem történt. Minden játékos abbahagyta amit eddig csinált és mozdulatlanul bámulta az eseményeket. Mindenki érezte a feszültséget a levegőben. Szinte fojtogató volt. Luke letépte fejéről a fejvédőt és a földre vágta. A fiú is ugyanezt tette, aki fellökte Luke ott. Sokan felálltak a sorokból, így nem láttam mi történik, mindenki hangosan felsóhajtott én pedig nem tudtam mi történhetett. Éppen felállni készültem ,hogy lássak valamit amikor a karkötőm égetni kezdte a bőrömet felszisszentem az érzésre majd Lukékra néztem akik iszonyú közel álltak egymáshoz és úgy szuggerálták egymást, de a fiú hirtelen rám kapta a tekintetét. A csuklom még mindig izzott ezért dörzsölni kezdtem. A fiú tengerkék szeme bele éget az agyamba és hirtelen felcsapott bennem a felismerés lángja, ő volt a negyedik fiú aki Ashtonhoz ment az nap amikor oda költöztem a szomszédba. És pont akkor sétáltam ki Ash-től amikor ők jöttek.

Feleszméltem a gondolatmenetemből és ismét őt bámultam ő pedig kaján mosolyra húzta a száját. A szeme megszédített és egy pillanatra meg is inogtam, talán el is szédültem volna ha nem kaptam volna az engem bámuló Lukera a tekintetem. Köztem és a másik kék szemű fiú között kapkodta a tekintetét. A szemem ismét megtalálta az idegen jegeskék tekintetét, úgy éreztem nem kapok levegőt a torkom összeszűkült.
Amilyen hamar csak tudtam elnéztem róla és beszaladtam az iskolába. A rejtélyek sora ismét csak gyarapodott. A karkötők, a fiúk viselkedése, Luke, a királynősdi és az idegen! Ez már túl sok. A levegőt élesen és szaporán szedtem a szívem borzasztó gyorsasággal vert és nem tudtam eldönteni mi a fene történt velem egy perccel ezelőtt. Túl sok volt a kérdés és a gondolat, úgy éreztem mindjárt felrobbanok. Gyorsan felfutottam a lépcsőn és elindultam ahhoz a teremhez ahol a következő órám lesz. 

*

Egész nap ezen a fiún járt az eszem. Luke-al azóta se futottam össze sőt senkivel se a bandából.

Idegesen fújtam ki a levegőt miközben kiléptem az iskola kapuján. Mintha egy kiló súly eset volna le a vállamról ahogy hallottam a kapu becsukódását. Végre megszabadulhatok egy kevés ideig a gondoktól. A buszmegállóhoz siettem de a sárga busz éppen  akkor gurult ki a megállóból. Szitkozódtam mer a következő csak 25 perc múlva jön. Az anyám pedig teljesen ki lesz akadva. Eddig tartott a gond mentes élet. Sóhajtottam majd elfoglaltam egy helyet a padon. Párpercig ültem aztán eleredt az eső. 

- Ahh basszus! - nyögtem. Természetesen nem volt túlságosan fedett a megálló. Egy "kellemes" tavaszi zápor. Szuper! Addig mérgelődtem míg végre megérkezett a busz. Gyorsan felfutottam a kis lépcsőn és lehuppantam egy közeli székre. A fülhallgatót a fülembe dugtam majd bámultam kifelé az ablakon. Párperc múlva érzékeltem, hogy megérkeztem. Az eső még mindig szakadt szóval amint kinyíltak az ajtók szaladni kezdtem a házunk felé. Igazából szeretem az esőt, de nem akkor amikor anyám dühösen vár otthon. Mióta meghalt apa mindenbe beleköt amibe csak tud. Ezért próbálok úgy teljesíteni, hogy esélye se legyen rá, de úgy tűnik ez nem az a nap, amikor megúszhatom a csesztetéseit.

Mély levegőt vettem majd a kezemet rászorítottam a kilincsre és lenyomtam. Azonnal megállapodott a szemem a kanapén fekvő anyámon, amint meglátott rögtőn felállt.

- Komolyan? Tényleg ennyire nem vagy képes? Egyetlen egy dolgod van, hogy időben haza érj! A hangja már emelkedett, tudtam, hogy semmi értelme nem lenne a magyarázkodásnak ezért csak hallgattam. 

- Egész nap csak dolgozom, hogy meglegyen mindened te pedig mivel hálálod meg? Ohh persze azzal, hogy nem érsz időben haza! Remek! -ordított. Megremegtem a magas hangjától, arca már vörösödött és szaporábban vette a levegőt. Én pedig csak ott álltam és rázkódtam a hideg vizes ruhák miatt amik rám tapadtak.

- Rég késznek kéne lennie a vacsorának amit elvihetek dolgozni. Hihetetlen! - mérgelődött.

- Sajnálom! M..mindjárt elkészítem. - suttogtam. A fejét rázta, de tudtam , hogy kezd megnyugodni.

- Előtte szárítkozz meg! - Mondta egyszerű hangnemben.

Bólintottam majd felszaladtam a lépcsőn. Anyám szobája résnyire nyitva volt nyitva, összehúzott szemekkel bámultam és akkor belém csapott a felismerés, mióta ideköltöztünk még egyszer se jártam nála. Érdekes, de igaz. Most pedig itt a lehetőség én pedig túlságosan is kíváncsi vagyok ahhoz, hogy kihagyjam ezt a lehetőséget. Gyorsan oda siettem majd kitártam az ajtót és besétáltam. Körbenéztem és minden természetesnek tűnt míg bele nem botlottam egy könyvbe ami a földön hevert. Éppen csak belenyitottam amikor anyám rekedt hangját hallottam a lépcső aljáról. - Kész vagy már? - kiáltott fel. Nem mertem a szobájából szólni hátha rá jön, hogy itt jártam ez is kikötés volt, hogy nem jöhetek be ide. Egy utolsó pillantást vettem a nyitott könyvre amiben két jegeskék szempár szerepelt. A szívem kihagyott egy dobbanást, de nm tudtam tovább olvasni, mert a lépcső megreccsent azonnal becsuktam a könyvet és a helyére tettem. Majd kiszaladtam, át az én szobámba. És onnan ordítottam ,hogy mindjárt kész vagyok. A levegőt sűrűn kapkodtam hiszen tudtam kié az a kék szempár.

Az idegené!