11. /1. Rész Kölcsön kenyér vissza jár!

Köszönöm a 2 új féliratkozót! <3 Köszönöm az összes visszajelzést :') Remélem tetszik majd a rész, bár nem túl hosszú....

A szemeim tágra nyíltak ahogy az ajtó becsapódott és Luke állt előttem. A takarót lehámoztam magamról majd felültem az ágyon. Már nem éreztem semmiféle fájdalmat ami megnyugtatott.
Tisztában voltam azzal, hogy ezt neki köszönhetem, de azokat a dolgokat sem felejtettem el amit eddig tett. Úgyhogy mondjuk egálban vagyunk. Nem fogom megköszöni neki. végül is. ha úgy vesszük ő sodort bajba. De még mindig nem értem mi történhetett. Nem szoktam csak így ilyen rosszul lenni...
A halk köhintése zavarta meg a gondolatmenetemet és a tekintetem ismét rá vezettem.
- Mi történt? - néztem a szemébe. Az elejétől kezdve elkezdte mesélni a történetet, de én nem így értettem, hogy mondja el a dolgokat ezért meg is állítottam.
- Ammm.. nem úgy értem, hanem nem tudod mi bajom volt, vagy mi történt? - kérdeztem rá.
Egy kicsit hezitált majd szólásra nyitotta a száját.
- De. Aly, Lilly segítségével egy elég erős hatású gyógyszert tett a kulacsodba amíg nem figyeltél. - vont vállat. Teljesen lesokkoltam.
- Mi?- kerekedtek ki a szemeim.
- Jól hallottad. - vont ismét vállat. Úgy csinál mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne.
Ez pedig csak még jobban felidegesített. Nem vagyok hirtelen haragú, de ez megtette a hatását. Felálltam az ágyról és dühösen elindultam az ajtó felé. Tuti megtépem azt a ribancot! Nem tudom felfogni, hogy jut valakinek ilyen az eszébe.
- Most meg hova mész? - nevetett Luke.
- Kinyírni Aly-t! - ripakodtam rá.
- Ne merj ilyen hangnembe beszélni velem! - kapta el a kezemet és szúrósan nézett rám.
- Eresz már el! - rángatóztam.
- Ennél többre nem futja? - jelent meg egy kaján mosoly az arcán.

Próbáltam kitépni a kezem az övéi közül, de sehogy se ment és ez csak még mérgesebbé tett.
- Luke eresz már el! - szóltam rá mérgesen, miközben még mindig rángattam a kezem.
Csak felhorkantott egyet és már is a földön találtam magam. Hát persze a szokásos "eleresztése".
- Jól vagy? - halottam meg egy ismerős hangot.
- Úgy nézek ki? - mordultam Calumra. Tudom, hogy nem érdemelte meg, hogy rajta vezessem le a dühöm. Vagy még is!?
- Akkor gondoltál volna erre amikor lecseréltél!- morogtam.
- Mi? - vonta fel a szemöldökét. Én közben pedig feltápászkodtam a földről.
- Ne játszd a hülyét! Tudom, hogy lecseréltél, hogy ne te legyél a vigyázom. - fontam össze  a karomat a mellkasom előtt.
- Mi?
- Luke megmondta, nem kell játszanod magad.
- Én nem... - kezdte el, de Luke köhintése megzavarta ebben. Rá pillantott majd idegesen elviharzott. Végkép nem értem. Még neki állt feljebb? Hihetetlen!
Ez is csak növelte az idegességemet. Tudtam, ha én egyszer megtalálom Aly-t nem lesz kegyelem!
 Luke-ot figyelmen kívül hagyva folytattam az utamat.Éppenséggel a part felé, mert megbeszéltük, hogy amíg itt vagyunk mindig lejövünk ide a csoporttal.
- Hova sietsz így? - Állt utamba Ashton. Bár tippem sincs, hogy került ide.
- Én.... - már folytattam volna, de a vállamon elhelyezkedő kéz tulajdonosa meggátolt ebben.
- Ő most velem van és nem siet semerre. - vigyorgott Luke és a vállamat megszorította én pedig fel szisszentem rá, de csak én hallottam.
 Ash még beszélt volna, de Luke szokásosan elküldte. Nem értem mi baja van vele.És Ash miért teszi csak úgy amit Luke mond. Már semmit nem értek...
- Mit képzelsz magadról? Ki vagy te, hogy egy szó nélkül lelépj? - csikorgatta a fogait. Így elég ijesztő volt, de a düh átvette felettem az uralmat, úgyhogy nem éreztem félelmet.
- Lenna Skyler Becker lennék. - gúnyolódtam.
még mindig szúrósan nézett rám majd ismét megszólalt.
- Ez még mindig rajtad van? - váltott témát.
A karkötőmre mutatott, én pedig automatikusan megszorítottam azt.
- Mért ne lenne? - vontam vállat. Tudtam, hogy már nem kéne tovább húzni az agyát, de egyszerűen nem bírtam megállni.
- Azt mondtam, hogy ne viseld! - jött egyre közelebb és mire észbe kaptam már csak annyit vettem észre, hogy a fekete anyagból készült tárgy a földön hevert.
Ha azt a dühöt ami bennem volt egy kicsit is növelni lehetett, akkor neki ez sikerült. Úgy éreztem már nem bírom tovább. A kezem megemeltem és minden érzésemet beleadva rá csaptam az arcára. Ezt érdemelte...
Fel egyenesedet majd teli méreggel megindult felém én pedig hátrálni kezdtem. Észre vettem a háttérben, hogy valaki közeledik és ahogy egyre közelebb ért megtudtam állapítani, hogy Michael az. Ahogy észre vette a helyzetet az utolsó métereket már futva tette meg és vissza fogta Luke-ot. A szőke fiú eleinte ellenkezett, de ahogy Mich suttogni kezdet neki, abba hagyta. Én nem vártam meg a végét inkább folytattam az utamat, de már futva. Az alatt az idő alatt pedig azon gondolkoztam, hogy Mick-ot hívhatnám a hősömnek is. Hiszen alig látom, de, ha szükség van rá mindig ott terem. A gondolatomat megmosolyogtam, de ez egyből átváltott undorodó tekintetté, ahogy megláttam azt a hárpiát.
A lábaim ismét gyors tempót diktáltak és így már előtte álltam. Úgy látszik egy kis tömegünk is lesz, de legalább így látják, ahogy megalázom azt az "királynőjüket".
- Héy Aly! - szóltam neki aztán egy óriási pofont kevertem le neki. Az arcát fogva fordult vissza az eredeti állásába majd nekem esett és a földön terültünk el.

Tudtam, hogy tudja, hogy miért ütöttem meg ezért nem szólt semmit. Ne hogy kiderüljön a kis titka.
Szívesen karmolásztam volna még, de valaki leszedte rólam és engem is lefogott. Rugdalóztam, de nem sikerült kiszabadulnom a fogságból, ahogy Alynek sem.
- Mi folyik itt? - szűrődött ki egy mély hang a tömegből. Az összetömörült emberek lassan szétnyitották a kört így Luke-al kerültem szembe, a hang tulajdonosával. Meg sem lepett az az idegesítő mosoly az arcán ami a helyzetem miatt alakult ki.

Szuperságos őszi szünetet :') és ne felejtsetek pipálni vagy komizni :)