17.\2. Lehull a lepel! (évadzáró)

Sziasztok! <3 Hááát itt lenne az előző résznek a második fele, ami egyben az ÉVADZÁRÓ rész is. Mindenképp szeretném folytatni a blogot (egyértelműen). De lehet jövő nyárig nem tudom folytatni, mivel hétfőtől kezdem a nyári munkám és hétvégente pedig el kell kezdenem átnézni/tanulni a sulira... De még meglátjuk. A csoporthoz még mindig érdemes csatlakozni, mert bármi van/lesz többségében oda írom ki a dolgokat. :) ---> https://www.facebook.com/groups/713847638697143/

 Ismét köszönök minden vissza jelzést <333 Sokat jelent nagyon! Remélem élvezni fogjátok a részt! Jó olvasást és élvezzétek ki még ezt az egy hónapot! Ha kérdésetek van akkor pedig nyugodtan írjatok nem harapok! :D

Idegesen viharoztam ki az utolsó órámról és már csak arra vártam, hogy minél előbb kikerüljek erről a pokoli helyről!
- Basszus! - motyogtam. Sikeresen neki mentem valakinek.
- Ne haragudj! - mondtam, majd végre megpillantottam az áldozatomat.
Michael volt.
- Látom nagyon sietsz. - vigyorodott el, ami nála nem mindennapos dolog.
- Uhhm igen. - motyogtam kicsit megilletődve.
A szeme hirtelen megakadt a csuklómon és, ahogy az arckifejezését láttam biztos meglepődött, hogy a karkötő nem volt rajtam.
A kezemet rögtön el is bujtattam a zsebembe, így ismét rám szegeződőt a figyelme.
- Akkor én megyek is. - lőttem felé egy apró mosolyt. De ahogy elindultam csuklón ragadott én pedig megtántorodtam.
- Remélem azért a bulin látjuk egymást. - mosolyodott el ismét.
- Nem vagyok végzős szóval nem hinném... - nyögtem ki.
Mick mellet nem tudtam normálisan beszélni, annyira rejtélyes és kellókép ijesztő is a fiú.
- Ezzel nincs gond, meghívlak. - vont vállat. Majd ott is hagyott.
- De... - kiáltottam utána. De ő nem fordult vissza csak intett nekem..
Fújtattam majd kiléptem végre a kaput és elhagytam ezt a szörnyű helyet.
*
Nagy sóhaj közepette az ágyra vetettem magam és azon agyaltam, hogy a fenébe ússzam meg ezt a party-t, ha nem megyek el, másnap kitudja mit fog tenni Mick. Bármit kinézek belőle. És az a tudat, hogy Luke és Zoella is ott lesz, a teljes kiakadásomhoz vezet.
- Ahhhj. - dühöngtem a párnába.
Félóra után úgy döntöttem bármi is legyen én el nem megyek, de valami mégis motoszkált a fejem legalján.
Elképzeltem Luke fejét, amint meglát engem ott, és egy ördögi mosollyal az ajkaimon felpattantam az ágyról majd a szekrényemhez siettem.
- Akkor kezdődjön a buli!
*
Éppen indulni akartam, amikor valaki bekopogott az ajtómon. A kilincsre tettem a kezem majd meglepődve tártam szét az ajtót.
- Féltem, hogy még se jössz. - vont vállat Michael, miközben apró mosolyra húzta a száját, ami nem hazudok, ijesztő volt!
- Hát itt vagyok. - mutattam végig magamon majd én is elmosolyodtam.
- Azt látom. - bólintott.
Majd megindultunk a taxi felé és mindketten beültünk a hátsó ülésre.
Néma csönd volt, de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.
- Mért engem hívtál el? - kérdeztem.
- Ehhez volt kedvem. - vigyorgott ismét.
A válaszán kicsit sem lepődtem meg hiszen ő Mick, talán az egyetlen ember a földön, aki még Luke-nál is kiszámíthatatlanabb.
Sóhajtottam egyet majd úgy döntöttem hagyom a témát, mert nem igen fogok kihúzni belőle semmit.
- Itt vagyunk. - szólt a sofőr majd mindketten kuszáltunk, de előtte a fiú kifizette őt.
Már majdnem beléptünk a terembe, de Mick megragadta a csuklom, én pedig összehúzott szemöldökkel néztem rá.
- Nem bírom azt a ribancot és látni akarom a képét, amikor meglát téged.  Ez a válaszom a kérdésedre. A játéknak még nincs vége drágám. - kuncogott majd miután elengedte a kezem elindult a terembe.
Kicsit lefagytam, de én is követtem. Nem tudtam mit gondoljak Michaelről, de egy biztos, már van egy közös ellenségünk.
A zene csak úgy tombolt, de a múltkorihoz képest ez inkább disco zene volt és kétszer olyan hangos mint akkor. A zöld hajú fiúval egymásra bólintottunk majd szétváltunk. Én egyből az italbárhoz mentem és egy kellemes ízű puncsot választottam magamnak.
- Te meg mit keresel itt? - szólt egy recés hang a hátam mögül.
Lassan megfordultam majd megpillantottam a szőke srácot. Nem mondtam semmit csak széles mosolyt öntöttem magamra és belekortyoltam az italomba.
- Ide csak végzősök jöhetnek. - folytatta, de már kevésbé nyugodt hangerőn.
- Van meghívom. - vontam vállat és megmutattam neki, amin a nevem ott szerepelt Mick kísérője ként.
Egy pillanatra élidőzőt a szeme a fiú nevén, de nem is hagytam neki időt, hogy megszólalhasson.
- De most mennem kell. Viszlát Luke! - kortyoltam bele ismét az italomba majd elsétáltam mellette.
Fogalmam se volt, hogy hova mennyek, de hirtelen megpillantottam Ash-t, aki bár nem volt végzős még is ott állt a terem közepén. Elgondolkoztam rajta vajon ő kinek a kísérője, de ez sem foglalkoztatott sokáig, mert eszembe jutottak az emlékek, amik aznap történtek, amikor Niall elém vetítette a régi emlékeket. Sóhajtottam egyet majd folytattam felé az irányt. Eldöntöttem, hogy most már ideje beszélnünk.
Amint meglátott elakart sietni, de én megragadtam a kezét és elé siettem, hogy megállítsam.
- Ash várj! Beszélnünk kell!
- Nincs miről beszélnünk rázta a fejét, de nem nézett a szemembe.
- Ashton én... - nem tudtam befejezni mert valaki félbe szakított.
- Ne erőlködj, ahogy látod Irwin nem akar veled dumálni. - gúnyolódót Luke.
- Ne szólj bele! - morogtam, de éppen csak egy pillanatra fordultam felé és Ash kitépte a kezét a csuklom közül és elviharzott.
- Ashton várj! - ordítottam utána.
De utána indulni már nem sikerült, mert Luck szorosan tartotta a kezemet.
- Azonnal engedj el! - mordultam rá, de ő csak vigyorgott.
- Ha nem engedsz el sikítok, te idióta.
- Kedves, de azt bármikor hallhatom. - vigyora kiszélesedett.
- Annyira utállak! - ordítottam a képébe.
- Valami új? - húzta fel a szemöldökét.
- Luke! - hallottam meg egy, éles hangot és amint elfordítottam a fejem Zoellával találtam szembe magam.
Pont erre a kis figyelem elterelésre volt szükségem, és minden erőmet összeszedve kitéptem a karomat a kezei közül majd Ash után siettem, a folyosón pedig utol is értem.
- Ash!
- Ne! - fordult felém.
A düh csak úgy áradt a testéből és féltem, hogy felém irányul.
- Beszéljük meg jó?
- Már mondtam nincs miről beszélnünk, érted?
Már én is nagyon ideges voltam és a kezemet ismét ökölbe szorítottam. Nem fogok neki könyörögni.
- Istenem! Ashton Irwin mi a bajod? - sóhajtottam idegesen.
- Hogy mi a bajom? Hogy mi a bajom? - lépet közelebb.
- Te vagy a rohadt bajom és az, hogy nem tudod megérteni, hogy nem bírlak és nem akarok se a barátod, se semmid lenni.
Megtántorodtam a szavai pofonként értek. Az ökölbe szorult ujjaim lassan leereszkedtek és remegni kezdtek.
- Jobb is, hogy elszakítottad a karkötőm. - köpte a szavakat.
A szemöldökömet szorosan össze húztam majd úgy néztem fel rá.
- Mi? Én nem... - ráztam a fejem. - Luke szakította el, nem én. - mondtam még mindig értetlenül.

- Az a ... Tudnom kellet volna. - kezdte masszírozni az orrnyergét.
- Azt hitted én voltam?
- Ő mondta, meg hogy nem beszélhetek veled vagy bántani fog téged.- nézet el rólam - És hidd el Luke ilyenekkel nem viccel.

- Elég! - ráztam a fejem.  Nem hiszem el, hogy minden mögött Luke áll. Az agyamat teljesen elsötétítette a düh. És Ash-t otthagyva sittem vissza megkeresni Luke-ot. Végig pásztáztam a helyet, míg megpillantottam nekem háttal állva. Dühösen megindultam felé majd megragadtam a kezét és úgy fordítottam magam elé. Majd rögtön lendült a kezem, hogy arcon vágjam, de ő elkapta a csuklómat és szorosan tartott.

- Na-na mi ez a viselkedés? - vigyorodott el.

- Beszéltem Ashtonnal. Tudok mindenről te szemét! Gyűlöllek!

A mosolya lehervadt, de nem mondott semmit.

- Eressz el te utolsó féreg! Gyűlöllek! - vergődtem a kezei között.

Ismét egy apró mosoly kúszót a szájára, amit végkép nem értettem, amíg el nem  lökőt. Sikítani akartam, de hirtelen elkapott a derekamnál, majd magához rántott, és megcsókolt. Olyan gyorsan történt minden, hogy azt se tudtam hol vagyok és lefagytam  miközben az ajkait éreztem az enyéimen.  Próbáltam eltolni magamtól, de sehogy sem sikerült és akkor valami elszakadt bennem. Éreztem, ahogy a könnyek kezdik csípni a szemem. Utáltam magam. Utáltam magam, mert ebből az egészből nem vettem észre semmit. Utáltam magam, hogy hagytam, hogy megcsókoljon a könyvtárban, ha még egy pillanatra is. Utáltam magam, hogy miatta mentek tönkre a barátságaim és így már csak ő maradt "nekem". De legföképp utáltam  magam, hogy ilyen gyenge vagyok. 

Éreztem, ahogy hirtelen beleharap az alsó ajkamba én pedig levegő után kaptam, így a nyelve könnyen bejutott a számba. Egy pillanatra elgyengültem és Luke ezt mosollyal díjazta, de nem volt időm arra, hogy magamat ostorozzam. Erősen beleharaptam az ajkába majd minden erőmet összeszedve ütöttem rá a mellkasára. És ez a párosítás volt a tökéletes kulcs arra, hogy kiszabaduljak.

- Rohadj meg! - ordítottam rá.

Majd, amilyen gyorsan csak tudtam elszaladtam, de nem jutottam sokáig. Éles körmök szúródtak bele a karomba én  pedig felszisszentem.

- Nem meg mondtam, hogy szállj le róla? - nézett rám dühösen Zoella majd elkezdett ráncigálni, de olyan gyorsan, hogy alig tudtam felfogni, hogy mi történik éppen.

- Eressz már el! - mordultam rá.

majd olyan erővel vágott a falnak, hogy azt kívántam bárcsak ne mondtam volna, hogy engedjen el. Ahogy lassan felültem észre vettem, hogy ugyan abban a kis teremben vagyok, mint amikor Niall megtámadott és ettől megborzongtam.

- Te normális vagy? - rivalltam rá. 

De abban se voltam biztos, hogy meghallott mert szinte láttam, ahogy a szemei szikrákat szórtak. Lassan feltápászkodtam, de ő ismét megszólalt.

- Én figyelmeztettelek. - mondta majd kinyújtotta felém a kezét. Én pedig csak annyit éreztem, hogy a talajtól elváltak a lábaim  és a hátam  a falnak csapódik. Amikor kinyitottam a szemem Zoella már nem volt ugyanaz.  A haja csak úgy szált a levegőben, a szemei pedig feketék voltak.

- Uram Atyám! - nyögtem ki remegő ajkakkal. 

A szemei... a szemei tényleg feketék voltak, de nem csak az íriszei az egész. a hátam sajgott, de azon kívül, hogy lecsúsztam a  falmentén mást nem tudtam tenni. A kezét ismét felém nyújtotta én pedig sikítani kezdtem. Utána pedig már levegőt is alig kaptam. A kezemet a torkomhoz kaptam, de semmi sem történt, valami ugyanúgy szorongatta a torkomat. Próbáltam kiabálni, de semmi hang nem jött ki belőlem.

- Úristen! - ordította Ash amikor meglátta Zoellát majd engem.

Próbált Zoella közelébe menni, de a lány a másik kezét felé irányította és Ash a falhoz repült.

 Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ez tényleg megtörténik, de azt még inkább nem, hogy így fogok meghalni. Istenem! 

Már alig láttam és az ájulás szélén voltam, de akkor még egy alak betoppant. Luke. Aki kevésbé volt meglepve Zoella látványától.

- Zoella állj! - mondta élesen, a lány egy pillanatra rá pillantott majd nála is bepróbálkozott a falhoz vágós trükkel, de Luke jobbra emelte a kezét mintha csak elakarná hárítani, sőt így is tett. De még így is odébb  csúszott. Láttam a szemén, ahogy őrlődik, majd rám pillantott és mintha eldöntött volna valamit úgy indult a lány ellen. Tudtam, hogy már nem sokáig bírom, de próbáltam kitartani, amíg csak lehet. Luke is kinyújtotta a kezét és az ő szemei is feketébe borultak, egy intést tett és Zoella már is a terem másik oldalán hevert, én pedig köhögve kapkodtam levegő után. Luke rám pillantott majd az éj fekete szemei vissza változtak az eredeti színébe.

 A lélegzetem pedig elállt.

Ohh istenem, mibe keveredtem?

17./1. A rossz oldal.

Köszönöm a commikat pipákat és a facen-való kedves üzeneteket! <3 Következő rész (ennek a második fele) már az évadzáró lesz! De a többit leírom annál a résznél :)


Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, előszór a Niall ügy nem hagyott nyugodni, de mivel egyetlen egy értelmes választ sem találtam a gondolataim átszaladtak egy korábbi eseményre. Bármennyire is próbáltam nem gondolni a csókra annál inkább szivárgott be minden egyes másodperc a fejembe. Először próbáltam kibogozni, hogy Luke mért tette, de már annyira ideges lettem a gondolatra is, hogy magamat kezdtem el ostorozni, hogy milyen buta voltam, hogy hagytam neki. És akkor eszembe jutott, hogy nem mondtam még el a könyves sztorit.
- Ahhj Istenem! - nyögtem, majd az ágyra vetettem magam.
Szóval holnap muszáj lesz elmondanom mindent, pedig legszívesebben ezt tenném, sőt szerintem ezzel ő is így van..

*Luke szemszöge*

Idegesen trappoltam le a lépcsőn majd, amint kiértem az iskolából azonnal feltéptem az autóm ajtaját. Azonnal el is indultam és a nem rég történteken jártak a gondolataim. A kormányt pedig idegesen szorongattam.
- Idióta! - motyogtam magam elé.
Ezzel az hülye tettemmel nem csak, hogy magam, hanem az egész bandát is veszélybe sodrom.
- A fenébe! - káromkodtam amikor a lámpa pirosra váltott előttem. Idegesen csaptam a kormányra majd a hajamba túrtam.
- Átkozott egy idióta vagyok!
Tudtam, hogy sehogy sem tudnám lenyugtatni magam így Michael-höz vettem az irányt. Tudtam, hogy ő az egyetlen aki eltudja viselni a dührohamaimat.
Az ajtaja előtt állva már úgy gondoltam ez még se lesz annyira jó ötlet, de mielőtt  meggondolhattam volna magam a kezem már az ajtót ütötte.
Michael fura tekintettel nyitott ajtót, de amint meglátta az arckifejezésemet szó nélkül beengedett.
- Na mi a helyzet? - kérdezte, nekem pedig nem is kellet több.
- Megcsókoltam...
- A fenébe is! Megcsókoltam!
Úgy éreztem muszáj nyomatékosítani a szavaimat. Talán még én sem értettem meg igazán, hogy mit tettem. Mostanáig!
- És ezzel pontosan mi is a gond? - kérdezte.
Az ujjaim lassan belemélyedtek a bőrkanapéba idegességemben. Rohadtul tudta, hogy miért baj, tudja pontosan...
Nem válaszoltam a kérdésére csak fújtattam egyet.
- Nem a csók zavar téged, hanem az, hogy kedveled őt és Zoella miatt..

 - Ne merd befejezni! - szakítottam félbe.
Tudja, hogy egyetlen egy téma van, amit nem hozhat fel az pedig Zoella.
- Nem! Ez alkalommal nem! - jelentette ki.
- Nem kedvelem és nem is kedvelhetném! - emeltem fel a hangom.
- Mert? - bámult rám.
Még jobban felakar húzni. Tudtam, hogy ez a célja és lassan sikerül is neki.
- És ne merd azt mondani, hogy azért mert más. Már Zo előtt is barátok voltunk és a történtek után teljesen megváltoztál, amit eddig a napig soha nem hoztam fel neked, de már biztos vagyok benne, hogy szükséged van valami "másra". - mondta keményen.
Éreztem, ahogy az ideg végig szalad a testemen és már rázkódtam tőle, de félő ha most megmozdulok Mick nem marad egy darabban.
Próbáltam lenyugodni ezért mély levegőket vettem.
- Egyáltalán semmi köze a régi ribanchoz, sőt miről is beszélek? - ráztam meg a fejem.
- Nem számít nekem semmit Lenna. - mondtam nyugodtan.
- Ezt még te se veszed be. - hördült fel majd belekortyolt a nem rég öntött whiskyjébe.
Tudom ,hogy ő a legrégebbi barátom, de most egy ütéssel kirepíteném az ablakon.
- Tulajdonképpen miért is jöttél? Talán, hogy meggyőzzelek, hogy nem jelentett neked semmit ez a csók? Vagy azért, hogy azt mondjam el, hogy Zoella megjelenése nem zaklatott fel? - vonta fel a szemöldökét.
- Bazd meg Michael! - köptem oda neki, majd kiszáguldottam az ajtón és becsaptam magam után.
A kocsiba ismét dühösen szálltam be és ismét a kormányra csaptam. Utálom, hogy ez a színes hajú mindig olyanokat mond, amin mindig elgondolkozom... De még ha igaza is lenne nem gondolhatok rá.
Tépelődve lassan elindultam majd a házamhoz vettem az irányt.

~másnap~
*Lenna szemszőge*

Alig bírtam este elaludni végig a tegnapi napon járt az eszem, hogy mi a fenét akarhatott Niall és, hogy muszáj beszélnem ma a könyvről Luck-nak.
Ujjaimmal gyorsan végigszántottam a fejemen lévő fészken majd felvettem a kiválasztott ruhát, ami egy egyszerű ujjatlan pólóból és egy hosszú fekete farmerből állt, a cipőmet gyorsan megkötöttem majd már szaladtam is a buszhoz.
**
Amint beértem a kapun, a tekintetem megakadt Luke-on, de nem volt egyedül. Zoellával tárgyalt, ahogy nézem...
Valamiért, annyira idegisitett az a lány, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Észre se vettem, de a kezem ökölbe szorult, amit szép lassan ellazítottam majd felsiettem az osztályterembe, mert ez nem tűnt a legalkalmasabb időnek a Lukal való társalgáshoz.

A második óra után sem láttam ezért úgy döntöttem elkezdem megkeresni. A folyosó végén megpillantottam Calum-ot és sietősen felé vettem az irányt.
- Szia! - köszöntem neki, ő pedig rám emelte a tekintetét a telefonjából.
- Szia! - üdvözölt ő is.
- Nem láttad Luke-ot "véletlenül"?
- Amm... - már mondani akart valamit, de helyette a fejével a hátam mögé biccentett.
És a szóké fiú tényleg  közelített felénk és ahogy látom nincs éppen jó kedvében. Bár mikor igen?
Ahogy a szemébe néztem rőgtön eszembe jutott a tegnapi könyvtári esett és éreztem, ahogy az egész testem felforrósodik ( nem jó értelemben) és inkább el is kaptam a tekintetem. Lassan kifújtam a bennmaradt levegőt és próbáltam a fontosabb dolgokra koncentrálni.
- Luke beszélnünk kell! - álltam elé.
- Én is épp ezt akartam mondani.
Ha azt hittem ennél idegesebb már nem lehetek akkor tévedtem, vagy százféle oldalról elképzeltem vajon, hogyan fog lecseszni Luke- amiatt, hogy nem mondtam el, hiszen tudom, hogy tud valamit, de mi van ha már tényleg kezdek becsavarodni.... Erre meg most közli, hogy ő is beszélni akar velem. Miről? Ohh istenem vajon miről?
Bólintottam majd követtem őt egy csendesebb részhez.
- Én kezdem! - jelentette ki határozottan.
A pupilláim kitágultak és ha akartam se tudtam volna elrejteni, hogy még most is meglep, hogy hogyan képes ilyen gyorsan a hangulatváltásra.
- Én mondtam előbb, hogy beszélnünk kell.
- Nem számít, akkor is én kezdem!
- De..
- Erre most nincs időm vagy meghallgatsz... -, tartott drámai szünetet.
- Vagy meghallgatsz. - fejezte be.
Idegesen morogtam és a szememet forgattam, de hagytam, hogy ő kezdje bármennyire is nem akartam.
- Azt akarom mond.... - félúton abbahagyta és a szeme megakadt a vállamon a tekintette pedig nem mozdult onnan. 

A szemöldökömet össze ráncolva pillantottam az előbb említett testrészre. A ruhám idegesítő pántja lecsúszott a karomra.
Én pedig fújtatva ráncigáltam ismét a helyére. Ahogy ismét rám kapta a szemét egy pillanatra megpillantottam a szemében egy a különös csillogást, amit már oly régóta szeretnék megfejteni, de eddig sikertelenül. Nem bírtam tovább ránézni ezért a különös karkötőmet kezdtem birizgálni. A torkát megköszörülte majd ismét beszélni kezdett.
- Szóval.. - kezdett bele, de egy női hang félbeszakította.
Zoella nagy léptekkel közelített felénk majd kezét Luke vállán helyezte el.
Hitetlenül néztem a jelenetet, de nem hagytam, hogy az arcom bármiféle érzelmet kimutasson.
- Francba. - hallottam meg Luke halk sutyorgását.
- Pont téged kerestelek. - nézet rám szemet rebegtetve.
- Engem? - ráncoltam össze a homlokom.
- Pontosan. - bólintott, majd a körmeit kezdte vizsgálgatni.
- Csak gondoltam szólók, hogy .... ummm hogy is mondjam... áhh meg van. Ahogy már korábban mondtam  elsőkből lesznek az utolsók. . - miután befejezte a mondatát egy ördögi mosolyra húzta a száját. És amikor a szemembe nézett, egyből megértettem mire célzott, de addig nem akartam elhinni, amíg Luke szájából nem hallom.
- És utolsókból pedig az elsők- folytatta.
- Drága vagy, hogy eddig vigyáztál a helyemre és Luke- ra is, de innen vissza veszem a helyem. Mától ismét én vagyok a királynő. - húzta még szélesebbre a mosolyát.
Isten tudja miért, de miután kimondta ezt a néhány szót és miután Luke nem tiltakozott, kedvem lett volna elszaladni. Mintha egy borzasztó nagy fejbe csapás ért volna, de nem is értem miért, nem kedvelem Luke-ot.. Nem kedvelhetem, kicsit sem!
Megráztam egy picit a fejem majd ismét farkasszemet néztem a lánnyal.  Ha azt hitte sírva rohanok el akkor nagyot tévedett, nem hagyom, hogy győzzön.
-  Hál Istennek! Legalább nem kell vele lennem akaratom ellenére és úgy tűnik felszabadul a mai estém, hiszen úgy látcik már nem kell mennek a végzős búcsúztató bálba. Egy kamu széles mosolyt öltöttem magamra majd kicsatoltam a karkötőm és Luke tenyerébe nyomtam amikor elsétáltam mellettük. De miután már a hátam mögött hagytam őket még is egy kellemetlen csalódást éreztem bármennyire is ki nem állhatom bevallani magamnak. De ezt betudtam egy pillanatnyi gyengeségnek
*Luke szemszöge*
- Most boldog vagy? Sikerült a színjátékod. - söpörtem le undorral a lány kezét a vállamról.
- Felettébb. - vigyorgott Zoella.

Amilyen gyorsan csak tudtam ott hagytam és siettem a termem felé és közben végig győzködtem magam, hogy ez volt a helyes döntés, de az agyam legmélyén motoszkált bennem az a gondolat is, hogy nem csak miatta tettem sőt inkább azért, hogy bizonyítsak Michaellnek, hogy kicsit se kedvelem Skyt. A fejemet megráztam majd beültem a teremben a leghátsó padhoz, de bárhogy is próbáltam kizárni az előző pillanatok mind lejátszottak a fejemben.
Amikor Zoella oda jött hozzám szünetben és elmondta, ha nem lesz megint ő a királynő elintézi Sky-t. Tudtam, hogy amíg a karkötő rajta van addig semmit sem tehet, de Niall képes volt valahogy még is megtámadni Sky-t és ez idegesíttet nagyon is. Megmondtam neki, hogy engem nem fenyegethet, előbb megölöm, minthogy egy lépést is tenne, de ismét elő vette az ördögi vigyorát, ami tudtam semmi jót nem jelenthet. És akkor beavatott a kis titkába, hogy, mondjuk úgy Niall tartozik neki egy szívességgel... Szóval tettem, amit kért.
Viszont Lenna viselkedése meglepet, fenébe is, rohadtul zavar amiket mondott miután Zoella bejelentette a kis "öröm hírt".
Bár nem is értem mit vártam. Jól tettem, amit tettem, még ha talán nem is a biztonságáért. Így legalább nem lesz útban, csak gyengévé tett még ha nem is látszott, de akkor is. Még egyszer nem leszek gyenge!

16. Kutatás

Uhhhh... Sajnálom a csuszást, de sajnos ez most így alakult :/. 

Köszönök minden visszajelzést <3

Jó olvasást!

Sikoltva ébredtem fel és rögtön felültem az ágyon majd hirtelen levegőt is alig kaptam, amint megláttam valakit a székemen ülni.
- Luke? - kérdeztem hunyorogva.
- Nem, Calum vagyok.
- M..mit keresel itt?
Miközben kérdeztem a gondolatok örvényként száguldoztak a fejemben és lassan minden eszembe jutott a tegnap estével kapcsolatban. De az utolsó emlékem az az, ahogy Luke felkap és megkérdezi mi történt velem. Szaporábban vettem a levegőt és hitetlenül ráztam a fejem, amint a tegnap esti eseményekre gondoltam.
- Sky! hallasz?
Hirtelen ismét Cal-ra összpontosítottam és bólintottam.
- Hol van Luke? - vágtam a szavába.
Összehúzta a szemét majd az órájára pillantott.
- Lassan az iskolában. - vonta meg a vállát.
- Ahh. - sóhajtottam, majd vissza dőltem az ágyra.
- Te tudod mi történt velem, igaz?
- Ha a tegnap estére gondolsz akkor csak annyit tudok, amennyit Luke elmesélt.Szerinte sokat ittál, és már ájultan talált rád a szertárnál. És az előző kérdésedet megválaszolva azért vagyok itt mert megkért, hogy maradjak veled, amíg ki vagy ütve.
- Ohh az a szemét! - morogtam magam elé. 

Még, hogy én sokat ittam meg, hogy ájultan talált rám, ohh csak kapjam a kezeim közé, kinyírom!
Mérgesen ismét felültem az ágyon majd azonnal magyarázni kezdtem Calumnak.
- Akkor ideje indulnunk. - mondtam.
- Mégis hova? - nézett rám hitetlenül.
- Hát az iskolába. - borzoltam össze a haját és mielőtt megállíthatott volna már a fürdőben voltam.
A forró cseppek kényeztették a bőröm, míg én még mindig a tegnap estén agyaltam. Egyszerűen nem hittem el, ami történt, ilyen nincs, de, ami még jobban felzaklatott..vagyis inkább felidegesített az Luke kamu szövege volt. Ha azt hiszi, hogy kérdések nélkül megússza, akkor óriásit téved.
Prüszkölve fordultam a samponhoz majd elkentem a vizes hajamon. Az idióta emlékek már megint a fejembe kúsztak és lehetetlen volt nem rájuk gondolni. Hiányzott a régi barátságom Calummal és Ash-el is. Bár az utóbbit próbálom a lehető legjobban ignorálni. Viszont Calum nem igazán tett semmit.
Sóhajtva zártam el a csapot majd a törölközőért nyúltam.
**
Nagy veszekedések árán rávettem Calumot, hogy mennyünk suliba, most pedig a busz ablakon bámulok kifelé és azon gondolkozom, hogyan is szedjek ki mindent Luke-ból.
- Itt vagyunk. - bökött meg Mr.Sötétbarna haj, majd besiettünk az épületbe. Luke-ot még nem láttam, bár furcsálltam mert általában ilyenkor mindig itt van az előtérben. Viszont egy másik ismerős kék szem engem vizslatott. A tegnapi lány volt az. Zoella. Gyilkos tekintettel méregetett, amit ismét nem tudtam sehova se tenni, de ő volt most a legkisebb problémám, bármennyire is idegesített a lány. 

Míg ezen agyaltam a tekintetem végre megakadt a szőke hajú fiún. Amint odaért hozzánk nem hagytam szóhoz jutni azonnal letámadtam.
- Luke beszélnünk kell. - néztem rá dühösen.
- Szerintem nincs miről beszélnünk. - vetette oda majd Calumhoz fordult.
Egy pillanatra lefagytam majd a csuklójánál fogva elrángattam Cal-tól és a kisebb tömegtől, ő pedig kitágult íriszekkel bámult felém. De mielőtt rá kezdhetett volna a monológjára ismét megelőztem.
- Mond el mi történt tegnap. - mondtam szigorúan, ő pedig csak vigyorgott, amivel még jobban felidegesített ő pedig ezt jól tudta.
- Calum már tájékoztatott úgy tudom.
- Mi? - szűkült össze a szemem.
- Nem vagyok hülye Luke , rohadtul nem ittam sokat sőt nem is ittam semmit.
- Hát persze. - forgatta a szemeit.
- Tudom.., hogy valami nem oké Niall-el és azt is tudom, hogy te ismered őt. - nyeltem nagyot.
- Magyarázd el mi a fene folyik itt Luke!? - próbáltam lenyugtatni magam, de nem igazán ment.
Láttam, ahogy az arca egy pillanatra megfeszült, de azonnal alább is hagyott.
- Nem tudom miről beszélsz. - mondta monoton hangon, majd meg
fordult, de az kizárt, hogy hagyom, hogy elmenjen.
- Jó! - horkantottam. - Akkor majd megkérdezem Niall-t. - ordítottam utána. Ő pedig megfeszült, majd lassan visszafordult felém. Hirtelen olyan közel jött, hogy az arcomon éreztem a mentolos leheletét és a kék szemei engem fürkésztek, mintha egy megfejthetetlen rejtvény lennék.
- Buta lány. - mormogta.
Összehúztam a szemöldököm, de figyelmen kívül hagytam a mondatát, vagyis csak majdnem mert kivételesen ő előzött meg a beszédben.
- Rohadtul nem kell tudnod semmit, de ha annyira érdekel menny csak beszélj Niall-el hátha sikerül még nagyobb veszélybe sodornod magad. - szűrte ki a fogai közül majd a lépcső felé indult.
Ismét lefagytam és csak ez a mondat járt a fejemben " hátha sikerül még nagyobb bajba sodornod magad" . Remegve,lassan fújtam ki a levegőt majd azonnal utána eredtem.
A könyvtár előtt megállítottam és lihegve ismét beszélni kezdtem.
- Hogy érted ezt? Milyen veszélybe?
Az ajakpiercingjét beszívta és a szemöldökét is ráncolni kezdte. Tudtam, hogy őrlődik.
- Csak szállj le a témáról és tegyél úgy mintha a tegnap meg sem történt volna.
A szavakat olyan nyugodtsággal formálta meg, én pedig ettől teljesen frászt kaptam.
- Ne merd ezt mondani nekem! Érted? - a düh már teljesen felemésztett és ordítani kezdtem. És mind két tenyeremmel lökdösni kezdtem, de ő meg sem moccant.
- Niall nem ember, rohadtul valamit csinált velem és tegnap arra se volt erőm, hogy.... - mielőtt befejezhettem volna megragadta mind két csuklom és behúzott az üres könyvtárba.
- Mi a...? - ismét nem hagyta, hogy befejezzem.
- Rohadtul ne merj rám ordítani! Azt hittem már megtanultad. - lépet egyet közelebb.
Hálát adtam az égnek, hogy tiszta ideg vagyok, így figyelmen kívül tudom hagyni a fenyegető szavait.
- Ne tereld kérlek a témát. - ráztam a fejem.
- Pontosan tudom mi történt emlékszem mindenre, szóval ne próbáld beadni nekem, hogy sokat ittam. - mérgelődtem.
Majd sóhajtottam és folytattam mielőtt közbe vághatott volna.
- Tudom, hogy mi történt.... csak...csak nem értem. Nem értem, hogy lehetséges, amit ő tett. É..én nem értem és össze vagyok zavarodva. - halkultam el, de még mindig ingerült voltam. - De te...ahh te semmit se mondasz. Ja, de persze egy valamit igen, hogy veszélyben vagyok, hát kösz!- néztem ismét a szemébe, bár lehet, hogy nem kellet volna. Túl közel állt hozzám, viszont azt meglepődve tapasztaltam, hogy nem mérges, bár nála semmiben nem lehet biztos az ember.
Vártam a válaszát, vagy akármit, de nem szólt egy szót se csak engem fürkészett. Majd lassan mosolyra húzta a száját és nevetni kezdett én pedig csak tágult pupillákkal bámultam őt.
- Te hallod magad?  - szólalt meg rekedtes hangján.
- Azt mondod, hogy nem ember? - nevetett megint.
Ismét feldühödtem majd meglöktem és kiszaladtam a könyvtárból.
- Utállak! - mormogtam.
Amint kiértem szembe találtam magam Zoellával, aki egy percre furán nézett rám, de amint meglátta Luke-ot kijönni mögülem egyértelműen gyűlölet ült ki az arcára. Ismét semmi kedvem nem volt foglalkozni vele bár az még mindig idegesít, hogy nem tudom ki ő valójában.
Fujtatva siettem el és kerestem meg a termet, ahol órám lesz.

Természetesen képtelen voltam figyelni és azon agyaltam végig, hogy derítsem ki mi is ez az egész. Egy kicsit elbizonytalanodtam, ahogy Luke nevetésére gondoltam, de éreztem, hogy csak megjácca magát.
**
Dühösen baktattam ki a teremből és már indulni készültem a következőhöz, de a kék szemű lány elém állt én pedig kénytelen voltam lefékezni. Kérdően pillantottam rá, de ez sem tartott sokáig mert rögtön beszélni kezdett.
- Jobb lenne, ha leszállnál Luke-ról. Nekem elhiheted csöppet sem vagy az esete mosolygott.
Nagyon fura fejet vághattam, mert a mosolya csak nőt.
Sóhajtottam egyet majd arra gondoltam nem foglalkozom vele és otthagyom, de a végén meggondoltam magam.
- Ép a királynővel beszélsz kedvesem, úgy néz ki mégsem ismered annyira Luke stílusát. - most már én is vigyorogtam viszont az ő arcáról ez már nem volt elmondható.
Közelebb lépdelt hozzám majd a fogai közül kezdte el kiszűrni a szavakat.
- Ohh hát én is voltam királynő...helyesbítek én voltam az első. - mosolygott ismét.
- Hát az utolsókból lesznek az elsők. - mondtam majd kikerültem és a teremhez siettem.
- Elsőkből pedig az utolsók. - hallottam meg a távolodó hangját.
**
A nap végére arra jutottam, ha már a szőke fiútól nem tudok meg semmit akkor valahol utána kell néznem ennek a "látó" dolognak. És hol máshol lehet a legjobban keresni, ha nem a könyvtárban.
Alig volt egy-két ember így nyugodtan tudtam kutakodni.
Már az ötödik könyvet hoztam az asztalomhoz és futottam át rajta, de semmi használhatót nem találtam.

 

Csak látnok és hasonlok.... Bosszúsan álltam fel ismét, majd még két könyvet magamhoz vettem.
- Mit csinálsz? - éreztem meg egy meleg leheletet a fülem mellet.
A hirtelen hangtól megugrottam és rögtön megfordultam.
- Luke. - fújtattam.
- Csak nem megijesztettelek? - ismét az az idegesítő vigyor kúszott a szájára.
A szememet forgattam rá majd vissza fordultam a polchoz hátha találok még hasonló jelentésű könyveket.
- Szóval mit keresel? - kérdezte.
A csípősnél csípősebb mondatok csak úgy keringtek  a fejemben, de akkor egy jobb ötletem támadt. Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára. Na most kiderül, hogy mennyit is tud valójában.
Egy győztes mosolyra húztam a számat majd válaszoltam a kérdésére.
- Ohh semmi érdekeset csak egy-két könyvet a látokról meg ilyesmi.
Amint befejeztem a mondatom ismét felé fordultam. És ártatlanul mosolyogtam rá. Viszont láttam ahogy a kezeit ökölbe szorítja és úgy döntöttem tetézem még egy kicsit.
- Esetleg nem tudod hol érdemes még keresni?  - bambultam a kék szemébe. Olyan vicces volt így látni
- Nem igazán. - vont vállat, bár most nem sikerült annyira nyugodtan kiejteni a szavait, hallatszott az él belőlük.
- És te mit csinálsz itt? - kérdésem közben ismét visszafordultam a könyvek sokaságához.
- Semmit. - mondta
Na ez aztán a válasz.

 Miközben egy könyvet akartam kihúzni eszembe jutott Zoella kirohanása így úgy döntöttem megemlítem a szőke fiúnak hátha kitudok deríteni valamit a lányról.
- Örülnék, ha leszállna rólam a csajod.
Nem láttam az arcát, de így is éreztem, hogy összeszűkített szemekkel vizslat engem.
- Zoellára gondolok. - válaszoltam  a gondolatban tett kérdésere.
Horkantott egyet majd beszélni kezdett.
- Hidd el, ő minden csak nem a csajom. - az utolsó szavakat már undorodva mondta ki.
- Uhum, bizonyára. - mondtam, miközben még mindig kutakodtam.
- Csak nem féltékenyek vagyunk? - a hangjából rögtön kihallottam a vigyorát. Meg akartam fordulni és valami jó kis vissza vágást neki vágni, de ő ekkor már a szekrénysornak dőlt, szoval csak jobbra kellet fordulnom.
- Nem igazán. - mondtam egyszerűen.És így is gondoltam, csak kiakartam deríteni, hogy mi köze van Luke- hoz, de ha ezt egyenesen megkérdezem a fiútól, biztosan úgy érezné, hogy számít nekem valamit....
- Nekem nem úgy tűnik. - lépet közelebb.

ohh, ezt a játékot ketten játsszák Luke. - gondoltam magamban.
- Arra nem gondoltál, hogy csak idegesít a csaj? - léptem én is közelebb. De a szívem akkor már kétszer olyan gyorsan dobogott.
- Lehet. - harapott rá a piercingjére. Gyűlöltem ezért, de tényleg sexy volt.

Éreztem, ahogy ő is szaporábban veszi a levegőt. A kezemet a mellkasára tettem, hogy véget vessek a játéknak, de ő nem hagyta, hogy eltoljam.
- Francba! - káromkodott majd csuklom segítségével még közelebb rántott magához és az ajkait az enyéimre tapasztotta.
Amilyen hirtelen jött a csók olyan hamar is ért véget. Egy pillanatra megmerevedtem és az ujjaimat a duzzadt területen húztam végig. Nem hittem el, hogy tényleg megtette. De mire észbe kaptam ő már el is ment.
Gyorsan visszapakoltam a könyveket majd lesiettem a lépcsőn. Magamban azt mondtam, hogy csak azért megyek ilyen sebességgel, hogy időben haza érjek, de legbelül én is tudtam, hogy utol akartam érni Luke-ot. A suli már teljesen kihalt volt ilyenkor, így esélytelen volt, hogy sietségemben  valakit fellökjek.
Viszont amint a földszintre értem lefagytam. Niall állt ott a korlátnak támaszkodva én pedig hátrálni kezdtem. Azonnal megfordultam, hogy vissza sietek a könyvtárba, ahol még van egy-két ember, de mielőtt megtehettem volna már előttem termett. Ijedtemben a levegő a tüdőmbe szorult, de nem álltam meg. Visszafordultam az eredet irányomba és futni kezdtem, de valahogy elkapta a lábam és a földön találtam magam. Hason feküdtem, de ő hirtelen a hátamra fordított. Felnyüszítettem, ahogy a gerincem találkozott a kemény talajjal. Mielőtt bármit tehettem volna ő már rám ült lovagló ülésbe és egyik kezével befogta a számat a másikkal pedig fejem fölé fogta a kezeimet.
- Milyen fogadtatás ez, kedves? Még azt se tudod mit akarok, de már elrohansz...? Hát ez szép. - rázta vigyorogva a fejét.
- Valamit elfelejtettem megnézni múltkor, ígérem gyors leszek. - suttogta  a fülembe. A fejemet ráztam és vergődtem, de nem hatot semmit. Ismét közre fogta az arcom és a szemembe bámult.
Most olyan volt az egész mintha egy egyenes alagúton haladnánk, tudtam, hogy tényleg valami után kutat. Majd megláttam magam, ahogy anyám szobájában állok és észre veszem a földön heverő könyvet.
Nem, nem nem láthatja mi van benne. Hogy a fenébe tudtam elfeledkezni a könyvről? A fenébe is!. Idegesen szorítottam össze a fogaimat.
- Zárd ki, Zárd ki! - ismételgettem magamban és elképzeltem, hogy csak falakat lát, amin képtelenség átjutni.
Niall kezei elengedtek és hátra tántorodott.
- Te..te ki tudsz zárni. - motyogta maga elé.
- De az lehetetlen. - rázta hitetlenül a fejét, majd köddé vált.
Lihegve ültem fel a földről és csak bámultam magam elé. Tudtam, hogy meglátta a könyvet, de szerencsére nem látta mit tartalmaz.
Tudtam, hogy holnap muszáj mindent elmondanom Luke-nak és neki is van mit mesélnie az is biztos.
Még mindig kicsit ziháltan tápászkodtam fel.

- Mi a fene volt ez? - suttogtam magam elé.

15. Mi történt velem?

Tegnap egész délután a tornatermet segítettem előkészíteni. Feldíszítettük a helyiséget és  becipeltük a padokat meg hasonlók, bár még mindig maradt teendő. A nulladik órámról szerencsére kimenőt tudtam szerezni így leellenőriztem az italokat és a hűtőben lévő ételeket. Vetettem még egy utolsó pillantást a teremre majd siettem az első órámra. A lépcsőn pont Ashton jött velem szembe és hirtelen összenéztünk, de a szemében nem láttam mást csak ürességet. Hirtelen megtántorodtam. Még sosem láttam ilyennek. Valahol mélyen fájt. Még mindig mérges és sértett voltam, de akkor is. Itt szinte ő volt a legjobb barátom erre tessék. Egy aprót sóhajtottam majd siettem felfelé.

Na Bumm! Itt az új rész! Remélem tetszeni fog! <3 (zene oldalt) (Selena Gomez - Good For You)
Az óráimat nagy nehezen túléltem most pedig hazafelé tartok a szuper kis buszomon. A gondolatomra csak a szememet forgattam majd bedugtam a fülesem és elindítottam egy lejátszási listát.
Pár perccel később már meg is érkeztem és már csak azt vettem észre, hogy a házon belül helyezkedem el. Szerencsémre anya most nincs itthon így nyugodtabban tudok készülődni. És már csak két órám maradt.
Azonnal a szobámba siettem és meglepve vettem észre az ágyon pihenő szalagos óriási dobozt. Egy kicsit hunyorítottam majd mikor rájöttem, hogy az a ruhámat rejtheti izzatottan lépkedtem közelebb. Egy papír volt rá ragasztva, amit rögtön olvasni is kezdtem. " Anyukád itthon volt így neki adtuk a ruhádat. Reméljük jót választottunk. Puszi Stella és Bell." Az utolsó mondatnál egy kis mosolyra húztam a számat, ahogy elképzeltem milyen hangsúlyban mondanák.
A cetlit félre tettem majd letettem a dobozt és mellé ültem. Nagy levegőt vettem és lassan elkezdtem kibontani a masnit, majd mikor ezzel készletem lassan levettem a doboz tetejét is. Először csak papírokat láttam, de azonnal kiszedtem azokat és kicsit összehúztam a szemem, amint megláttam a ruhát, mármint igazából csak az egyik részét. A fölső külön volt az alsó résztől, egy ujjatlan crop-top volt. Az alja pedig gyönyörű hosszú szoknya rész volt, ami kifelé menet bővült. Mind a két fele teljesen fekete volt. Igazából egyáltalán nem az én stílusom volt, de bármilyen nehéz is volt bevallani tetszett. De nem sokáig csodálhattam a költeményt mert elkellet szaladnom fürödni. Miután végeztem azzal is. A tükör elé léptem, de semmi elképzelésem sem volt mit kezdhetnék magammal. Kiengedve se tetszett a hajad,de felkötve sem, ahogy megpróbáltam feljebbre kötni a copfom a hajam beakadt a gumiba és az nem eresztette el, így kontyként állt, ami nem is volt rossz, de mégsem az igazi. Sóhajtottam egyet majd leengedtem a hajam és akkor eszembe jutott egy ötlet. Elővettem a tupírozós fésűmet és a hajam elejét egy kicsit feltupíroztam vele, majd hátul kontyba kötöttem a hajamat. Elégedetten mosolyogtam a tükörbe, de még valami hiányzott. Úgy döntöttem kicsit kiemelem a szememet, ezért egy füstös szemet készítettem. Az arcomra egy kis pirosított és egy kis bronzosított vegyítve felhelyeztem majd az ajkaimat színtelen labelloval kentem be. Ahogy az órára néztem kikerekedtek a szemeim. Már csak fél órám maradt, jesszus! A ruhát könnyeden felhúztam bár a top cipzárjáról nem ez mondható el, de nagy szenvedések árán azt is megoldottam, gyorsan a szekrényemhez siettem és gyorsaságomnak köszönhetően levertem a csinos kis dobozt, amiben a ruhám volt nemrég. Ékszercsörgés hallatszott belőle, amint a földre érkezett. Összevont szemöldökkel nyúltam a tárgyért majd észrevettem, hogy egy nyaklánc és egy karkötő volt benne. Ezeket már kicsit túlzásnak tartottam, de ahogy felvettem rá kellet jönnöm, hogy tökéletesen illettek a ruhához, ezért magamon hagytam mindkettőt. Ismét az illatosító szeremhez siettem, majd befújtam magam. Utána pedig még egyszer leellenőriztem magam a tükörben és tetszett amit láttam, s végszóra megszólalt a csengő. Összerezzentem a hangjára és kezdtem érezni, hogy egyre jobban izgulok, amint leértem a lépcsőn és már épp az ajtóhoz érkeztem, amikor ott jutott eszembe, hogy cipőt nem húztam.
- Basszus, basszus! - szitkozódtam halkan. Majd lenéztem a cipős szekrényre és egy nem oda illő cipőn akadt meg a szemem. Azonnal ki is nyitottam és megláttam benne egy eszméletlen telitalpút. Nem volt túl magas ép tökéletes volt. Miután felhúztam utána vettem észre a földön heverő cetlit, amit azonnal szemügyre is vettem. "Tudtuk, hogy úgy is elfelejtenéd ;) " Csak a fejemet ráztam és egy kis mosoly ült az ajkaimon. Talán nem is olyan borzasztó ez a két lány. A gondolat menetemet ismét a csengő zavarta meg. Lassan kifújtam a levegőt majd kezembe vettem a kulcsot és kinyitottam vele a zárat.Aztán a kezemet a kilincsre helyeztem majd lassan lenyomtam és kiléptem rajta.

A szemem rögtön megtalálta őt, félig a kocsiára dőlve állt és fokozatosan végig mért engem. Lassan közelebb lépkedtem majd talán egy kicsit én is elidőztem a kinézetén. Fekete öltöny, ami alatt szintén egy fekete ing lapult. Bármilyen nehéz is volt bevallani, de egész jól nézett ki.
Bólintott felém majd kinyitotta a kocsi ajtaját nekem. Azt hiszem mióta ide költöztünk mindent összevetve ez volt a legfurcsább dolog, ami eddig történt velem. Nem dicsérte meg a ruhát vagy engem, de nem is vártam tőle.
Beült a vezető ülésbe majd beindította a motort, de mielőtt elindult volna rám nézett és addig bámult, amíg nem fordultam én is felé. Kérdően néztem rá, de ő meg sem szólalt hanem ismét az utat nézte és elindultunk végre.
Az úton végig az járt a fejemben mi volt ez a kis jelenet, de nem kérdeztem rá.
Amikor megérkeztünk szó nélkül kimászott a kocsiból, de persze az én ajtómat már nem nyitotta ki. Kár is volt egy percre is azt hinni, hogy udvarias.Forgattam a szemeimet.
Nagy nehezen én is kikecmeregtem a kocsiból majd miután lezárta az autót a suli felé vette az irányt. Összeszűkült tekintettel követtem a mozgását. Komolyan, előszór elrángat erre a hülyeségre majd levegőnek néz. Most komolyan?
Dühösen utána siettem majd futva szedtem a lábaimat, hogy megelőzzem őt, na jó ez nagyon gyerekes volt, de akkor is. Végre beelőztem és már léptem volna be a tesi terem ajtaján, de a kezével visszarántott. Olyan gyorsan, hogy véletlen a mellkasának csapódtam, de ő szorosan tartott így nem eshettem el. Kifújtam a tüdőmbe szorult levegőt és szembe fordultam vele már mondani akartam volna neki valamit, de a tekintete megállított ebben. Annyira határozott és intenzív volt, hogy képtelenség lettem volna nem azt bámulni, utáltam, de így volt. Egyet hátra lépet majd a fejemre tett valamit és lehúzta az orromig, először nem értettem mit csinál, de amint magával is elismételte ezt a mozdulat sort, így már minden világos volt. Valahogy ez kimaradt, hogy álarcos bál lesz. Egy kicsit elvesztem a gondolataimban, majd éles hangjára kikerültem a transzból.
- Karolj belém. - mondta monoton hangon. Először  furcsán néztem rá, de ha minél előbb haza akarok jutni, akkor semmiértelme ellenkezni vele.
Tettem amit kért és a karomat lassan becsúsztattam az övébe.
Az ajtó kinyílt mi pedig egyszerre léptünk be, a zene hangos volt és mindenki táncolt, viszont akik megpillantottak minket tátót szájjal kísérték a jelenségünket. Szinte mindenki színes ruhákat viselt, viszont mi teljesen kitűntünk a tömegből a fekete ruháinkkal. Furcsa látvány lehettünk az biztos. Magamban kuncogtam majd követtem befelé Luke- ot. Amint a teremközepénél jártunk a kezemet kiszabadítottam az övéi közül és elindult az italbárhoz, de az óriás tenyerét azonnal a csuklom körül éreztem és már megint visszarántott.
- Még is hova mész? - nézett rám fagyosan.
- Először is nem vagyok baba , úgyhogy ne rángass, másodszor pedig igazából egyáltalán nem rád tartozik, de szomjas vagyok szoval inni szeretnék. - daráltam le gyorsan és dühösen.
Az íriszei kitágultak és kicsit meglepődve bámult rám. Tudom, hogy mondani akart valamit, de a zene pont akkor váltott lassúvá és ez valahogy mindenkit meglepet Taylor Swift - Shake it off száma után.
Mr. Pofátlan szó nélkül megint elkezdet maga után vonszolni, de mielőtt ellenkezhettem volna már meg is állt és ismét a mellkasának csapodtam, ahogy felnéztem megláttam a vigyorát, tudtam, hogy mulattatja a szerencsétlenségem, de ha játszani akar, akkor játszunk.
Annyira felidegesít kinek képzeli magát, hogy csak úgy rángatni kezd? A jobb kezemet lendítettem az arca felé, de elkapta azt és ujjait az enyéim közé fűzte, próbáltam kiszabadítani a kezem, de az ujjai nem eresztettek, mielőtt reagálhattam volna másik keze már a derekamat szorította, azonnal összerezzentem az érintésére hiszen keze jégcsapként érintette a szabad bőrfelületet. Úgy éreztem a borzongás végig szalad a gerincemen, már sóhajtani akartam, de nem adhattam meg neki azt az örömet, hogy lássa mit váltott ki belőlem.
- Táncoljunk. - suttogta. Talán még vonzónak is találtam volna a szavait, ha nem tehetetlenül állnék előtte és ha a szavai nem lennének maga a gúny szótára. Tudom, hogy ismét csak idegesíteni akar, de ezt most nem fogom hagyni.
A játék elindult és elhiheted Hemming nem én fogok veszíteni. Amint a fejemben befejeztem a mondatom egy apró mosolyt villantottam felé majd a szabad kezemet a vállára helyeztem. Tökéletesen mozgott én pedig próbáltam hozzáigazodni. A tekintetünk egy pillanatra sem szakadt meg szinte izzót köztünk a levegő. Az álarca még jobban kiemelte a jegeskék tekintetét, bár azt hittem ez már lehetetlen. Nem voltak üresek, de semmi érzelem nem tükröződött belőlük, bár még is volt ott valami, de olyan halványan, hogy bármennyire is koncentráltam nem tudtam megfejteni mi lehet az. 
A lassú zenének vége lett és ismét egy gyorsabb következett.
**
Legalább 8 számot végig táncoltunk, amikor ismét lassú szám következett. Kezeimet lassan nyaka köré fontam míg ő mind két kezével a csípőmet fogta.
- Tudod, ha nem lennél ilyen engedetlen és harcias akkor talán még kedvelnélek is.
Az egyik szemöldökömet felhúztam és ismét a szemébe néztem. Lemondóan sóhajtottam mert tudtam, hogy nekem is mondanom kéne valamit, de mielőtt megtehettem volna éreztem ,ahogy ismét az a furcsa szédülés fog el, mint amikor az ismeretlen szemébe néztem. Megborzongtam a gondolatra. Nem akartam szólni Luke - nak de éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Kezeimet visszahúztam majd mellkasára tettem ahogyan a fejemet is. Éreztem, ahogy a teste lemered alattam, de nem szolt semmit. Próbáltam nagy levegőt venni hátha segít. Tudtam, hogy lassan gyanítani fogja itt valami nem oké ezért én is folytattam a játékát.
- Tudod, ha nem lennél ilyen arrogáns, titkolózó seggfej, talán helyesnek találnálak.
Horkantott egyet majd éreztem leheletét a fülemnél.
- Ismétlem, tudom, hogy vonzódsz hozzám, de nem hibáztatlak. - suttogta a fülembe.
A szemeimet forgattam a válaszára majd megszólaltam.
- Soha. - mondtam majd felpillantottam rá. Egy apró mosoly kúszott az arcára, de akkor mintha minden lelassult volna. Az ajtó kivágódott és Luke felpillantott az ajtó felé, de én háttal álltam és semmit sem láttam. A szemei kikerekedtek és a kezei leestek a teste mellé. Amilyen gyorsan szét esett olyan gyorsan is rakta össze magát. Keze ökölbe szorult és az állkapcsa is megfeszült. Istenem ki lehet ott, gondoltam magamban majd megfordultam.
És már én is láttam a lányt, aki lassan közeledett felénk. Gyönyörű volt.

 Szőkésbarna haja tökéletesen rá hullott a vállára a kék szeme pedig csak úgy virított az álarca alól, szinte már nem emberi volt. De a szeme teljesen különböző volt Lukétól, az övé inkább jég kék volt, sem mint tenger kék.Az emberek sutyorogni kezdtek, de csak néhány szót hallottam belőle. "- Vissza tért. - Azt hittem meg halt. - Itt van! - Zoella"
A lány már majdnem elénk ért Luke pedig feszülten nézte a közeledtét. Amíg nem ért ide még egyszer végig vezettem rajta a tekintettem. Egy egyszerű rövid,tapadós fekete ruhát viselt egy fekete magassarkúval. Egyszerűnek tűnt a kinézete, de még is, rajta valahogy felragyogott.
- Üdv Lucas. - köszöntötte és egy önelégült mosoly terült el az arcán. Éreztem, ahogy Luke megfeszült, de próbálja kontrollálni magát. Rám egy pillantást se vetettet a lány. Éreztem, hogy nem fogom kedvelni sőt már most sem bírom.
- Zoella. - szűrte ki a fogai közül Luke.
A lány pedig hirtelen rám nézett.

A kisugárzása annyira furcsa volt egy ismeretlen érzés, amit nem tudok megfogalmazni. Annyira közeli, de közben távoli is. Nem szólalt meg nem tudom mire várt, de ahogyan a szemébe néztem eszembe jutott az este amikor Luke kiakadt amiért Lucas-nak hívtam most pedig ő is így nevezte. A szemöldökömet ráncoltam míg ezer gondolat suhant át a fejemben. Mi a fene köze van ennek a lánynak Luke-hoz.
- Mit keresel itt? - kérdezte Luke monoton hangon, de én kihallottam az igazi érdeklődést belőle. Egy percre Luke-ra pillantott majd ismét rám.

 De ekkor már a szemei izzottak a dühtől én pedig meglepődve hátráltam egyet. Nem értettem mi baja nem is ismerem. Majd valami hirtelen belehasított a fejembe és éreztem az erős fájdalmat és az enyhe szédülést. Muszáj volt valahova leülnöm.
- Megyek iszom valamit. - mondtam Luke-nak mert egyáltalán nem hiányzott a rángatása. Egy percre rám nézett majd vissza a lányra én pedig elindultam a tömegbe. A zene még mindig hihetetlen hangosan dübörgött, ami nem igazán segített a fejfájásomon. Minél előbb elakartam érni a legközelebbi asztalt, de a tekintettem összeakadt egy másik kék szeművel. Álarc volt rajta, de tudtam, hogy ő az. Szinte levegőt is elfelejtettem venni, de azonnal elkezdtem utána futni. Elfordult, de a hátát még láttam és követtem. A szívem gyorsan dobogott hiszen itt a lehetőség, hogy válaszokat kapjak, ha csak egyet is. A tornaterem oldalához értem és kinyitottam a raktár ajtót, amin egy hosszú folyosó helyezkedett el. Ott pedig néhány ajtó, szertár és hasonlók. Lihegve siettem a folyosón, de sehol sem láttam. És egyre sötétebb lett, a vége felé már a lámpa kapcsolóhoz akartam nyúlni, amikor hirtelen két kezet éreztem a derekamra fonódni, ami berántott az egyik terembe. Ijedten bámultam a szemébe, ami az ablakon beszűrődő fény miatt megcsillant egy pillanatra.
- Ki vagy te? - kérdeztem szinte suttogva.
Meglepődtem, mivel hirtelen  levette az álarcát. Ugyanaz a fiú volt, akit a meccsen láttam és halkan sóhajtottam egyet, hogy ő volt az és nem valami ismeretlen fickó. Én is levettem az álarcomat, mert így éreztem fairnek.
- A nevem Niall. - mondta.
Annyi mindent akartam volna kérdezni, de a két kezével közre fogta az arcomat és belebámult a szemembe. Úgy érettem, mint aki transzba esett és nem tudtam mozdulni.
- Lazulj el. - suttogta.
Hirtelen megjelent egy kép magam előtt. Anya és Apa volt ott és én is nagyon kicsinek. Ez volt az egyik kedvenc emlékem, amikor együtt sétáltunk a parkban. Majd az emlék elhomályosult és egy másik jött a helyébe. Anya amint megsüti a szülinapomra a tortát és mosolyog. Majd jött a következő jelenet, amint a rendőrség bekopog az ajtón és anya sírni kezd, üvölt. Ahogyan elmeséli nekem és én is sírni kezdek. Éreztem ahogy a könnyeim folynak le az arcomon és ordítok Niall-nek, de nem hagyta abba. Ismét egy másik kép, anya ordít velem és a szobámba küld. Olyan volt mintha kétszeresen kéne átélnem ezeket a szőrnyű pillanatokat.
A következő pillanatban Ashton- ról jelentek meg a képek. Ahogyan találkoztunk az idétlen viselkedése és amikor a fejemre dobta a pulcsiját az esőben. Megmosolyogtam az emléket, de a mosolyom azonnal lehervadt, amint a veszekedéseink is lejátszódtak előttem. Olyan volt akár egy nyíl a szívbe, hogy vissza kellet néznem, hogy hogyan is vesztettem el a legjobb barátomat. Nekem legalább is ő volt itt. Ismét könnyeztem, de a testem nem mozdult. Szólongattam Niall-t, de úgy tűnik ez csak a fejemben történt meg. Ugyanígy minden leperget Calummal is és néhány emlék Michaelel és Alyvel majd utoljára maradt Luke. Minden ami vele történt is rövidfilmként mutatkozott meg előttem. Minden gonoszsága és a kevésbé gonosz pillanatai is. Tudtam, hogy lassan vége, mert nem jött több emlék csak Niall szemét láttam.
- Mi vagy te? - suttogtam.
Egy apró mosoly kúszott az arcára majd megszólalt.
- Látó vagyok. - a hangjából kitűnt a büszkeség és egy kis önteltség is.
Fogalmam sincs, hogy mit jelent az, hogy "látó". Persze hallottam már ezekről az utcai boszorkányokról és halandzsázókról, de ők semmi ilyesmire nem voltak képesek, sőt igazából semmire nem, csak átverik az embereket. De ez egyáltalán nem átverés volt.
Látta az arckifejezésem, ami egyre csak rémültebbé vált, amint rá jöttem ,hogy mit tett velem és, hogy nem egészen ember, de ez lehetetlen ilyen nem létezhet. A könnyek még mindig marták a szememet, de már nem sírtam. Hátráltam egyet és éreztem, amint neki ütközik a hátam az oszlopnak.
- Miért csináltad ezt? - kérdeztem tőle ő pedig lassan közeledni kezdett.
A lábaim már remegtek, de nem a félelemtől, hanem mert teljesen kiszívta minden energiámat ez az egész. Akármit is csinált.
Gúnyos mosolyra húzta a száját majd egyik ujját végighúzta az arcomon.
- Mondjuk úgy, hogy jobban megakartalak ismerni. - motyogta. Csak egy pillanatra csuktam le a szemem, de amint kinyitottam ő már sehol sem volt. Minél előbb kiakartam jutni innen, de a lábaim összecsuklottak és lecsúsztam az oszlop mentén. Teljesen ki voltam merülve és mozdulni is alig bírtam. Eldőltem oldalra és a fejem a kezemre esett.
- Istenem mit tettél velem Niall. - suttogtam magam elé, de válasz nem jött.
Az ordítás hiába való lett volna, hiszen a zene hangosan ordított. Csak reméltem, hogy Luke vagy valaki rám talál. Magamban ismételgettem a nevét és bár semmiértelme nem volt reméltem hátha segít.

~Luke szemszőge~

Miközben Zoellával tárgyaltam néha körbe pillantottam a teremben. Sky már régóta elment, de még nem ért vissza. Kicsit furcsálltam mert tudja, hogy nem kéne kihozni a sodromból, ha jót akar magának. Amikor ismét körbe pásztáztam a helyet megláttam álarcban Niall-t. Az állkapcsom megfeszült és úgy bámultam rá. Ő is észre vett és egy kaján mosoly terült szét az ajkain. Mi a fenét keres itt? És mért nézz így. Istenemre esküszöm, ha megpróbál keresztbe tenni nekem megölöm. De egyáltalán mit keresett a szertárnál. Összeszűkült szemekkel bámultam rá, mert nagyon nem tetszett ez az egész. Zoellat otthagyva igyekeztem a fiú felé, de az utolsó pillanatban elillant. Ahhh, az idegesítő képességei.
 A bár mellet álltam, de Skyt még mindig nem láttam se a padoknál. Hova a fenébe tűnhetett?!
 Már több mint ideges voltam Niall miatt.

Besiettem a folyosóra, mert kíváncsi voltam mi a fenét csinált itt a szőke fiú, majd beléptem az egyik nyitott ajtón és megláttam Lennát, ahogy ott fekszik a földön.

Lenna szemszöge

Hallottam, ahogy valaki belép és szitkozódni kezd. Magamban egy pillanatra elmosolyodtam mert tudtam hogy ő az. Gyorsan hozzám siettet majd rögtön felkapott.

- Mi a franc történt? - nézett rám dühösen.

- Niall. - csak ennyit tudtam kinyögni, de ezt is olyan halkan, hogy abban sem voltam biztos meghallotta-e, de mivel tovább szitkozódott feltételezem, hogy igen. De már nem tudtam tovább figyelni rá mert a szemem lecsukódott.

Köszönöm a +1 feliratkozót!!!! <3 Nagyon hálás vagyok nektek! Köszönöm a kedves komikat és a pipákat is és a facebookon való bátorítások is!

14. Válaszok nélkül.

Úristen!!!! Fantasztikusak vagytok! Köszönöm a 2 új feliratkozót!*....* El se hiszitek mennyire őrültem neki!  És természetesen az aranyosabbnál aranyosabb kommmentekről se feledkezzünk meg! Azoknak is hihetetlenül őrültem!! Köszönöm szépen mindenkinek és a pipákat is! <3 Köszönöm mindenkinek a kitartást! (Facebook csopihoz, még mindig tudtok csatlakozni.)

Hát elég rövid lett ez a rész, de többet nem igazán írhattam bele, na mindegy remélem azért tetszeni fog. Annyit elárulok, hogy kövi részbe érkezik egy új szereplő is. ;)

Az ágy lassan besüppedt mellettem és egy kéz csúszott végig a karomon. Kicsit összerezzentem majd kinyitottam a szemem.
- Jézusom Luke - ordítottam. Majdnem leestem az ágyról, de az erős karjaival megtartott majd fölém kerekedett, én pedig alatta helyezkedtem el. Ziháltam, ahogy realizáltam a helyzetünket. A hideg tekintete egy percre se vált el az enyémtől.
- M..mit keresel itt? - dadogtam. A válasz helyet csak egy apró mosoly ült ki az arcára és lassan végig simított az oldalamon, de a tekintetünk még mindig nem szakadt el. Lefagytam, lehetetlen volt elszabadulni a tekintetétől, olyan volt mint egy mágnes. Ő az egyik én pedig a másik oldala, ellentétek amik vonzzák egymást. Megakartam szólalni, de a szájával elhallgattatott. Megfagyott bennem a vér is. Meg sem moccantam és ezt ő is észre vette. Bele harapott az alsó ajkamba a szám pedig automatikusan szétnyílt. A nyelve lassan rátalált az enyémre, de én még mindig nem mozdultam. A csípőmbe markolt ezzel egy halk nyöszörgést kiváltva belőlem, és megint megharapta az alsó ajkam. Bármennyire is akartam képtelen voltam ellenállni neki. A nyelve ismét táncba hívta az enyémet, de most már reagáltam is. A kezemet lassan felvezettem a nyakához majd a hajába csúsztattam. Jobb kezével még mindig a csípőmet fogta a másikkal pedig lassan haladt lefelé. Egyre szaporábban vettem a levegőt míg el nem húzódott tőlem. De azonnal a nyakamra nyomta az ajkát és szívni kezdte a bőröm.
- L..luke. - nyögtem,zihálás közben. Próbáltam eltolni magamtól, de meg sem mozdult. Éreztem ahogyan bőrömbe harap majd a nyelvét végighúzza a duzzadt felületen, utána pedig a szemembe nézett. Fekete volt, fekete mint az éj. Sikítottam, de olyan hangosan, hogy még nekem is fájt.
- Sky, sky! - éreztem ahogy valaki megráz a szemem pedig azonnal kipattant.
- Semmi baj csak álmodtál. - nyugtatott anyám.
Szaporán szedtem a levegőt és éreztem ahogy a fürtjeim az arcomba tapadnak.
Amint anyám megbizonyosodott, hogy nincsen komolyabb bajom, elhagyta a szobát. Még mindig lihegve, ültem fel az ágyon.
- Annyira valóságosnak tűnt. - suttogtam magamnak. Szinte lehetetlen, hogy állom volt, de úgy tűnik lehetséges. Kezdek megőrülni ez már tuti.
Lassan kikecmeregtem az ágyból és egyből a fürdőbe siettem.
**
A buszon ülve megállás nélkül zakatolt az agyam. Muszáj kiderítenem ki volt az a fiú, de nem merem megemlíteni a könyvet, amit anyámnál találtam, amíg nem tudok többet róla. Bár néha azt hiszem azt is csak beképzeltem. Ennek az egésznek semmi értelme. Mi a francot keres anyámnál egy könyv amiben benne van ő.
Sóhajtva szálltam le a buszról majd elindultam az iskola felé. A szokásos bámulások szerencsére most elmaradtak, de ettől nem vagyok kevésbé nyugodt.
Amíg felsétáltam a terembe végig az álmomon gondolkoztam. Ahogy visszajátszódott minden kis részlet a fejemben, idegesen kapkodtam a levegőt majd kicsit megráztam a fejemet a reakciómra. Amint felértem a lépcsőn két fényes kék szempár terült elém.

 Egy kicsit megtorpantam és ahogy bámultam ismét felvillant néhány kép a fejemben. Éreztem ahogy a szívem elkezd dübörögni és egyre szaporábban veszem a levegőt. Ismét..

Mintha csak attól féltem volna, hogy belelát a fejembe. 

A szőke fiú összeráncolt szemöldökkel vizslatott engem, de nem szolt egy szót se. Én ekkor már azon agyaltam, hogy hogyan juthatnék el a termemhez bármiféle kínos szituáció nélkül.
Nagy levegőt vettem majd megszólaltam. - Szia,Luke. - mondtam gúnyosan,  majd próbáltam kikerülni. Még mindig furán nézett rám, de engedte, hogy elsétáljak. Vagy ezerszer hálát mondtam Istennek ezért.
A terembe beérve elfoglaltam a helyem majd az éppen beérkező tanárra esett a tekintetem. Mint mindig miután a tanár bezárta az ajtót az azonnal kicsapódott és Ashtón lépet be rajta. Ahogy elhaladt mellettem a táskája nm túl finoman a fejemnek vágódott.
- Normális vagy? - fordultam felé idegesen.
- Mondod te. - horkantott.
- Mi? -zavarosan húztam össze a szemöldököm, nem értettem mi a baja.
- Nekem lökted a táskád és még neked áll feljebb? - mérgelödtem
- Ja. - öltött magára egy idegesítő mosolyt.
- Minden rendben? - fordult felénk a tanár.
Már éppen megszólaltam volna, de a barna hajú beelőzött.
- Igen, tanár úr.
- Akkor kérem Lenna kisasszony forduljon előre.
Egy gyilkos pillantást vetettem Ash-re majd tettem, amit a tanár mondott.
- Elmebeteg. - motyogtam.
Éreztem ahogy megmozdul mögöttem majd a lehelete megcsapott a fülemnél.
- Nem én csókoltam meg Luke-ot. - vágott vissza.
Ledermedtem, de nem válaszoltam. Utálom, hogy mindig neki áll feljebb, semmi köze hozzá, hogy mit csinálok és kivel.
Még egy ideig örlődtem magamban, míg végül kicsöngettek.
- Hál istennek. - suttogtam, majd kisiettem a teremből. Igyekeztem volna tovább, ha egy erős kéz nem fonódott volna a csuklómra. Azonnal hátra fordultam, de mielőtt bármit mondhattam volna Ashtón rákezdett. Egy percig csak bámulta a csuklom vagy is inkább a karkötőm majd folytatta a mondani valóját.
- Örülnék, ha legközelebb nem rendeznél jelenetet. - mondta fagyosan.
A düh ismét szivárogni kezdett belém.
- Mi? Én rendeztem jelenetet? Istenem! Hát te jöttél belém! - ripakodtam rá. Ismét vissza akart vágni de már nem tudott.
Luke lépett ki a tömegből és felénk igyekezett. Lassan jött,  nem siette el, így még kísértetiesebbnek hatott. Az előttem álló fiú végre elengedte a csuklom, ami a derekam mellé esett. Amint Luke mellénk ért az előbb említett testrészemet átfogta és maga mellé húzott, már megakartam kérdezni, hogy még is mi a fenét csinál, de egy pillantással elhallgattatott. Talán eddig még sosem láttam ilyennek, talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a farkas meglát egy, már vérző áldozatot, de próbálja megállni, hogy ne támadja meg. Pontosan így nézett  Luke a másik fiúra, szinte már szikrákat szórt Ash felé. Azt hittem valamit mondani fog neki, de ismét felém fordult.
- Holnap hétre eléd megyek. - mondta fagyos hangnembe.
Kitágult pupillákkal bámultam, mert nem értettem, hogy miről beszél. A fejével a faliújság felé biccentett én pedig követtem a tekintetét.
- Basszus a tavaszi bál. - motyogtam magamban. Teljesen elfeledkeztem róla. De én szervező vagyok, vagyis egyhamar ma se érek korán haza.
- Én nem akarok menni. - nyögtem ki. Fölég vele nem.
- Nem kérdés volt. - mondta majd válaszomat meg se várva elviharzott, de azért ügyelt arra, hogy "véletlen" neki mennyen Ash-nek.
Na ebből mássz ki Lenna.
Ash egy lenéző pillantást vetett felém majd ő is elsétált. Most nemcsak,hogy segítenem kell az előkészületekbe még nekem is elő kell készülnöm. Ennél viccesebb már nem is lehetne, a fiús lány első bálja. Atyaég! Fújtattam egyet majd a 107-es teremhez siettem és még időben mert már be is csöngettek.
**
Egész órán csak ültem és néztem ki a fejemből. Mégis mi a francot fogok felvenni? - Ahh. - nyögtem majd amikor kicsöngettek nehezen, de csak ki értem a teremből. Fáradt voltam és ideges, egyszóval nem igazán érdekelt semmi. Elsétáltam a következő órai termemhez majd lepakoltam ott.
- Szia! - két hang köszöntött és ahogy felnéztem megláttam Stellát és Bellt. Már csak ez hiányzott, morogtam magamban.
- Hello! - köszöntem én is.
- Hé, mért vagy ilyen letört? - néztek rám összeszűkült tekintettel. És ekkor bevillant valami. Ma egész nap a bállal kell foglalkoznom, ahogy a holnap délután nagy részében is így esélyem sincs ruhát venni, bár ha rajtam múlna tuti valami borzalmasat választanék.
A kérdésüket figyelmen kívül hagyva szólaltam meg.
- Van számotokra egy feladatom. - mind a ketten kíváncsian néztek a folytatásra várva.
- Ugye holnap lesz a bál és nekem nem lesz időm ruhát vásárolni, szóval rátok bíznám ezt a feladatott. - néztem rájuk kínosan.
Bellnek felcsillant a szeme és tudtam, hogy egyhamar nem szabadulok.
- És van valami elképzelésed?
- Mindent rátok bízok, talán csak annyi, hogy hozzám illő legyen és ne legyen habos babos.
- Érettük. - bólogatott hevesen Stella. Olyanok voltak mint a kutyák akiknek eldobtak egy botot, hogy hozzák vissza.
- A pénz pedig.... - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert valaki a szavamba vágott.
- Azt én állom. - szólalt meg egy hang mögülem.
Azonnal a hang irányába fordultam és megláttam a szőke hajút a falnak dőlni. Mielőtt ellenkezhettem volna egy fontosabb dolog jutott eszembe és kicsit össze is rezzentem majd megszólaltam. Vagy is ismét csak akartam...
- Ez hagyomány, nekem kell megvenni a királynőnek a ruháját ennyi, ne gondolj bele többet. - mondta.
Megráztam egy kicsit a fejem és muszáj volt mosolyognom. Minden szót ridegen ejtett ki, de már a gondolat is röhejes, hogy többet lássak ebbe az egészbe. Majd mikor nem mondott többet nagy levegőt vettem és megszólaltam.
- Luke! - néztem a szemébe. Egy percre talán hezitáltam is, de folytattam.
- Ki volt az a fiú múltkor a focipályán..? Tudod, aki...
- Tudom. - vágott közbe. Azt hittem ennél ridegebben már nem is ejtheti ki a szavakat, de Luke-ról beszélünk, szóval persze, hogy igen.
- Nem érdekes. - vágta rá. Már láttam, hogy indulni készül, de ezt nem hagyhattam annyiban.
- É..én láttam már. - csak ennyit tudtam kinyögni. Ha azt mondom, hogy valami nem oké azzal a fiúval, mivel az egyszerű tekintetétől szédülni kezdtem, és most nem a filmbeli 'szédülésekre' gondolok, akkor tuti elmebetegnek nézz. Ha pedig elmondom neki a könyvet akkor..akkor tippem sincs, de úgy érzem azt nem szabad elmondanom semmiképpen sem.
Amint meghallotta ismét szembe fordult velem, de egy ideig csak bámult rám, Mr. Kiismerhetetlen.
- Miért érdekel? - szólalt meg végre.
Agyaltam egy kicsit, hogy vajon mint mondjak, de a legkézenfekvőbb dolgot mondtam.
- Mivel ő volt az egyetlen (rajtam kívül) - gondoltam magamba. - Aki szembe mert szállni veled. - csak sikerült valami logikusat kinyögnöm.
A szemöldökét egy pillanatra összehúzta, de azonnal abba is hagyta.
Tudom, hogy furán hangzik, de itt eddig ez volt az év eseménye, hogy az a fiú nekirontott, leszámítva az idióta királynő cserét.
A szememet forgattam a gondolatomra majd ismét a fiút bámultam válaszra várva.
- Ő egy senki. - nevetett arrogánsan. Majd megpróbált elsétálni, de én a karja után kaptam.
- Mit titkolsz Luke? Tudom, hogy valami itt nagyon nincs rendben. - néztem frusztráltan a szemébe.
- Nem tudom miről beszélsz. - mondta a világ legnyugodtabb hangján majd vállat rántott. Amilyen nyugodtan ejtette ki a szavakat, annyi gúnyt is rejtett beléjük.
- Vagy így vagy úgy, úgyis kifogom deríteni mit rejtegetsz Luke. - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül.
Egy hirtelen mozdulat és máris a falnak csapódott a hátam, a kezei pedig a vállam felett helyezkedtek el és úgy nézett le rám. Közel hajolt így épp egymásszemébe néztünk. Lassan megnyalta az ajkát majd ismét beszélni kezdett.
- Te engem ne fenyegess! - mondta ridegen.
- Vannak dolgok, amik nem ilyen kislányoknak valók. - nézett rám oldalra hajtott fejjel. Egy kis időre mintha túl sokáig is bámult volna rám, de míg erre gondoltam ő már nagy léptekkel szelte át a folyosót.
Idegesen fújtam ki a levegőt majd ismét elhelyezkedtem a padon.

13. Tudatlanul.

Hát itt lenne az új rész! Köszönöm mindenkinek a kitartást!!!! <3 Remélem azért maradt még pár olvasom :p :)  Nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást :*!


A faházak mellet haladtam el és már a kilincsre helyeztem az átfagyott kezemet, amikor egy óriási csattanást hallottam valamelyik faház felől. Egy hangos ordítás követte ezt. Sokféle válasz keringett a fejemben, hogy ki és miért hangoskodik így, de kérdésemre a választ hamarabb meg kaptam, mint gondoltam volna.

Ekkor már az ajtó túlsó felén voltam, de még épp láttam ahogy a szőke kék szemű dühöng magában.

- Szóval ő volt. - suttogtam magamnak. Különösebben nem érdekelt, hiszen a fejem olyan volt, mint egy időzített bomba, és a fáradtság sem segítette az érdeklődésemet. Meg persze ő Luke , kiszámíthatatlan.

Vettem egy gyors fürdőt majd azonnal a meleg paplan alá bújtam.

**

Reggel a borzasztó hangos kopogtatásra ébredtem.

- Ajjjj hagyd már abba! - húztam a fejemre a takarót.

- Van tíz perced elkészülni vagy itt hagyunk. - ordított be az ismerős hang.

- 10 perc? Pattantak ki a szemeim és a paplant is lelöktem magamról. Azonnal elindultam, hogy felöltözzek és mindent összepakoljak.
Miután végeztem mindennel az ebédlő felé vettem az irányt, ahol az utoljára reggelizünk együtt a csoporttal.
**
Másnap reggel
Az idő nem éppen tett a kedvemre, a szél majdnem elfújt és az eső állandóan az arcomba dőlt bármennyire is próbálkoztam kivédni a cseppeket sehogy sem jött össze. Általában szerettem az esőt, de ez nem az a nap volt. A kapu elé érve nehézségek árán, de sikeresen sikerült összecsukni az esernyőmet. Egy sóhaj kíséretében az ajtóra támaszkodtam, hogy sikerüljön megtolni a nehéz ajtaját. Amint beértem rögtön megcsapott a meleg levegő, ami egy apró mosolyra késztettet. A maradék vizet leráztam az ernyőmről majd végigszántottam a kusza tincseimen, ezzel egy időben felpillantottam a pilláim alól. Zavarodott tekintetek fogadtak és az alaphangú duruzsolások is elhallgattak már csak néhányan mertek oda súgni egy-két szót a mellettük lévő embernek. Nem értettem  mi ez a felhajtás, mármint, mi a francért bámul mindenki? Ennyire csak nem nézhetek ki rosszul,ugye? De még el sem késtem, nem értem mi ez az egész.

Sóhajtottam egyet, majd lassan elkezdtem beljebb lépkedni. A kínos csöndet a csengő idegesítő hangja zavarta meg. Bár most az egyszer örültem neki.
Az osztályteremben elfoglaltam a középső sor harmadik padját. A tanár még nem érkezett meg úgyhogy pont maradt még időm a kipakolásra.

Miután végeztem egy sóhaj kíséretében kihúztam magam és megigazítottam az asztalomon lévő tolltartót. Amint felnéztem hirtelen megrázkódtam. Mindenki engem nézett, ismét. Félelmetes volt,de még mindig nem értettem miért. Tovább próbálkoztam volna gondolkozni még ezen, de a tanár recés hangja és az ajtó csukódás félbeszakított. A szívem már így is hevesen dobogott a zavaró tekintetek miatt,de az rá tett még egy lapáttal amikor az ajtó kivágódott.

Azonnal oda kaptam a fejem és Ashton állt ott. A harag azonnal belém mart és idegesen préseltem egy vonalba az ajkaimat. A tanárra ügyet se vetve ült le mögém ami arra késztetett,hogy még jobban kihúzzam magam.

**

Miután kicsöngettek én voltam az első aki kisietett hiszen nem akartam látni Ashtont. Az azonnali távozásom miatt kaptam némi fura pillantást,de ezt csak hozzá adagoltam az előzőkhöz. A lépcsőhöz siettem, hogy minél előbb leérjek a büféhez, a fordulóhoz érve azonnal lefagytam. A levegőt élesen szívtam be és egyenesen azokba az idegesítően fénylő kék szemekbe bámultam. Ahogy észre vett egy alig látható vigyor keletkezett a szája szélén. Rögtön ráeszméltem,hogy a telhetetlenségem okozta az apró örömét így azonnal kihúztam magam, de még mindig nem mozdultam. Nekem is arra kellet mennem ahol ő áll,de rá se akartam nézni viszont,ha vissza megyek a terembe akkor vagy követni kezd vagy azt hiszi, hogy félek tőle, de sosem akarom, hogy azt gondolja hatalma van felettem, így gyors léptekkel elindultam lefelé a lépcső aljához ahol ő állt. Végig engem bámult, viszont egy másodperc alatt tűnt el a vigyor az arcáról. Ajkait egy vonalba préselte és a szeméből is elveszett az a halvány csillogás,sötétbe burkolóztak az íriszei.

Egy pillanat alatt változott meg. Vajon, hogy képes erre? 

Úgy tűnt mintha valamire ráeszmélt volna, bár nála sosem lehet tudni.

Már mellé értem és a teste egy pillanatra megfeszült, így a fekete inge tökéletesen ráfeszült az izmaira. 

Arra számítottam, hogy megállít, de még rám sem nézett egyenesen bámult a lépcső tetejére ahonnan érkeztem.

Talán örülnöm kéne annak, hogy nem figyel rám, de még is frusztrál, annyira kiismerhetetlen....

Ahogy ránéztem hirtelen rám pillantott és amint rátaláltam a sötét szemeire egyszerre visszaemlékeztem mindenre. Az elmúlt napok eseményi filmként játszódtak  le  bennem. Ahogy rám ordított, hogy ne hívjam Lucas-nak és a tekintete. De nem csak ezek. Hirtelen szaporábban vettem a levegőt. Elkezdtem hátrálni. Észrevettem, hogy mindenki minket nézz, ismét Luke-al találtam szembe magam és megértettem. Rájöttem mért bámult ma mindenki és miért sutyorogtak reggel az emberek amikor beértem. Az egész a királynős dolog miatt van. Hihetetlen, nem is értem, hogy tudtam elfelejteni.
Talán mert ma még nem láttam Aly-t, vagy talán közre játszik a másnaposságom is...

Szemei felcsillantak ahogy rájött, hogy végre minden világossá vált számomra. Hirtelen a kezemhez kapott és már csak egy apró kattanást hallottam majd elment. A csuklómra pillantottam amin egy fekete karkötő volt, ami egy tűz jelzésű képpel volt díszítve. A szememet össze szűkítettem és úgy vizslattam az ékszert. Eddig is vagy ezer megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben, de ez még rá tett egy lapáttal. Ugyan olyan volt a karkötő mint amit Ashtontól kaptam leszámítva azt, hogy a tűz jelképe ékeskedett rajta.

Vajon miért adta ezt nekem? Alynek sem volt. Egyszerűen nm tudok kiigazodni már semmin. Minden annyira bonyolult. 

Mire  feleszméltem a csengő már hangosan "sípolt " ezzel jelezve, hogy ideje be mennem a terembe.  Elfoglaltam a helyem majd hirtelen Aly két csatlósa ült elém és hátrafordultak majd beszélni kezdtek, hogy ők mennyire sajnálják ami történt és hasonlok.. Annyira lefagytam, hogy a végén már arra eszméltem fel, hogy az egyik a hajammal játszik a másik pedig mögém ült és masszírozott. Hazudnék ha azt mondanám nem tetszett mert jól esett egy kis lazítás bár nem éppen erre gondoltam. Úgy döntöttem hagyom, hogy ezt csináljak majd később lerázom őket.Ez már így is túl sok nekem egy napra.

 Egész órán azt a karkötőt nézegettem egyszerűen nem értem miért adta ezt nekem Luke. Semmi értelme, de talán Luke-nál semminek sincs értelme.
Az óráknak hamar vége lett és Luke-ot sem láttam a nap többi részében , szóval most haza felé tartok az iskola buszon..

** 

Másnap.

Ismét az iskola ajtóval küszködök és nagy nehezen bejutok rajta. Az árgus szemek ismét engem fikszíroznak, de már nem zavar annyira. Alig teszek pár lépést amikor Aly lerohan. Rögtön ordibálni kezdet és hisztériázott. Na most már tényleg mindenki minket bámult. Egyszerűen csak beakartam valamivel tömni a száját, hogy hallgasson már el végre. Úgy döntöttem figyelmen kívül hagyom a viselkedését és inkább elsétálok a termemhez, de a keze csuklom köré fonódott és nem eresztett, itt viszont már betelt a pohár.

-  Mi van, megijedtél? -bámult rám. A karomat azonnal kitéptem az övé közül és kitágult pupillákkal bámultam rá.

- Már nem te vagy a királynő, fogad el és kész. - mondtam lassan a szavakat ezzel kiemelve mindet.

Láttam ahogy a düh eluralkodik rajta és a tenyere az arcom felé közelit, de megállítottam. Erősen szorítottam a csuklóját. Életemben nem voltam még ennyire ideges. Leakartam ordítani a fejét vagy egyszerűen letépni azt, ahh nem is tudom, de mielőtt bármit is mondhattam volna, vagy tehettem volna megjelent Stella és Bell.( Alynek követői.) Azt hittem mellé állnak vagy hasonló, de pont ellenkezőleg. Stella a jobb oldalamra míg Bell a másikra állt. Furán éreztem magam, de ami még furább volt az az, hogy már nem plasztik ruhában voltak hanem...hanem olyan átlagosban ahogy én szoktam öltözni kivéve talán azt, hogy a ruhájuk sokkal színesebb volt mint az enyém. Míg ezen gondolkoztam Bell hangja ébresztett fel a gondolataimból.

- Mi lenne Aly ha elhúznál? 

- Pontosan! - helyeselte Stella. 

Nem értettem őket, ezentúl most kedvesek lesznek velem mert én vagyok a királynő vagy mi?

Ahogy látom nem csak én lepődtem meg, Aly arcáról is leolvasható volt minden. De ismét nem volt időm realizálni, sem kiélvezi a helyzetet mert Luke és Calum megjelent.

Azonnal rájuk kaptam a tekintetem, míg ők lassan közeledtek egyikünk sem szólt egy szót sem, de a vérem pezsegni kezdet mint az izzó parázs. Luke szóra nyitotta ajkait, de nem engedtem, hogy befejezze, addigra elvakított a bosszú vágy. Kiléptem a két lány mellöl és Luke elé sétáltam. Őszintén, magam se tudom mit teszek, de a gyűlölet uralja az egész testem. Talán még senkit sem utáltam ennyire mint ezt a lányt. Csak egy dologban voltam biztos, hogy olyan fájdalmat akarok neki okozni amit ő okozott nekem csak azzal a különbséggel, hogy ő ezt sosem fogja elfelejteni. A gondolataimra elmosolyodtam. Amint Luke elé értem a jég kék szemeivel találtam szembe magam. De mielőtt tovább gondolhattam volna a tervem, a jobb kezemet a tarkójára csúsztattam majd magamhoz húztam és megcsókoltam, a férfias illata azonnal megcsapott és kicsit megborzongtam tőle. Minden olyan gyorsan történt, hogy arra sem emlékszem, hogy megleptem-e. Visszacsókolt és az egyik kezét a csípőmre helyezte az ujjait pedig a bőrömbe mélyesztette. Calum tekintete leragadt rajtunk. Iriszei kitágultak mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezt a szituációt valaha is látni fogja, de ezzel nem volt egyedül. Aly sűrűn kapkodta a levegőt és az arca vörösödni kezdett. 

Amint elhúzódtam, Luke keze lassan lecsúszott a testemről, ami égető nyomott hagyott maga után. 

semmiféle érzelmet nem mutatott, bár a szemében volt valami furcsa csillogás, de olyan hamar eltűnt, hogy már azt hittem képzelődök.

- Te ribanc! - ordította Aly majd felém sietett. Én is közelebb akartam lépni,de Bell megelőzött. Elém állt majd a lány szemébe nézett.

- Jól hallottad , lejárt az időd, Aly. - drámai szüntetett hagyott a lány neve előtt. Aly szeme már fátyolos volt, de nem sírta el magát, kihúzta a megrogyott hátát aztán elsétált mintha semmi sem történt volna. Luke lassan megfordult és egy apró vigyorral rám nézett. Majd közelebb hajolt hozzám a gyors tettétől pedig ismét megrezzentem.

- Tudom, hogy vonzódsz hozzám, bár ezt a mostani színjátékot csak a szőke Aly volt képes bevenni. - forgatta a szemeit.
 - Azt tanácsolom legközelebb hitelesebben játszd a szereped. - a fülembe suttogott, de így is érzékeltem a hangjában azt az idegesítő vigyorát.

 Mire visszavághattam volna ő már elhúzódott és elindult az ellenkező irányba.

És már el is tűntek, Luke és Calum is, de Stella és Bell türelmesen engem várt. 

- Mit csinálunk ma délután? - kérdezte Bell. A szemeim pedig kicsit kitágultak.

-Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza. 

- Am Alyvel.. Am mi mindig csináltunk valamit - mondta halkan.

- Áh értem. - bólintottam. Eszem ágában sem volt velük bárhol is mutatkozni lehet ,hogy most kedvesek és igen szembe szálltak a szőkeség ellen. De ez már igazán túlzás lenne, ha velük mennék bárhova is. Nem felejtettem el mit tettek a múltban.

- Sajnos a mai nap nem igazán jó... Inkább máskor oké? - néztem rájuk.

- Oh, oké. - mondta Bell.

Szerencsére a csöngő megmentett a további kínos programok tervezésében. Én a kémia terembe siettem, míg ők azt hiszem irodalomra mentek. Egy kicsit megnyugodtam, hogy egy órára megszabadulhatok tőlük.

 Leültem a harmadik padba és vártam a tanár érkezését. 

Cipő kopogás hallatszott majd belépett a tanár, a szemem viszont kicsit összeszűkült, mert ő nem a kémia tanárunk volt hanem a matek tanár. Körbe tekintettem, hogy biztosan jó terembe jöttem-e be, de a válasz igen volt. Mielőtt sokat őrlődhettem volna ezen, a tanár beszélni kezdett.

- Jó reggelt diákok! Mivel a kémia tanár Miss. Lucy hiányzik ezért én leszek a helyettesítő tanár az órán. De mivel nem erre a tantárgyra szakosodtam úgy döntöttem ,hogy lemegyünk az udvarra.

A kijelentése után mindenki ujjongani kezdett majd elindultunk a kiszemelt helyre. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, hogy ma kihagyhatom a borzasztó kémiát. De a mosolyom hamarosan el is tűnt az arcomról.

Persze, hogy épp akkor volt foci edzése Luke csapatának.

-Átkozott nulladik óra! - szitkozódtam. 

Szerencsére nem vett észre és , hogy ezt el is kerüljem felsietem a nézőtér tetejére. Érdekes most a csapat nem egyedül volt a pályán. Másik team is volt akik vörös mezt viseltek. Úgy tűnik amerikai foci meccs hamarosan elstartol. Sőt a lelátok is kezdtek feltöltődni. Eddig fogalmam sem volt arról ,hogy reggel is tartanak meccseket. De legalább a nézők között köddé tudok válni.

*

A meccs már húsz perce ment az állás pedig egyenlő volt. Igazából ez is a mai nap érdekességei közé tartozott, mivel mi mindig nyerünk mert senki se mer szembe szállni Lukkal és a csapatával, de inkább a szőke fiú ennek az oka.

A labda Lukenál volt és egy vörös mezes megindult felé és neki rontott. Luke a földre esett, de azonnal fel is tápászkodott. Mindenki lélegzett visszafojtva nézte az eseményeket. Azt hiszem ilyen még soha, de soha nem történt. Minden játékos abbahagyta amit eddig csinált és mozdulatlanul bámulta az eseményeket. Mindenki érezte a feszültséget a levegőben. Szinte fojtogató volt. Luke letépte fejéről a fejvédőt és a földre vágta. A fiú is ugyanezt tette, aki fellökte Luke ott. Sokan felálltak a sorokból, így nem láttam mi történik, mindenki hangosan felsóhajtott én pedig nem tudtam mi történhetett. Éppen felállni készültem ,hogy lássak valamit amikor a karkötőm égetni kezdte a bőrömet felszisszentem az érzésre majd Lukékra néztem akik iszonyú közel álltak egymáshoz és úgy szuggerálták egymást, de a fiú hirtelen rám kapta a tekintetét. A csuklom még mindig izzott ezért dörzsölni kezdtem. A fiú tengerkék szeme bele éget az agyamba és hirtelen felcsapott bennem a felismerés lángja, ő volt a negyedik fiú aki Ashtonhoz ment az nap amikor oda költöztem a szomszédba. És pont akkor sétáltam ki Ash-től amikor ők jöttek.

Feleszméltem a gondolatmenetemből és ismét őt bámultam ő pedig kaján mosolyra húzta a száját. A szeme megszédített és egy pillanatra meg is inogtam, talán el is szédültem volna ha nem kaptam volna az engem bámuló Lukera a tekintetem. Köztem és a másik kék szemű fiú között kapkodta a tekintetét. A szemem ismét megtalálta az idegen jegeskék tekintetét, úgy éreztem nem kapok levegőt a torkom összeszűkült.
Amilyen hamar csak tudtam elnéztem róla és beszaladtam az iskolába. A rejtélyek sora ismét csak gyarapodott. A karkötők, a fiúk viselkedése, Luke, a királynősdi és az idegen! Ez már túl sok. A levegőt élesen és szaporán szedtem a szívem borzasztó gyorsasággal vert és nem tudtam eldönteni mi a fene történt velem egy perccel ezelőtt. Túl sok volt a kérdés és a gondolat, úgy éreztem mindjárt felrobbanok. Gyorsan felfutottam a lépcsőn és elindultam ahhoz a teremhez ahol a következő órám lesz. 

*

Egész nap ezen a fiún járt az eszem. Luke-al azóta se futottam össze sőt senkivel se a bandából.

Idegesen fújtam ki a levegőt miközben kiléptem az iskola kapuján. Mintha egy kiló súly eset volna le a vállamról ahogy hallottam a kapu becsukódását. Végre megszabadulhatok egy kevés ideig a gondoktól. A buszmegállóhoz siettem de a sárga busz éppen  akkor gurult ki a megállóból. Szitkozódtam mer a következő csak 25 perc múlva jön. Az anyám pedig teljesen ki lesz akadva. Eddig tartott a gond mentes élet. Sóhajtottam majd elfoglaltam egy helyet a padon. Párpercig ültem aztán eleredt az eső. 

- Ahh basszus! - nyögtem. Természetesen nem volt túlságosan fedett a megálló. Egy "kellemes" tavaszi zápor. Szuper! Addig mérgelődtem míg végre megérkezett a busz. Gyorsan felfutottam a kis lépcsőn és lehuppantam egy közeli székre. A fülhallgatót a fülembe dugtam majd bámultam kifelé az ablakon. Párperc múlva érzékeltem, hogy megérkeztem. Az eső még mindig szakadt szóval amint kinyíltak az ajtók szaladni kezdtem a házunk felé. Igazából szeretem az esőt, de nem akkor amikor anyám dühösen vár otthon. Mióta meghalt apa mindenbe beleköt amibe csak tud. Ezért próbálok úgy teljesíteni, hogy esélye se legyen rá, de úgy tűnik ez nem az a nap, amikor megúszhatom a csesztetéseit.

Mély levegőt vettem majd a kezemet rászorítottam a kilincsre és lenyomtam. Azonnal megállapodott a szemem a kanapén fekvő anyámon, amint meglátott rögtőn felállt.

- Komolyan? Tényleg ennyire nem vagy képes? Egyetlen egy dolgod van, hogy időben haza érj! A hangja már emelkedett, tudtam, hogy semmi értelme nem lenne a magyarázkodásnak ezért csak hallgattam. 

- Egész nap csak dolgozom, hogy meglegyen mindened te pedig mivel hálálod meg? Ohh persze azzal, hogy nem érsz időben haza! Remek! -ordított. Megremegtem a magas hangjától, arca már vörösödött és szaporábban vette a levegőt. Én pedig csak ott álltam és rázkódtam a hideg vizes ruhák miatt amik rám tapadtak.

- Rég késznek kéne lennie a vacsorának amit elvihetek dolgozni. Hihetetlen! - mérgelődött.

- Sajnálom! M..mindjárt elkészítem. - suttogtam. A fejét rázta, de tudtam , hogy kezd megnyugodni.

- Előtte szárítkozz meg! - Mondta egyszerű hangnemben.

Bólintottam majd felszaladtam a lépcsőn. Anyám szobája résnyire nyitva volt nyitva, összehúzott szemekkel bámultam és akkor belém csapott a felismerés, mióta ideköltöztünk még egyszer se jártam nála. Érdekes, de igaz. Most pedig itt a lehetőség én pedig túlságosan is kíváncsi vagyok ahhoz, hogy kihagyjam ezt a lehetőséget. Gyorsan oda siettem majd kitártam az ajtót és besétáltam. Körbenéztem és minden természetesnek tűnt míg bele nem botlottam egy könyvbe ami a földön hevert. Éppen csak belenyitottam amikor anyám rekedt hangját hallottam a lépcső aljáról. - Kész vagy már? - kiáltott fel. Nem mertem a szobájából szólni hátha rá jön, hogy itt jártam ez is kikötés volt, hogy nem jöhetek be ide. Egy utolsó pillantást vettem a nyitott könyvre amiben két jegeskék szempár szerepelt. A szívem kihagyott egy dobbanást, de nm tudtam tovább olvasni, mert a lépcső megreccsent azonnal becsuktam a könyvet és a helyére tettem. Majd kiszaladtam, át az én szobámba. És onnan ordítottam ,hogy mindjárt kész vagyok. A levegőt sűrűn kapkodtam hiszen tudtam kié az a kék szempár.

Az idegené!

Fontos! Blog szünet

Sziasztok! Sajnos rossz hírekkel érkeztem.... Tudom,hogy ennyi idő után ezt hallani nagyon "gáz", de remélem megértitek.....
Úgy érzem nem tudom már rendesen vezetni a blogot a suli miatt. Mivel, ha még csat tanulni kéne úgy lenne egy kevés időm, de más is van.... (gyakorlás +közmunka mivel 50 óra kell és most még több időm van mint jövőre lesz vagy azután)Mivel muszáj fejlesztenem az angoltudásom, minden szabadidőmet kb. arra fordítom, hogy bővítsem a szókincsem az-az tanulok...
Ez azt jelenti, hogy sajnos be kell zárnom a blogot.... 1000 -szer +1 is átgondoltam és erre jutottam.... De erre most nem jut időm.... Próbáltam felezni, de nem megy... És egyik angoltanárral most nagyon belehúztunk és tartani kell a tempót... Sajnálom.... De mindenképp folytatom majd a blogot az-az a végére juttok.... De ha komolyan veszem a tanulást akkor erre csak nyári szünetbe kerül sor..............