7. rész / 2. Ki ő valójában?

~Este~
Idegesen dobáltam a cuccaimat a bőröndömbe és csak arra tudtam gondolni, hogy valamit biztosan itthon hagyok...
Na jó, az igazat megvallva ez volt a legkisebb gondom. Nem tudtam, hogy most örüljek-e a "kirándulásnak". Jobb esetben biztosan ezt tenném, de most....,most nem.
Nem értem ezt az egészet ami ma történt. Ash mért nem mondott semmit és a többiek miért voltak ilyen furák? Egyszerűn nem értem....
Sokszor úgy érzem távol kéne maradnom Luke-tól és ettől a bandától és akkor minden egyszerűbb lenne. De nem megy! Túl kíváncsi vagyok. Ki kell derítenem, hogy mi ez az egész. A banda a karkötő és, hogy miért félnek ennyire Luke-tól. Bár ezt már sejtem, de nekem a teljes igazságra van szükségem.
Talán annyi jó lesz ebben a kiruccanásban, hogy valamit esetleg sikerül kiderítenem.
**
~Más nap reggel~
A buszról leszállva az úton húzni kezdtem a gördülős bőröndömet.
Nagyon sok ember volt az iskola buszok megállójában én pedig forgolódva kerestem a csoportomat.
Párperc keresgélés után szerencsére meg is találtam őket majd gyorsan oda siettem. Nem igazán vetettek rám nagy figyelmet ami nem volt meglepő. Az is csoda, ha a nevemet tudják. Bár mivel Ash-el lógtam azt hiszem több mint valószínű, hogy emlékeznek rám.
- Felszállás diákok! - szólt hangosan a tanár.
Azt hiszem Brightonba utazunk, de nem vagyok teljesen biztos benne.
Nagy nehezen felrángattam a bőröndömet a buszra és elkezdtem keresni egy üres helyett. Szinte mindegyik foglalt volt már, de volt még néhány ülés hátul így lehuppantam az egyik székre. Igaz, hogy ez ilyen négyes hely volt, de legalább mellettem nem ült senki.
**
Már eltelt legalább 10 perc és a jármű még mindig nem indult el ezért úgy döntöttem, hogy előveszek egy könyvet és folytatom az olvasását. A 'Ha maradnék.' című könyvre esett a választásom. Mindenki hangosan beszélgetett vagy éppen csak falatozott vagy hasonlok amíg én egyedül ültem és hol a könyvre koncentráltam hol csak elgondolkoztam valamin.
Az eső hangos kopogása rántott ki a gondolataimból és ismét a könyv fölé görnyedtem. Bár ez nem tartott sokáig mivel az előttem ülő két lány csak egyre hangosabb lett.
A könyvet idegesen csaptam össze majd a táskámba kezdtem el elhelyezni. Hirtelen síri csönd lett mire én felkaptam a fejem és egy kék szempárral találtam szembe magam. De rögtön elkaptam a tekintetemet.
Egy halvány árnyék betakart ezzel akadályozva, hogy megtudjam nézni az időt az órámon. Idegesen morogtam és felnéztem a most már kuncogó idegenre. Talán, ha nem ismerném azt mondanám, hogy édes a mosolya, de így hogy ismerem tudom, hogy ez a mosoly csak a dühítésemre szolgál.
Az előttem ülő két lány egyből felállt és másik helyet keresett a buszon és ennek nem lehetett más oka mint Luke!
A fiú azonnal elfoglalta a helyett, de egy szót sem szólt csak bámult.
Próbáltam tartani magam, hogy semmit se szóljak, de egyre nehezebb lett. Ezért úgy döntöttem ismét elő veszem a könyvem ami sikeresen takarta az arcomat előle.
**
Kíváncsi voltam, hogy még mindig engem nézz-e ezért felnéztem a könyvből. Már nem engem nézett csak kifelé nézett az ablakon.
 
 Most annyira más mint általában. Nem a ridegség vagy a sötétség volt a szemeiben hanem inkább a szomorúság. Annyira furcsa, de ez csak egyre kíváncsibbá tesz. Sosem láttam még ilyennek. Mintha most egy kicsit sebezhető lenne. Talán ez a szőke fiú is olyan mint minden átlagos tini csak tele titkokkal. Úgy érzem ki kell derítenem, hogy ki ez a Luke Hemmings! De, ahogy vissza emlékezem az eddigi itt lévő napjaimra akkor néha azt kívánom bárcsak sose találkoztam volna vele.
Teljesen elmerültem a sorok között és már azt se tudtam hány óra viszont azt éreztem, hogy álmosodom.
A könyvet kivettem az arcomból majd a szemet megdörzsöltem és ásítottam egyet.
Bár most inkább csak azt kívántam volna, bárcsak tovább olvastam volna azt a könyvet. Mert egyáltalán nem voltam arra kíváncsi, ahogy Luke és Aly nyalják falják egymást.
De mielőtt elnézhettem volna Luke észre vett. Éreztem, ahogy az arcom lángba bórul, de már ezen se volt időm gondolkozni, mert a tanár hangja megzavart.
- Megérkeztünk! - ordította a tanár.
Legalább valami menekülő út, hogy ne kelljen Luke-al szemben ülnöm.
Amilyen gyorsan csak tudtam össze szedtem a cuccaimat és elkezdtem húzni a bőröndömet.
A lépcsőnél vissza toltam a húzóját majd fel emeltem.
- Hé várj, segítek!
- Kösz, de nem kell. - válaszoltam flegmán Calumnak. Nem értem... Tegnap még hozzám sem akart szólni, most pedig rögtön segítene nekem.
Cal először furcsán nézett, de aztán felkapta a bőröndöm és egy szó nélkül le ráncigálta, így esélyem sem volt ellenkezni.
- Mennél már! - hallottam egy kicsit ideges hangot mögülem, majd hátra néztem.
Nem szóltam semmit csak lecammogtam a lépcsőn. Annyira nem értem Luke-ot. Egyszer totál dühös máskor idegesítően nyugodt a harmadik pillanatban olyan mintha megakarna ölni vagy csak nagyon rémisztő. És az érzelmeit kétpercenként változtatja. Annyira bonyolult! Ez Luke...

Ismét köszönök minden vissza jelzést!! <3 és a +1 feliratkozót. Tudom, hogy nem igazán derül ki semmi a részből vagy éppenséggel nem izgalmas, de ilyen is kell néha :D Igyekszem a következővel! :)